Simon Gábor volt MSZP-alelnöknek nem volt bissau-guineai útlevele, és a nemrég meghalt Welsz Tamás sem állította vallomásában, hogy szerzett volna neki – írta a Népszava egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
A lap szerint a Magnet Bankban állítólag ezzel nyitott Simon-számla valóban létezik, de ahhoz nem mutattak be útlevelet, amikor a számlatulajdonos adatait az ügyfél lakásán ellenőrizték a bank alkalmazottai.
A Népszava forrása szerint a nem létező okmány miatt gyanúsították meg felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással a volt MSZP-s politikust, és részben erre alapozva rendelték el előzetes letartóztatását, de a kényszerintézkedést jóváhagyó bírósági tárgyaláson Simon ügyvédje hiába kérte az ügyészséget, hogy mutassa be az útlevelet, a vádhatóság elzárkózott ez elől.
A lap szerint úgy tűnik, Simon nem is követett el közokirat-hamisítást, mert a meg nem nevezett forrás szerint nincs bissau-guineai útlevele, de ha lenne, az se lehetne hamis, hiszen az ilyen okmányt az afrikai országban helyben állítják ki, ahol emiatt a tulajdonos személyesen jelenik meg, tehát nem lehet kitöltetlenül ilyet szerezni és Magyarországon kiállítani. Ezt az okmányban alkalmazott biztonsági elemek is szinte lehetetlenné teszik egyébként – tette hozzá a cikk.
A Simon elleni fő gyanú, a költségvetési csalás a Népszava szerint szintén nem túl erős indok, részben mert a lap értesülései szerint a bécsi bank számláján tartott összesen mintegy 240 millió forintnyi euróból az ügyészség már nemzetközi jogsegély keretében zároltatta az általa vélt adócsalásból következő, 238 ezer eurónyi adóhátralék összegét, vagyis a kár megtérült – tették hozzá.
Na, tehát akkor nem Simon Gábornak, nem az összes MSZP-s politikusnak, hanem éppen egy fideszesnek van bissau-guineai útlevele? Nem osztogattak, hanem fosztogattak? :))))
Hű de cikííííííííííííííí