Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a devizahiteleket még ebben az évben kivezetik a hazai pénzintézeti rendszerből. A miniszter hétfőn az M1 Ma reggel és a Kossuth rádió 180 perc című műsorában is beszélt arról, hogy az Országgyűlés pénteki döntésével a Kúria határozatának első részét vezették át a magyar jogrendszerbe, így már látszik, hogy az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás, illetve kamatemelés kérdésében mi a törvényi szabályozás.
Ez még nem jelenti azt, hogy az intézkedések második és harmadik része, tehát az elszámolás és a forintosítás is megtörtént volna, erre szeptemberben, illetve várhatóan október-november körül kerül sor – hangsúlyozta Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra, hogy a bankoknak most kell majd az árfolyamrést visszaszámolniuk a jegybank deviza-középárfolyamára, és ez alapján meghatározni, hogy mennyi pénz jár vissza az ügyfeleknek. Ettől eltérő kérdés az egyoldalú kamatmódosítás, illetve annak visszaszámolása.
Egyelőre még nem lehet pontosan megmondani, hogy egy-egy ügyfélnél ez hány százalékos törlesztőrészlet-változással járhat, de abban biztos, hogy jelentősen csökkenni fognak a törlesztőrészletek – fogalmazott a miniszter.
Varga Mihály közölte: nem jó megoldás, amit a bankszövetség javasol, hogy tegyék kötelezővé az árfolyamgátat. Olyan megoldást kell alkalmazni, amelynél az ügyfél érzi – vagy a törlesztőrészletének csökkenésén, vagy a számlájára érkező összegen –, hogy tisztességes elszámolás történt, ennek a formáit kell kialakítani őszre.
A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a Kúria jogegységi döntése érintette a forinthiteleket is, mert azok esetében ugyanolyan tisztességtelen módon jártak el bankok a kamatmódosításoknál.
A nemzetgazdasági tárca vezetője ugyanakkor hozzátette: a törvény rendezi azt is, hogy a bankok bírósághoz fordulhatnak, ha úgy gondolják, hogy tisztességesen jártak el. Azt azonban szerették volna elkerülni, hogy elhúzódjanak a perek, ezért szűk határidőket állapítottak meg, így várhatóan ezek az eljárások is lezárulnak október végére-november elejére.
Varga Mihály úgy fogalmazott: korainak tartja még azt a kérdést, hogy mekkora összeget jelentenek az intézkedések a bankoknak.
A nemzetgazdasági miniszter a 180 percben elmondta azt is: nem zárja ki, hogy a bankadó felülvizsgálata, átgondolása megtörténhessen, hiszen a bankoknak súlyos áldozatot kell majd hozni az ügyfelek kárpótlása érdekében. Hozzátette ugyanakkor, hogy "nem ennek van most az ideje, nem öntjük ki a fürdővízzel a gyereket is."
"A különadó nagyon fontos része volt a magyar gazdaság stabilizációjának, a közteherviselés új formájának megteremtésének, nem hiszem, hogy ebben az ügyben Brüsszel álláspontját kellene nekünk elfogadni" – fogalmazott Varga Mihály.
Varga Mihály: Idén vége a devizahitelnek
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
48 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Most azért generációkra elintézték a kormányok és a bankok, hogy minél kevesebben vegyenek fel hitelt. Holott a bankok abból is élnek.
Gyurcsány már jó pár éve figyelmeztetett mindenkit a devizahitel veszélyeire, és a bankok túlkapásaira. Gondolom az első Orbán kormány akkor a fülin aludt.
ezt a papirt adták a kezébe::: - Misike, ezt olvasd fel, de közbe ne röhögj !!!
Te nem teheted, én, meg a polpeti igen, de csak temetésen !!
Majd kiváncsiak leszünk, minek lesz vége idén ???
Lehet, hogy szilveszterkor a 2014-es évnek ??? :-))))
Két választás között nem szokott semmi (pozitív) történni.
'18-ban is kikaptok..!
Hajrá Jobbik! : )
Tulipános szekrénybe az ágynemük közé,
Bevarrni a párnahuzatba, dunyhába
Belerakni a beföttesüvegbe
Romáknál más a helyzet :
Roma asszony :
-Én a lóvét a Gázsi elöl tudod, hova dugom ??
- ???
- Hát a fürdöbe, a szappantartó alá...
Oda azért teszi a roma asszony, mert a Gázsi ott ugysem keresi
Hú basszus néha elámulok magamon. Honnan van ennyi eszem?
Szartdobál, 5:00-tól nézzed!
www.youtube.com/watch?v=Kzn7hZ8H0LQ
Menjél szépen és vidd a talicskányi kanmajmodat is! :)
És akkor most nyugodtan kirakhatsz, ha tudsz szart okádkám! :)
Emlékezetem szerint én nem szóltam hozzád, de ha már megszólítottál és ezt provokatív szándékkal tetted, akkor először is kicsit disztingváljál, másodsorban pedig légyszíves ne nézzél hülyének. De ne csak engem, a hiteleseket úgy általában ne nézzed hülyének légyszíves. Elhiheted hogy a legtöbben pontosan mérlegeltük a helyzetet, de az akkori helyzet nem szolgáltatott okot arra, hogy ezt a konstrukciót elkerüljük. Menet közben derült ki, hogy ez egy előre kitervelt csalássorozat.
Hangsúlyozom, amíg megveted, lenézed, elítéled a hiteles társadalmat, addig nem folytathatunk értelmes párbeszédet. Nem érdekel hogy ki vagy Te, nekem ilyenekre ne hivatkozzál, mert az állítólagos tekintélyedre én magasról teszek, majd ha emberszámba veszed a hiteleseket, akkor én is meg fogom neked adni azt a tiszteletet ami megillet.
Tudod mit, most már mégis kíváncsi lettem. Mi az a találmány? Remélem valami műszaki jellegű dolog, mert akkor esetleg azt is megmondom hogy mi vele a baj, vagy hogy lenne jobb. :))
Új hozzászólás