Külföldre költözéskor kevesen jelzik a hatóságoknak, hogy hamarosan máshol vállalnak munkát, lakcímükről pedig még kevesebben jelentkeznek ki. A Pénzcentrum.hu utánajárt, hogy külföldi munkavállalás előtt mit szükséges elintéznünk, hogy később ne érjenek meglepetések.

A legfrissebb adatok szerint akár 600 ezer honfitársunk is élhet és dolgozhat más európai országokban. Az ő célpontjaik az EU és Észak-Amerika, leginkább jobb fizetésért, vagy karrierépítési céllal – írja a Penzcentrum.hu.

Annak érdekében, hogy az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamában dolgozó személy itthon mentesüljön a járadékfizetési kötelezettség alól (illetve, hogy elkerülje a kettős járulékfizetést), bejelentést kell tennie az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP). Ezt a külföldi biztosítási jogviszony létrejöttét, illetve megszűnését követő 15 napon belül szükséges megtenni. Amennyiben ezt valaki elfelejti, akkor bizony mulasztási bírságot is kiszabhatnak rá. Ugyanakkor a NAV-nak csak akkor tartozunk bejelentési kötelezettséggel, ha korábban bejelentkeztünk járulékfizetésre, és ez a kötelezettségünk a külföldre költözéssel összefüggésben megszűnik – tájékoztatta a lapot az Adóhatóság.

Érdemes azonban tudni azt is, hogy az adóhatóság az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságának tisztázásával kapcsolatos eljárás során a magyarországi lakcímünkre fogja küldeni a "felszólító levelet", amelyet akkor is kézbesítettnek fognak tekinteni, ha "nem kereste" jelzéssel érkezik vissza a hivatalhoz.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
Kifizettetik velünk azt a kb hatezer milliárdos áfa és adócsalást amit a gazemberek elkövettek és a Horváth András leplezett le , a felől senkinek ne legyen egy halovány kétsége sem .
:-(
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dömdödöm
Kifizettetik velünk azt a kb hatezer milliárdos áfa és adócsalást amit a gazemberek elkövettek és a Horváth András leplezett le , a felől senkinek ne legyen egy halovány kétsége sem .
:-(
kukac50
Külföldön vonják Tőlük az adót, egészségbiztosítást, ott járnak orvoshoz,a nők ott szülnek, a NAV -nak semmi keresni valója nincs ilyen esetekben?
Miért nincsen Magyarországon minden munkás embernek a megélhetéshez szükséges fizetése?
kevijenicsaja
Már bocsánat, de mi a faXnak kellene kijelentkezni a magyarországi lakcímről???
pbalage
@kukac50: idézőjelbe teszem, mert ezt úgy illik:

"Élesen felmerül az a kérdés, hogy kitől követeljük az európai béreket? Jobbikos polgártársaink nyilván minden magyarországi munkaadótól, a külföldi tőkésektől, a multiktól, a hazai kis és közepes vállalkozóktól, valamint a magyar államtól egyaránt „európai szintű” vagyis bizonyára a mainál jóval magasabb béreket akarnak kicsikarni.

Noha nem lényegtelen, javaslom, hogy ne kérdezzünk vissza arra sem, hogy vajon mekkora az „európai bér” – elégedjünk meg azzal, hogy a hazainál jóval magasabb. Ha szerények vagyunk és mondjuk legföljebb húsz százalékkal magasabb jövedelmekre gondolunk, akkor is világos, hogy a Jobbik követelése teljesen értelmetlen, megvalósíthatatlan, sőt káros.

A „gonosz multik” nem fognak húsz százalékkal nagyobb béreket fizetni, hanem inkább elhagyják Magyarországot. Sok olyan ország van az Unión belül is, ahol a bérek – nyilván nem véletlenül – szintén nem „európaiak”. Itthon az első következmény a jóval nagyobb munkanélküliség lenne. Talán sejthető, hogy a bérek nem az óhajok alapján alakulnak, hanem valamiféle gazdasági törvényszerűséget tükröznek.

Még fontosabb, hogy a hazai vállalkozók, akik kicsi és közepes méretű üzemek ezreiben alkalmaznak munkavállalókat, vagy elhagyják az országot, vagy azonnal tönkremennek. A magyar gazdaságban előállított termékek és szolgáltatások áraiba ugyanis nem fér bele sokkal magasabb bérköltség.

