2015 tavaszán újraindulhat a túlzottdeficit-eljárás, ha Magyarország nem tesz pótlólagos költségvetési intézkedéseket, közölte kedden délután az Európai Bizottság, miután szakértői csoportjuk múlt héten látogatást tett Budapesten. A forint a hírre zuhanni kezdett.
Magyarországnak valószínűleg további pénzügyi konszolidációs erőfeszítést kell tennie azért, hogy a kívánatos ütemben folytatódjon az eladósodottság csökkentése, és ezáltal elkerülhető legyen a túlzottdeficit-eljárás ismételt megindítása jövő tavasszal – állapította meg keddi brüsszeli közleményében az Európai Bizottság.
Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény azután tette közzé jelentését, hogy munkatársai június 24. és 27. között Magyarországon tájékozódtak a gazdaságpolitikai fejleményekről. Az ilyen jellegű megfigyelés alá azokat a tagországokat vonják az EU-ban, amelyek korábban – így Magyarország 2008 és 2010 között – uniós pénzügyi támogatásban részesültek.
A magyar támogatási program 2010 novemberi lejárta óta ez volt az ötödik ilyen magyarországi helyszíni tájékozódás.
98 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mint a húsüzemek. .- nem mentek, mert egy páran kaptak egy kis milliócskákat hogy le kell amortizálni, Le is lett és most ugyanaz a pocok, meg menti az országot. mert bagóért kifizeti a " lepukkant gyárakat. Az ország is erre halad és jönnek a kis sapkások, zsebből kifizetnek mindent( saját maguknak ugye?) és ugye, mi is van a zsidók bibliájában? aki nem zsidó az bizony szolga mert az úr arra teremtette hogy a zsidókat kiszolgálja
te kinek drukkolsz?
Egyszer már elb@szta a kósa-szijj-ártó a HUF életét...Mi jön még ???
450-500 Ft = 1 € ???ß
a Szovjet Unió,
még egy humanista szervezet volt..!
sose hittem volna,
hogy ezt kell egyszer mondanom..!
Csillagom! Én azt hiszem az Unió harcol és fenyegetőzik velünk. És mi az, hogy sokat elnéz, meg, hogy tolerálnak? Lassúnak találják az ország teljes kiszipolyozását?Elmennek a jó anyjukba, mind egy szálig. Aljas társaság!!!
A szovjetúniós időkben is ugyanez ment, viszont akkor nem csak a lóvét nyúlták le, hanem kinyírtak, vagy esetleg csak simán kivontak a forgalomból.
vélelmezés alapján(!!) ítélkeznek,
egy évre előre nézvést..!
ilyen arcátlan aljadékok,
még a szovjetek sem voltak..!
nonszensz..
Ha nem vetted volna észre, az itt kommentálók közül senkit nem sértegetek semmilyen szinten. Add meg másnak azt a tiszteletet, amit Te, magadnak elvársz!
hogy te az ország boldogulása ellen drukkolsz..?
Ha ez nem történik meg, jönnek a szankciók. Az elmúlt években O.V. és kormánya ártalmas "partizán akcióival" folyamatosan feszegeti a határokat, ezzel kockáztatva az uniós kifizetéseket. Hazárdjáték ami itt történik.
A Fideszes potentátok nem kockáztatnak semmit sem. Őket már gazdaggá tette O.V. A lakosság nagy része nyomorog és ha nem változik a helyzet még rosszabb lesz. Nem ezt ígérték ! Orbán Viktornak és hűbéreseinek lejárt a szavatossága . Megromlottak !
Egy lelkiismeretes politikus(van ilyen), látva azt hogy vezetése alatt elsorvad az ország,
tudja a kötelességét,...lemond. No itt most erről szó sincs. Itt most a vezetők az önös érdekeiket tartják szem előtt, nem az országét.
A növekedés,
a duplája, a szakértők által prognosztizáltnak.
A lakossági fogyasztás bővül.
lehet hogy te s Cseh2-t nézed..? : )))))
Izraelben, miért nincsen ékezet..?
csak kérdezem.. : )))))
Ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna.
Hogy ez a mocsok EU büntetni akar vélelem alapján..?
Miközben évek óta 3% alatt van,
az államháztartási deficit..?
És miközben megelőzzük ezzel a 28 tagország döntő hányadát a hiánycél megvalósításban..?
mi kéne még,
áruld már el..?!
Jovore ujra indul ellenunk a defizit eljaras, mert a kurmany keptelen tartani az aadossagpalyat. orban alatt drasztikusan no az allamadossag.
a növekedés duplája, a vártnak..
döntsd már el könyörgöm.. : ))))))
csak elkeztetek ajvékolni,
és a befektetők ilyedtükben elbaszták az árfolyamot, így szépen elúszott az egész MANYUP lé..!
