Nem buzdítják szimpatizánsaikat a szocialisták arra, hogy MSZP-s zászlókkal jelezzék párthovatartozásukat a mai tüntetésen – erről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában az MSZP elnöke.

Tóbiás József elmondta, hogy az MSZP-sek mindig is részt vettek a tüntetéseken, ezúttal is ott lesz, aki szeretne.

Tóbiás: A tüntetők nagy része MSZP-s

Szerinte a tömeg elég nagy hányada MSZP-s volt eddig is, de a tüntetők egységesen erősebbek. "Mi azt kértük és kérjük továbbra is a velünk szimpatizálóktól, hogy magyar és EU-zászlókat vigyenek ki a tüntetésekre. Ezzel is jelezve, hogy nem a keleti szél játékában hisznek, hanem a nyugati demokráciában" – mondta a lapnak a pártelnök.

Tóbiás szerint a tiltakozók azt a rendszert utasítják el, amely az utóbbi négy-öt évben kialakult Magyarországon.

"Ez a rendszer nem maradhat, már látszik, hogy bomlik belülről. Újságírók, elemzők, sőt, maguk az érintett kormánypárti politikusok is olyan nyilatkozatokat tesznek, amelyekre az elmúlt öt évben nem volt példa" – nyilatkozta az MSZP elnöke.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
A tüntetők nagy része szociális érzelmű de nincs köze ehhez az mszp-hez
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hofipisti
Tóbiás hiteltelen. Nem csak azért, mert ilyen hülyeségeket mond, inkább azért, mert komoly erkölcsi szégyenfolttal "tarkítva" elvállalta pártja elnökségét. Egy olyan párt, amely olyan elnököt választ magának, aki valóban jogszerűen - mert hát ilyenek a "hozzáértők" által alkotott jogszabályok - de bizony erkölcstelenül vette fel valótlan lakásbejelentése után mintegy 8 éven keresztül a havi 200 ezret meghaladó juttatását, az a párt nem is reménykedhet abban, hogy valamiféle komoly szerepet is kaphat egy esetleges erkölcsösebb világ kialakításában. Nem mentség Tóbiás számára, hogy mások is ezt tették úgy az MSZP-ben, mint a FIDESZ-ben. Ezért is nem ugrott a FIDESZ e hír nyilvánosságra kerülésekor. (EA FIDESZ számára ez olyan, mint
az ügynök-akták! Sáros!)
Ameddig az MSZP ezt a kérdést nem teszi tisztába, csak folyamatosan sorvadni fog, hiába az ilyen süket dumák. Mint rendszeres tüntető, ki is kérem magamnak!
Linna
És ezt vajon honnan a francból tudja!?
Desischado
Talán nem így kéne ezt megfogalmazni. Előbb vissza kéne a hitelt szerezni.
mariaberta
@Laila: De akkor mond meg légyszíves amikor szavazni kellett, hol voltatok? Mert kormányt váltani és civilként szavazatot szerezni akkor lehet, ha ismerjük a programot, most minden civilnek lesz programja külön-külön? és azt a több ezer programot ki fogja elolvasni? Honnan tudom, kire szavazzak? Lacira, Pistire? Karcsira? Marcsára?
vukkocska
Nem Tóbiás találta fel a spanyolviaszt, hogy pártzászlók nélkül jelenjenek meg a tüntetésen. Ez evidens volt valamennyi pártnál. Ettől fogva nem tudom, hogy honnan vette, hogy nagy hányada MSZP-s volt. Már megint előjött nála a nagyképűség. Kicsit szerényebben előbbre jut.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.