Lehet erre azt az ellenvetést tenni, hogy ha még alacsonyabbak lennének az adók, kevesebb lenne a járulék és a különféle elvonás, akkor magasabb béreket lehetne fizetni a magyar dolgozóknak. Ez részben igaz, de érdemes végiggondolni a következményeket. Ha az állami elvonás jóval kisebb lenne, akkor az állam, mint munkaadó nem tudna még akkora béreket sem fizetni saját alkalmazottainak, amiket ma képes. Márpedig jobbikos polgártársaink nem azt követelik, hogy csökkentsük a magyar orvosok, ápolók, tanárok és köztisztviselők bérét. Éppen ellenkezőleg! Mindenkinek...
Meine Ehre heisst Treue
@pbalage: Az uniós szabályok adta keretek nem is engedik a jövedelem alapú megkülönböztetést, tehát nem lehet az ide települt vagy települő multitól, a hazainál jóval nagyobb jövedelmet kicsikarni a magyar alkalmazottaknak.
Ha lehetne, nem 20% kellene, mert a 100 ezer ft körüli összegnek a 20%-al történő emelése nagyon karcsú. Több százezres jövedelem kellene, hogy felzárkózzunk életszínvonal terén, de sajnos a tagság 10 éve és még jó sokáig, nem a hazai polgárok jólétéről szól, amit hűen tükröz az EP választáson szavazók aránya is.
A hazai vállalkozások zöme ezt a jövedelmi szintet nem tudná meglépni, vagy csődbe menne azonnal vagy elhúzná a csíkot.
A multik igen, de rájuk is ugyanazok a szabályok vonatkoznak (sajnos), mint a hazai munkáltatókra és egyébként sem a magyar emberek jóléte miatt jöttek.
Hogyan oldaná ezt meg a Jobbik? Meg kell őket vagy Vonát kérdezni...
Az érem másik oldala:

