Nyolc éve nem látott magasságokban van Magyarországon a belső fogyasztás – jelentette ki Szatmáry Kristóf pénteken Budapesten, a XVI. kerületben, a nemrégiben megújult Sashalmi piacon újságírók előtt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára így kommentálta azt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett adatot, hogy januárban több, mint 6 százalékkal nőtt az országban a kiskereskedelmi forgalom az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Hozzáfűzte: vannak olyan területek, mint például az élelmiszerszegmens, ahol a bővülés az év első hónapjában több, mint 8 százalékkal haladta meg az előző évi szintet.
Ebben a folyamatban – a belső fogyasztás élénkülésében – a kormány azon törekvése tükröződik, hogy a magyar gazdaság motorja csak akkor indítható be, ha több pénz marad az embereknél és többet tudnak költeni. Ezt a célt szolgálta többek között a családi adókedvezmény bevezetése, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérének emelése, a rezsicsökkentés és a devizahitelesek érdekében tett lépések is – emlékeztetett az államtitkár.
Aki fogyaszt az a fidesz közelében van - jó anyagi körülmények között. Ha csak egy hónapig adnának minden családnak tisztességes pénzt rögtön kiderülne mekkora lenne a valódi fogyasztás - mire lenne az embereknek igénye - szüksége.