Szerepel a parlament elé terjesztett iparági javaslatcsomagban például roncsautóprogram, a leginkább szennyező használt autók importjának korlátozása, az áfacsalások visszaszorítása, az óratekerések hatékonyabb kiszűrése, a feketén működő autószervizek hátrányba hozása is – írja a Napi.hu.

A lap azt írja, hogy a javaslatok egy része – alapvetően a tavaszi ülésszak elé terjesztettek – teljesen kidolgozott, így elvileg csak a politikán múlik, hogy melléáll-e, míg másik részük még csak az iparági egyeztetések fázisánál jár.

A Napi.hu azt írja, fejlesztenék a kilométeróra-állás nyilvántartását is. Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke szerint ez azt jelentené, hogy nem csak a tulajdonosváltáskor és a műszaki vizsgán rögzítenék az óraállást, hanem a szervizlátogatásokkor is attól függetlenül, hogy időszakos átvizsgálásról, karambolos javításról vagy egyéb javításról van szó. Ettől azt remélik az előterjesztők, hogy a használtpiacon előnybe hozza a legális szervizekben javított és ellenőrzött autókat illetve a fehéren működő autójavítókat az illegális műhelyekkel szemben, mert utóbbiak nem lennének jogosultak arra, hogy feltöltsék az óraállást az adatbázisba.

Az egységes járműtörténeti adatbázishoz hasonló nagyságrendű, 9-10 milliárd forint állami bevétellel kecsegtet az előterjesztők szerint az autóimporthoz köthető áfacsalások megszüntetése, azaz a 3. pont. Az MGE becslései szerint évente 3-4 ezer olyan használt autó kerül forgalomba Magyarországon, ami után nem fizetik be az áfát – olvasható a lap cikkében.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Kivételesen vannak benne jó gondolatok, de a külföldről behozott autók utáni sarcot igazán csökkenthetnék! E3 motorral szerelt vasat vett a minap egyik ismerősöm és lazán fizetett még negyed millát az államnak, hogy az övé is lehessen!
orogordog
@JAJMÁR: Mit helyeselsz, végig pecsételnek egy szervizkönyvet az semmit nem jelent.
Gyári levegő és olajszűrőt és a kiváló minőségű olajat cserélem 10000 km enkét az többet ér. Gumisnál gumiztatok és ellenőriztetem a futóművet ott végig nézhetem fele annyiba sem kerül mint a márkaszerviz avult gépein, féket is megmérik 2500Ft kiváló új gépen az sem 8000Ft mint a márka szerviz.
JAJMÁR
@orogordog: 22:22 Jó, ha van roncsautóprogram, és fontos a környezetvédelem, az óravisszatekerések előfordulása ledöbbentett. Az ÁFA csalás is.
Gondolom mindezt megérted, ha megemlítem, hogy nő vagyok :)
Az autótól elvárom, hogy menjen, és motorolajat úgy veszek, hogy bemutatom a forgalmit, már ha én veszek...
orogordog
@JAJMÁR: Tisztelet a kivételnek, de nagy arányba a márka szervizek csak drágák és nem precízek. Az autónak az a dolga, hogy megbízhatóan megyen, minél hosszam ideig és minél olcsóbb szerviz díjjal.
Roncs autó temető ismét Magyarország nyugat 20éves roncsait itt helyezik újra forgalomba. Füstös olajfolyatós roncsok, szép M-es rekordszámmal. SK-ok jobbak voltak azok legalább normál állapotú fiatal, vagy új autók voltak. Áfát meg a 20 millás vagy a feletti autósok csalják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.