A rapper garázdasági ügye tovább gyűrűzik, eddig úgy volt, maximum három év szabadságvesztéssel számolhat, ám a Blikk legújabb információi szerint még egy évvel többet kaphat.

"A folytatólagos kihallgatás után – ahol megint meggyanúsítottak, és előszedték a B...meg című dalomat is, amely miatt korábban indult eljárás, de bűncselekmény hiányában ejtették a vádakat – újabb fordulatot vett a történet" – idézi a lap Dopemant, aki nem érti, miért vették elő az ügyet, hiszen levelet is kapott arról, hogy nem gyalázta meg a Himnuszt.

Dopemant nemrégiben hallgatták ki a hungarocell Orbán-szobor ledöntésének ügyben, ám akkor még úgy volt, három év letöltendő börtönbüntetéssel is számolhat, ha vétkesnek találják garázdaság miatt. Ehhez időközben újra hozzácsapták a nemzeti jelképet sértő dalt, hiába szüntették meg az eljárást több mint két évvel ezelőtt. Így a három évből négy lett – írja a Blikk.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Hallgattam Dopman politikus kritikus számát és mikor kiakadok a fidesz mocsokságain, az ellenzék balfékségein, akkor mindig ez a szám jut eszembe. A Himnusznak pedig fontos szerepe van az egészben. Gyakorlatilag az érted haragszom Magyarország érzés jön át a szám alatt.
Ha valaki meggyalázott valamit az a fidesz volt. Amit a nemzeti jelzővel művelt az gyalázatos. Van egy Nemzeti dalunk, amiből a nemzeti jelző mára elértéktelenedett, hisz már egy koszos kis dohányboltot is nemzetinek lehet hívni. Na ez az undorító.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Strong
A zene (bár nagyon szókimondó) bele kell, hogy férjen a szólásszabadságba...
A szobros "garázdaság" szerintem csak megleckéztetés akar lenni...ugyanis egy közszereplőnek többet kell elviselni, (már ami a kritikákat illeti) mint egy hétköznapi Dolgozó embernek.

Viszont a törvény, az törvény. Azt lehet így is nézni - meg úgy is..
Pálinkafőző Rézüst
@whatthefuck: tán nem ismered az iróniát? :) No meg a vigyorjelet? Ezt: :)))) No így olvass el méggecer, de látom, a sandavirág et. már működött...:)))
Bástya Elvtárs
@Souky Sanjay: Az öt év! Nem kötél! Így rímel!
hetöndöe
@aloe: A nemzeti néphülyítés nálad is elérte a célját.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.