Az szintén nagyon ,,érdekes", hogy hazai politikusaink, kormánytagok, állami cégek millió kisebb-nagyobb rendű-rangú funkcionáriusa viszont sokkal jobban él, mint az átlag magyar munkavállaló. Hogy is van ez? Miért van az, hogy azok, akik megtermelik a javakat, akik működtetik az országot, számukra nincs jólét az országban a fennálló gazdasági viszonyokra hivatkozva? Ők miért nem osztoznak a nép nyomorában??? Ők, akiknek példát kellene mutatni!
Ilyen körülmények között nem csoda, ha az emberek nem elégedettek az uniós tagsággal.
Jól lakottan másképp látja az ember a világot. A millió nyomorgó embernek, akik a tagságból semmit nem érzékelnek szinte, nem lehet megértetni, hogy jó ez nekünk. És köztük nemcsak Jobbikos emberek vannak...
Itt lép a képbe a helyzetet felismerő és ebből előnyt kovácsolni szándékozó Jobbik...
Les miserables
@Meine Ehre heisst Treue: Az első fontos dolog hogy emelkedjenek a bérek ,meg kell szüntetni a szociális segélyeket !Másodszor MINDENKINEK fizetni kellene egészségügyi biztositást .Aki nem fizet nem jogosult orvosi ellátásra és a családja sem ! Baleset esetén természetesen el kell látni de utána kegyetlenül behajtani az ellátás költségeit .Kegyetlen ? Nos Hollandiában igy működik !Én nem kaphatok azért szociális segélyt ha MUNKAKÉPES VAGYOK.Nincs családi pótlék ha nem akaródzik dolgozni.Ha nem fizetek betegbiztosítást ki is toloncolnak uniós állampolgárként ,ha holland akkor pénzbírsággal sújtják.Pontosan annak a dologtalan rétegnek kellene kivándorolni Magyarországról ,akiket bőségesen dotálnak már vagy 800 éve .Mindig azt mondják ,rasszisták a magyarok ,nem alkalmazzák őket .Aha ,nemrég olyan négerrel dolgoztam együtt ,hogy a negró éjszaka világított volna a foga között és mégis jól tette a dolgát .
Grafix69
Az a baj ,hogy aki kint él jobban keres na most azt kell elvenni ez a lényeg a többi csak cukormáz.
Grafix69
Mármint nekem nem baj de nekik biztosan fáj.
qxy
2001 óta kint élek, kint adózom, kint fizetem a biztosítást, mindent. Egyszer mentem haza, mivel Német rendszámú autóm és jogosítványom is van,le állított a rendőr. ( ketten voltak. ) Halkan oda szól a másiknak.
- Na most meg szopatjuk a németet.- Mire én , nagyon csúnyán leanyáztam és el küldtem a búsba. Csak pislogtak. Nem is hagytam őket szóhoz jutni . majd én mondtam nekik, hogy akár most mehetünk a kapitányságra és folytathatjuk! Egy szó nélkül be pattantak a kocsiba és el is hajtottak. " De amúgy, szeretek haza menni" .
Les miserables
@Grafix69: Nem talál már rajtunk fogást Vekkeres csak szeretne !
Grafix69
@Les miserables: Mennyjenek a francba bőrnyuzó szemét banda.
Grafix69
@kevijenicsaja: Az a helyzet ,hogy ha itt kint vagy bejelentkezve akkor nem jár személyi , ez van , tudom sajna:)))
qxy
@Grafix69: de ez csak akkor érvényes, ha le is akarok telepedni. Nem vehetik el az állampolgárságom.
bakegya
A saját vagyonbevallásukat elsikkasztják,de a dolgozó emberekről a bőrt is lehúzzák!
Ha egyetlen évet alkalmazottként dolgoztak volna nem szólnék egy szót se-de végig voltam kénytelen nézni a nemzetlerabló sunyi ló erőszakszervezetének felkapaszkodását:berluszkóni rosszabbik változata orbán és bandája.
hattorihanna
@Les miserables: Kicsit el vagy tájolódva.Itt sincsenek már nagyon segélyek,közmunka van.Egészségügyi biztosítást is kell fizetni,még a munkanélkülieknek is.A családi pótlék alanyi jogon jár,de szerintem Hollandiában is.Nem a cigányság jelenleg magyarországon a legnagyobb probléma.Végül de nem utolsó sorban,a néger az rasszista kifejezés,mondd inkább hogy fekete,pláne hogy a kollégádról van szó ha jól értem.
Les miserables
@hattorihanna: Juj tévedsz de nagyon.Hollandiában csak akkor kapsz családi pótlékot ha van munkahelyed !De ha viszed a gyereked ( nem itt született ) egy év itteni legális munkavállalás és HOLLAND BEJELENTETT LAKCÍM után adnak .Na ez a bejelentkezés eddig nem volt olyan egyszerű !Én például 6 évig nem tudtam bejelentkezni ,mert a lakáskiadó nem írta alá és ezután inkább elküld és másnak adja ki ( több 100 000 ember ezt hamis lakcímet vásárol havonta fizet 100-200 eurot ! ).De ha aláír akkor is szigorú ellenőrzés mellett " legalizálnak " a helyi hivatalok.Például meg van szabva mennyi ember élhet egy lakásban.5 szobás lakást kiad egy 5 tagú családnak.De 5 különálló személynek NEM !Sőt Hollandia ha letelt a munkanélküli segély ,amit szintén nehezen ad meg de könyen el is veszi ha úgy véli nem akarsz dolgozni és szociális segélyt kérsz kirakhat az országból.A néger az nekem néger akkor is ha fekete .Ismerem öket .A fele jó csóka a másik fele szemét .Átéltem ,fogtam két feka betöröt és lopott ki a tárcámból pénzt egy másik feka de arra jobban haragszom mert előtte a mobil telomat odaadtam mindig neki internetezni .De fiamat is néger lopta meg Angliában a munkahelyen.Szóval ha nem vagy rasszista egy idő múlva az leszel ha meglopnak .Hacsak nem cigány vagy !