MIATTATOK. ! !
na mindegy...
tehát csak figyelgetem honnan ez a nagy vehemencia...és közben jólesik cukkolni téged...mert ugye a magaslabdákat rendesen szórod...pl...a legutolsó ez a gazdasági fellendülés...meg gdp növekedés...
mert azt ugye tudod, hogy az adósság nő...rendesen...most épp 24 700 milliárd körül van...
www.akk.hu/object.8F795A09-653C-4C74-A293-63A17D6EEC49.ivy
és ez a töröcskey álltal plasztikázott verzió...
atlatszo.hu/2013/04/02/kis-oligarchatarozo-torocskei-istvan/
míg az unió a gdp ből csak azt látja...
2010 végén kb 27 120 milliárd volt...
profitline.hu/hircentrum/hir/221525/Lefele-modosult-a-2010.-negyedik-negyedeves-magyar-GDP-adat
ez akkori árfolyamon (kb 279,75ft )...
napiarfolyam.hu/2010-12-31/
96,94 milliárd euro volt...
szemben a mai ahogy te aposztrofáltad..."A növekedés,
a duplája, a szakértők által prognosztizáltnak.
A lakossági fogyasztás bővül." gdp adatokkal.. amik 29 114 milliárdról szólnak..
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/gdn/gdn21312.pdf
ez az akkori árfolyamon (302,46 ft)...
napiarfolyam.hu/2013-12-31/
96,25 milliárd euro...
tudom tudom felétek a csökkenés...akarom mondani a negatív növekedés is növekedés...de azért ennek hatására örömtáncot járni?...
hát nem tudom mondom fura madarak vagytok ti cöfös huszárok...és még büszkén mondogatod, hogy ez a "növekedés a duplája a szakértők által prognosztizáltnak...
ja a másik...
"Miért érzem úgy,
hogy te az ország boldogulása ellen drukkolsz..?"
mintha ezt már hallottam volna valakitől... csak más néven írt...
mert ugye nagyhangon hírdetni az adósság csökkenést ami gyakorlatilag a 2010 áprilisi 19 323 milliárdról mostanra 24 700 milliárdra csökkent úgy, hogy közben eltapsoltak ezen felül 3000 milliárd manyup pénzt...(ennélkül akkor most 27 700 milliárd lenne?) valamint ami eddig nem oda ment ...az is oda lett irányítva (ez évi 360 milliárd a manyup befizetésekből...ez 4 év alatt kb 1500 milliárd...tehát akkor most 29 200 körül lenne az adósság?)...és még a sok nemmegszorítás, meg nemadó...
és mindezt kb 4 év alatt...szemben a szocik 8 év alatti 10 000 milliárdjával...ami ugye a manyuppal együtt volt, de mivel azt most visszavették ezért ugye csak 7000 milliárd a nyolc év alatt...hát igen...csúnya gyurcsányék...de majd a viktorka ugye megvéd attól a csúnya eutól...de akkor gondolom arról a csomóóóó csomóóóó maniról is önként és dalolva lemondunk, ami onnan jön támogatásként...
az előző ciklusban...
www.origo.hu/gazdasag/20120921-eu-tamogatasok-2011-az-egesz-unioban-magyarorszag-jart-a-legjobban.html
és az újban...
www.ahkungarn.hu/hu/orszagismerteto/unios-tamogatasok-2014-2020/
tehát arról a több mint 20 milliárd euróról önként és dalolva...
ami napi árfolyamonn...most ha jól tudom 311,75 ft
kb 6390 milliárd pöngőforint...
na most akkor jöhet a frappáns és csípős válaszod...
Volt két ciklusotok, hogy bizonyítsatok..
hát megmutattátok..
és hol ebben a mélység?
ezek kb 5-10 perc alatt előkeríthető nyílvános adatok...amiketr csak a játék kedvéért tettem ide... de mondom cáfold...ha igazad van, akkor könnyű...ha csak blöfföltél?...hát akkor nehezebb...de elég gyorsan reagáltál, tehát nyitva van előtted ez a honlap is, és figyeled a reakciókat...vajon mire utalhat ez?...
a kérdések nyitottak...a lehetőségeid korlátlanok, nem vagy gyengeelméjű látom a hozzászólásaidból...legalább tornáztasd meg azt a szürkeállományt...
szereted a sakkot a sudokut? győzz meg hogy nincs igazam...és a tiétek vagyok...vagy...?
Én a Fideszt is utálom,
de titeket, még jobban..!
