Az idén nyáron már 5,15 millió magyar használja a világhálót, azaz a 15 évnél idősebb lakosság 60,68 százaléka internetezik – derül ki a Gemius üzleti tanácsadó cég szerdán közölt negyedéves jelentéséből.
A felmérés szerint Magyarország kicsivel az európai internetes átlag fölött helyezkedik el.
A netezők közel fele a 18-39 év közötti korosztályból kerül ki, ám a 60 év feletti felhasználók aránya is folyamatosan emelkedik, idén megközelítette a 7 százalékot.
Végzettség alapján a vizsgálat szerint éles elkülönülés tapasztalható. A magyar internetezők 60 százaléka középfokú végzettséggel rendelkezik, míg a netezők csupán 11 százaléka felsőfokú végzettségű.
A kutatásból az is kiderül, hogy az internetet használók 48,41 százaléka nő, 51,59 százaléka férfi.
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem mondtam, hogy egy gazdag az egykulcsos adó előtt nem engedhetett meg magának bármit.
Azt azonban állítom, hogy az egykulcsos adó igazságtalan.
Tudod, épp olyan igazságtalan, mint az áfa mértéke!
Nagyon sok becsületes, rendes ember nagyon sokat dolgozik,
de csak 60-70-80ezer forintot kap nettóban, de neki is 18 %-os áfát kell fizetnie a tej és a kenyér után, épp úgy, mint annak, aki havi nettó fél milliót keres!
Egy kicsit unom már önmagam ismételni, de: egy agysebész ne annyit keressen, mint egy
udvari takarító, rendben van. Az is igaz, hogy akinek bruttó egy milla a bére, az több adót fizet be, mint az, akinek bttó.100ezer. Csak tudod, kultúrállamokban létezik olyasmi, hogy bizonyos összeghatárig nincs jövedelemadó, és az alapvető élelmiszereken 0, vagy 6% az áfa.
Új hozzászólás