Negyedmilliárd forintos fejlesztés zárult le a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház koraszülöttosztályán – mondta el kedden sajtótájékoztatón Tamás László János főigazgató-főorvos.

A fejlesztés célja az volt, hogy az eddiginél is modernebb eszközökkel, biztonságosabb körülmények között lássák el az újszülötteket.

Az eseményen elhangzott: a 2011 őszén indított projekt keretében a korábbi, nemegyszer évtizedes eszközöket lecserélték, így most a legrégebbi sem idősebb ötévesnél, az eszközbeszerzésekhez kapcsolódó informatikai fejlesztés eredményeként pedig "elektronikus lázlapot" kap minden páciens, az adataikat így hosszú ideig tárolhatják és bárhonnan elérhetik a munkatársak.

A főigazgató-főorvos utalt rá, hogy a 240 milliós összköltség kilencven százalékát uniós és kormányzati támogatásból fedezték, a fennmaradó önrészt pedig – az addig megyei önkormányzati intézmény átvétele után – az állam átvállalta.

Ruszinkó Viktória, az intézmény gyermekosztályának igazgatója az eseményen arról beszélt, hogy évente 250-300 kicsit gondoznak az akár a 24. hétben megszületőknek is a legmagasabb fokú ellátást biztosító koraszülött intenzív centrumban, és előfordul, hogy egy-egy gyermek kilenc hónapot is ott tölt.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

aloe
Hát igen , ez a népnyúzó ,pökhendi , néppárti kormány már csak ilyen beruházásokat csinál . Jó volna tudni milyen mutyi segítségével valósult meg a projekt. mert biztos hogy loptak-csaltak-hazudtak ezek a fidesznyikek. hiszen mindenki ezt szajkózza róluk. de semmi gond . csak szólok ,hogy a szemét kormány Békéscsabán-Orosházán szintén hatalmas kórház fejlesztésben van.
dzurinda
Köszönet az EU-nak a fejlesztési pénzekért!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.