A Fidesz-KDNP jelöltjei már 1,9 millió támogatói aláírást gyűjtöttek össze – közölte a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója sajtótájékoztatón, csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban.
Nyitrai Zsolt elmondta, a kormánypártok két fontos célt tűztek ki maguk elé a kampányban: ők adják le először az országos listaállításhoz szükséges ajánlásokat, és a lehető legtöbb aláírást gyűjtsék össze.
A Fidesz "padlógázzal indította" választási kampányát, és három rekordot is felállított: a legtöbb – mintegy 100 ezer – önkéntes a párt kampányát segíti, a 106 választókerületben mindössze két nap alatt sikerült összegyűjteni az induláshoz szükséges ajánlásokat, valamint elsőként adták le az országos listaállításhoz szükséges ajánlóíveket – közölte a politikus.
Hozzátette, folytatják az aláírásgyűjtést, mert "ez egy kiváló lehetőség" a jelölteknek és az önkénteseknek arra, hogy a választópolgárokkal közvetlen párbeszédet folytassanak. A Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója a tájékoztatón köszönetét fejezte ki az elért eredményért a választópolgároknak és az önkénteseknek.
Vinnai Győző megyei kormánymegbízott, képviselőjelölt elmondta, a húsz települést és a nyírségi megyeszékhely egyes városrészeit magában foglaló Nyíregyháza 2-es választókerületben is sikeres volt az aláírásgyűjtés, két hét alatt húszezer támogatói aláírás gyűlt össze.
26 hozzászólásarrow_drop_down_circle
SZAVAZ a KORMÁNYVÁLTÁSRA!!!
hetivalasz.hu/itthon/huszonket-szazalekon-a-partpreferenciaval-nem-rendelkezok-73937
oszt' jó napot !
Magyarország a tengernyi hülyék országa:)))
Érdekes módon hozzánk még véletlenül sem jöttek, igaz nem s írtam alá a rezsicsökkentést.
Úgy érzem azért az önkormányzatunk valamilyen szinten törleszt is, mert amit más minden jogosult kapott karácsonyra, mi "véletlenül" kimaradtunk. Az indok pedig csak maszatolás, és lerázás részünkre.
Oszt' jó napot !
Anno, boldog életvédelmi nyomozó koromban, minősített esetű emberölés ismeretlen tetteseit hajtottuk már 4 napja, dög hullára kimerülve, amikor befutott egy érdemlegesnek látszó infó arról, hogy házaló romá(no)k jártak utoljára a sértettnél, volt egy kis hajcihő is, amely csak verbális hangoskodás szintjén volt észlelhető.
Autójuk alapján meglettek a szépségek is, beszélték a magyart, csak akkor "nem érteni tiszta" amikor gennyes kérdést kaptak. Kihallgatás - ellentmondások - szembe-
sítés frissében - néhány eszköz közben előkerült a kocsiból is - őrizetbe vétel !
Az őrizetes nyomtatványon is volt panasz előterjesztésre lehetőség, de panasz esetén meg kellett küldeni az iratokat az ügyészségnek 24 órán belül, az legalább 1 hét, mire visszajön, de 72 órán belül bíró elé is kellett vinni a szépségeket, mert indítványt tettünk az előzetesre.
kihallgató: - élsz-e az őrizetbe vétel ellen panasszal ?
gyanús: - há' persze, de mit jelent ?
kihallgató: - azt vazze, hogy amíg el nem bírálják, addig itt ültök bent a kaptárban ! Tehát panasszal élsz az őrizet ellen, mert akkor bent leszel legalább 1 hétig !
gyanús: - akko' nem akarok benn lenni !
kihallgató: - írd ide olvashatón, hogy "nem " ! ( ergo: nem él panasszal az őrizet ellen ! )
nol.hu/archivum/rezsicsokkentes__sarga_csekket_kuldott_a_fidesz?ref=sso
Cuki... vagy inkább ciki?
"Nevetséges szánalmas birka az összes aláíró:))))))"
Nem tartom magam birkának, mégis aláírtam nekik is és minden pártnak akikkel összefutottam :-)
A'szem hét párt volt.
Az ok ecceru: felnek a valasztasi veresgtol, ezert elore csinalnak egy listat, ahol tobb millio alairas szerepel. Ha buknak a valasztasokon, akkor erre a listara hivatkozva fognak ok valasztasi csalasrol beszelni. Szoval ez a listazas is csak egy ujabb trukk a reszukrol.
Új hozzászólás