lópicigáspár
Azért még egy apróság! Közeli rokonom még az "átkosban" legálisan elkerült a nagy vízen túlra. Aztán megismerkedett egy leányzóval és ott ragadt. Meg van neki az itthoni útlevele is, de bizony van nekije kék színű sasos is, miután állampolgári vizsgát tett. Arra kíváncsi lennék, hogy az amerikai kormány mit tenne, ha egy állampolgárát elkezdenék b@sztatni egy hazánk méretű és erősségű államból, ráadásul tudva azt, hogy "ezek" bizony még szövetségeseik is!
simmons
@Les miserables: Ez itt is így működik barátom .Minden megvan amit fizetni kell, ami nem jár,ugyanúgy mint az új hazádban.Csak az nincs ami miatt érdemes itt élni, munkahely ,rendes fizetés,/még annyi sem kellene mint amit te keresel/. Nehogy bemagyarázd már,hogy tulipán országban nehezebb az élet mint "idehaza". Jobb ha elhiszed,sokkal több adó van,a munkanélküli segély csak morzsányi a hollandushoz képest és még magadhoz sem tértél az utcára kerülés miatt már nem is jár.Ettől kezdve diplomával is kaparhatsz hónapokig mire egy olyan munkát kapsz ahol 3 hónapig alkalmaznak.Haza kell jönni és meg kell próbálni éhbérért rogyásig dolgozni,és amikor azt látod a fizetési papírodon,hogy caca 50-60 %-a levonandó,/mert igazságos egykulcsos adórendszerben élünk/ akkor lehet pontozni és értékelni Hollandiát.
hattorihanna
@Les miserables:Mert szerinted itt adnak családi pótlékot ha nincs bejelentett lakcímed és nem vagy magyar állampolgár?Csoda hogy kint vagy,mert a sötétségednél már csak a fajgyűlöleted a nagyobb.
Les miserables
@simmons: Nagyon is értékelem és becsüloöm Hollandiát.De itt se könyebb sokszor.Azt szoktátok feledni itt nics rezsitámogatás meg ingyen ovoda.Ha eltörik a kezed 3000 eirot fizetsz vagy behajtják.55 éven tuli épitömunkásnak nem fizetik a gerincmütétjét ,fizetheti ha kap bankkölcsönt.Lakbér alaphangon a fizetésed fele de inkábn kétharmada.Autodnak lenni kell alapkövetelmény mint az angil nyelv a holland mellett.De a szilgáltatások se piskoták.De ha ügyesen szobát bérelsz lakas helyett és osztozol 2-3 lengyellel a konyhán,fürdöszobán csinos pénzt takaritol meg és abbol telik mindenre.
Les miserables
@hattorihanna: Nyugodj le jut vas a családodnak ,legfeljebb lementek a Titanicot összeszeditek és vihetitek a Méhbe.Fura modon én nem sértödöm meg amikor lemagyaroznak.Bezzeg egy cigány hogy berág erre.Little gypsi girl if you can my half job you are not poor.
hattorihanna
@Les miserables: Szóval szerinted az már csak cigány lehet aki nem szimpatizál azzal aki a kollégáját le négerezi.Be is fejeztem a veled való párbeszédet,mert még magaddal rántasz a szintedre... :-)
csip-csop
@Meine Ehre heisst Treue: teljesen egyettèrtek veled. Amipedig a mi miniszter uraink bèrèt illeti, a napokban olvastam, hogy elakarjàk èrni az olasz politikusok szintjèt a fizetèsbe. Az biztos, hogy viki mindent ugyfog rendezni, hogy nekik is annyi legyen a fizetèsuk, mint az olaszoknak.
csip-csop
@Grafix69: minek a szemèlyi igazolvàny, ha valaki kulfoldon èl, lakik ? èn is kulfoldon lakom, de nekem van egy olyan szemèlyim, amin ez van irva "Szemèlyi AzonositòIgazolò Hatosàgi Igazolvany" ellàtva Fonèv mellèknèv anya le. neve ès az èn szuletèsi adataim,ès van mèg adò igazolvànyom is "APEH" pedig èn adòt nem fizetek, csak a telekre.
csip-csop
@Les miserables: teljesen egyettèrtek veled, igazad van.
Grafix69
@csip-csop: Mert pl az volt az utlevele na és akkor mi a ló...szal megy haza Németbe. Mert ha állandó cimed van kint és ezt Te közlöd a helyi önkormányzatnál akkor kérik a személyi igazolványodat mert az neked nem jár ez igy történt. Nem tudom mért de ez van , a hölgy még azt is mondta a fiamnak nem is kellett volna szólnia akkor nincs ez :)))
Grafix69
Amúgy meg úgy ment haza , hogy volt útlevele mert az Usa-ba kért vizumot elötte igy az útlevele megvolt tehát nem volt gond , de ha az nem lett volna. Elméletileg elmagyarázták,hogy nem lehet két állandó lakcim ezért van ez , de én akkor sem értem.
Les miserables
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Les miserables
@csip-csop: Egy példa rá miért jo havan személyid.Utlevelem lejárt és a cégnem a szerzödés hosszabitas miatt a lejárt utlevél nem volt jo.A személyi viszont igen .De én például Angliábs is repülök és erre is gondolni kell ha elhagyom nem tudok bejutni mert ök ellenöriznek .
Hellcat
nincs jobb dolguk mint mint őket baszogatni??? Mi a helyzet a fideszmaffiás 1000 milliárdos adócsalással? igen nagy róla a kuss mióta elkobozták a bizonyítékokat.
verőce21
@Les miserables: (20:00) Azt írod: "Pontosan annak a dologtalan rétegnek kellene kivándorolni Magyarországról ,akiket bőségesen dotálnak már vagy 800 éve ." - csakhogy jól érzik itt magukat 800 éve, ezért nem is mentek, és nem is fognak elmenni innen soha, mert még egy ilyen türelmes népet nem találtak a Földön!