Szebb jövőt!
vagy akik sokszor önzetlenül támogatnak másokat... legyenek azok otthon maradt emberek családok(ezt alapítványokon keresztül)...vagy esetleg határon túli magyarokezt meg még az előző érában...
www.arstopia.hu/uj/kalaka1.htm
a képek meg itt...
www.google.co.uk/search?q=f%C3%BCrd%C5%91%C3%A9p%C3%ADt%C5%91+kal%C3%A1ka&espv=2&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=UeyzU52bJMTYOqnfgMgD&ved=0CCoQsAQ&biw=1598&bih=815#imgdii=_
vagy pontosabban
www.zoldmuves.hu/sites/zoldmuves.hu/files/tervezok/herczeg_agnes/kalakak/kalakak-00.jpg
a jobb szélen vagyok a feleségemmel...
és te mondod szebb jövőt?
mondom a kesztyű a földön...
és ha "Én a Fideszt is utálom,"
akkor miért is hajoltál le azért a kesztyűért az elején?
vagy csak egy szappan volt?
azt' milyen jól jártunk vele tényleg..
lehet hogy még okosabb is..
egyébként, ha régebb óta itt vagy tudhatod, hogy erdélyi sváb családból ..és vásárhelyi tóth..felmenőktől vagyok származtatható...amire te utaltál olyanról nem tudok a felmenőim között...de mondjuk ez max téged zavarhat...
téged is..!
Van még arrafelé angol..?
Azért vigyázz magadra,
nehogy érvénybe lépjen a Saria, felétek is.. ))))))
Én sem ismerek senkit a liberálisok között,
aki ne sváb, tót, meg horvát volna..
ez itt anglia...
flashx.tv/video/U2MWNX7S9496/Ez-itt-Anglia-filmezz-eu
Kihagyom inkább..
csajok itthon is vannak..
egyébként nem azt mondtad, családod van..?
mint Slomo Morel,
vagy Barruch Goldstein mondjuk..
A valaszod tobbi reszet sajna nem ertem..
nem tudom..
De itt vagyok Budán,
már anyám is itt született..! : )))))
te hol élsz hogy tisztán látsz mindent..?
De jó nekem itt is hallod,
legalább az utcán nem rúgnak fel lépten nyomon,
a csoki színű "britek"..! : D
Egyebkent fagyiztal mar iden? Es a fagyozoban nem gondolkodtal el azon hogy a turon es a citromon kivul mast is megkostolj?
amikor a szinesbőrű brit alattvalók,
kómásra vágják, fehérbőrű honfitársaikat..!
érdekes sport, tényleg..
Fagyiban, a vaníliát kedvelem,
punciban, meg a változatosságot.. : )))))
bundásat, borotváltat, fazonra vágottat, forrót, husosat,
minden félét..
míg el nem csöppen.. : )))))
De lenne egy ötletem.- Egy két vezető politikust, véletlen netán valami érné mint tudjuk, az államnak vannak erre emberei hát lenne a népnek is. és a negyedik, vagy ötödik eset után, meg kérdezném..- Na? ki akar miniszter lenni? De csak az vállalja, aki " vállalja " is amit tesz Nehogy úgy járjon mint az elődje" " Kíváncsi lennék, hány politikus jelentkezne.
Mielőtt szóvá tennéd, hogy az ellenzéket nem ekézem eléggé, ennek az az oka, nem ők vannak hatalmon, de ha olyant csinálnak, amiért megérdemlik, ők is megkapják, ami megjár nekik.
azt fogd rá, a nyuszira..
az okosabb szerintem..
Szóval még elveid sincsenek..?
gratulálok..
A riposzt, pallérozza az elmét,
és a propellertől, meg percentet fogok kérni,
a kattintásszám generálasa okán.. : )))))
Mi a baj a Jobbikkal..
Ja, ők is csak pártérdekek mentén tudnak haladni. A különböző pártok érdekeibe rokkant bele az ország. Ki kellene már szállni ebből a mókuskerékből, de maga a törvény nem engedi, amelyben leírták, kormányt a választást megnyerő párt alakíthat. Ez ma Magyarország legnagyobb baja, ezért is tartunk ott ahol tartunk. Amíg él ez a törvény, addig marad a mókuskerék, és Magyarország romlása.
ahol nem a győztes párt alakít kormányt..?
ahol nem a győztes párt alakít kormányt..?
de a balliberálisok két cikluson kereszül megmutatták,
hogy az ország tönkretevésén kívül,
nem értenek semmihez..!
Marad az ellenoldal..
remélem sokáig.. : )))))
mit kéne tenni mondjad..?
Új hozzászólás