Megbírságolhatják Mesterházy Attila ellenzéki miniszterelnök-jelöltet, miután csütörtökön nem jelent meg a Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a Simon-Welsz-ügyben indított ülésén – írja a Blikk.
Az ügy precedensértékű, mivel a bizottsági megjelentést kötelezővé tévő jogszabályt csak tavaly fogadta el az Országgyűlés, és Mesterházy Attila lehet az első politikus, akit ez alapján megbüntethetnek. A bírság 3 ezer forinttól 300 ezerig terjedhet.
- Ennek az ügynek, amellyel kapcsolatban a bizottság meg kívánt hallgatni, éppen olyan szemlélője vagyok, mint bárki más. Az ügy nemzetbiztonsági vonatkozásaival kapcsolatban csak a sajtóból vannak információim – írta meg Mesterházy Attila a testületnek küldött levelében.
25 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem mellesleg az ügyészségi vizsgálat alatt nem hinném, hogy szabályos, hogy folyamatosan információt szivárogtat ki a jobboldal és médiája az ügyben.
hogy nyilatkozzon az összes mszp-ről.
Ez nyilvánvaló ostobaság, de erre még azt mondta az ellenzék, hogy rendben van,
viszont tegye ezt meg minden pártvezető. Ezt leszavazták, maradt egyedül
Mesterházy meghívása. Nyilatkozták is, futárral küldik a meghívást,
mert a határidő necces. Mondjuk a törvény a magyar postát nevezi meg,
mint erre hivatott szervet, de átvette Mesterházy az idézést a megszabott
nyolc napon belül?
Megbüntetik az ellenzéki képviselőket, tulajdonképpen bármiért.
Megbüntetik a saját képviselőiket, ha eltévesztik a gombot.
Most mi büntethetjük meg őket, szavazzunk a kormányváltókra!
Véletlenül akkor tartott ülést a bizottság, mikor kormánypárti többségű volt.
Nem indítottak eljárást, mert meg tudta magyarázni a vagyongyarapodást.
Ennek viszont azóta sincs nyoma a bevallásában.
Mi az a legális lehetőség, amit nem kell feltüntetni a vagyonnyilatkozatban?
Azt viszont úgy tudom, csak Zsiga Marcellt hallgatták meg és valami írásos
bizonyítékra hivatkoztak, a felesége vagyonbevallását nem is vizsgálták.
Mi viszont higgyük ezt el bemondásra? Mert egyébként zárt ülés volt.
www.origo.hu/itthon/20130225-zsiga-marcell-vagyonnyilatkozatat-elfogadta-a-mentelmi-bizottsag.html
Egyébként így összességében totál pofátlanség!
Az pedig, hogy mennyire büntetik meg a távolmaradásért engem egyáltalán nem érdekel, nem tudom sajnálni ezt a figurát.
A kis embereket csalás tudomásáról, a rendőrök bilincsbe viszik be az idézésre!
Új hozzászólás