(Próbálkoztak ugyan, Kanada, Olaszország, Franciaország, stb. de 3-4 hét alatt kitelt az idejük, mert a segílyből megélni akarókat nem tűrik máshol.)
Grafix69
@Les miserables: Szia. Na pont erről van szó , pl a repülő na ott nálam is baj lenne mert akkor mi a pi...val jövök vissza. Mindegy is.
kamazuka
Egy ország vezetése nehezményezi,hogy nem mobil a magyar.Azért,mert itthon valaki végzettségének és létének jólétének megfelelő munkát,vagy fizetést,javadalmazást nem talál miért jelentkezne ki otthonából.Az antarktiszon dolgozó kutató is kijelentkezik vagy az atom tengeralattjárón szolgálatot teljesítő is,mert valljuk be ott is fizetnek.
Az meg sem fordul agyakban,talán tenni kellene valami nagyon fontosat?
Nem malackához kell menni!Elárulom!
karma1
@Les miserables: Tulnyomoreszt igazad van, de nem mindenben ertek Veled egyet...Peldaul a szocialis halonak mukodnie KELL, mert bizony leteznek csokkent munkakepessegu emberek, vagy olyanok, akik valamilyen okbol kifolyolag nem kepesek dolgozni. Oket nem lehet a Taigetoszra vinni, es elitelni sem a helyzetuk miatt...
Itthon is jol mukodott a leszazalekolo bizottsag a fogyatekossag megallapitasanal.
Viszont biztositast csak egy bizonyos bermaradvanybol lehet, tehat ha a brutto jovedelembol levonjuk az adokat, a TB-t, nyugdijjarulekot, kifizetjuk a kotelezo rezsiszamlainkat, es meg tudjuk venni a csaladunknak a jominosegu etelt, ruhat, valamint kulturara is, nyaralasra is tudunk felretenni, AKKOR lehet egy kombinalt , penzt megtakarito eletbiztositast, amit baleset- es egeszsegbiztositassal is kombinalnak.
Ahhoz viszont, hogy igy legyen, nem etiop bereket kellene kapnia egy magyarorszagi dolgozonak sved adorendszer mellett, hanem legalabb a 80 %-at annak, amit mondjuk egy nemet kap a Mercedes gyarban, Nemetorszagban, ugyanazert az osszeszerelo munkaert.
Hidd el, tudok Neked olyan rendszert mondani, ahol ez mukodik, csak priviben, mert hosszu.
karma1
@lópicigáspár: Hat igen... Talan az USA az egyetlen orszag, aki kiall MINDEN allampolgaraert, akarmilyen borszinu is, csak legyen neki "sasos"-a...:-)))
karma1
@qxy: Valoban, az allampolgarsagodat senki nem veheti el, viszont nagyon meg tudjak neheziteni a letelepedesedet es az allampolgarsag-szerzesedet, ha le akarsz telepedni.. Nem ugy, mint Magyarorszagon, ahol mindenki utan utanadobtak az allampolgarsagot,. a szavazasok elott meg azt is megsugtak a kulfoldi szavazoknak, hogyha nincsen magyarorszagi allando bejelentett lakcime, akkor segitenek neki,... Mindegy, csak vityara szavazzanak,...Gerinctelen tarsasag,...
hetöndöe
Ja persze,ha fizetni kellene normális bért ,nem futkozhatna az utakon annyi tíz milla feletti autó.Ugye nem gondolja senki,hogy ezek tulajdonosai a multi cégek.
perfekt
Kilövési engedély nélkül--csak hajtók lehettek!
qxy
@karma1: Tudod én nem akarok letelepedni, csak itt lakom mert itt dolgozom. egyszer, haza szeretnék menni de ha így megy, akkor az an messze nem a karácsony.
karma1
@qxy: Akkor jo bator vagy, mert a melosokat nem sok minden vedi sehol a vilagon, inkabb a szigoru megkotesek a jellemzoek...:-((

Vigyazz Magadra, tovabbi jo melot arrafele...:-))
qxy
@karma1: Tudom. Nagyon keményen helyt kell állni az " auszlandernek" és ha százszor jobban csinálod mint a Német, akkor is hibát talál a munkádba. Ha meg ki állsz magadért, ki utálnak

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.