A Fidesz parlamenti frakcióvezetőjével a Magyar Hírlap készített interjút. Szerinte a baloldal mindent megtesz, hogy megszabaduljon Orbántól.

A lap kérdését, mely szerint a baloldalon arról beszélnek, hogy 2017-ben Áder János után Orbán Viktort szeretnék államfővé választani, és kiterjesztenék a köztársasági elnök jogkörét, így félprezidenciális államformát vezetnének be, a politikus így kommentálta: "Ostobaság. Orbán Viktor volt a miniszterelnök-jelöltünk, őt választották az emberek, és ki fogja tölteni a ciklusát. A baloldal kínjában már mindent kitalál, csak hogy valami módon megszabaduljon tőle."

ogán Antal arról is beszélt a lapnak, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága elnökeként azt tervezi, hogy a következő hetekben meginvitálja az érdekképviseletek vezetőit a parlamentbe, és megkérdezi tőlük, a benzinár csökkenése miért nem jelentkezik a termékek, szolgáltatások árában. Rogán példaként említette, hogy miközben tetemesen csökkennek a benzinárak, a pékszövetség, amely korábban mindig panaszkodott, most hallgat. "Miért nem csökken a kenyér vagy a kifli ára? Vagy más szolgáltatásoké?"

Rogán Antal beszélt arról is, hogy reálisan 2018 és 2020 között kerülhet a magyar gazdaság, a magyar állam abba a helyzetbe, hogy dönthessen arról, bevezeti-e az eurót.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hofipisti
A Magyar Hírlap a Pasa-parkról nem kérdezte?
Minden egyéb kapcsán pedig elmondható, hogy hazudott ez a "parasztgyerek" már annyit, hogy kár a nyomdafestékért.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
Véleményem szerint Édesanyád egyik " ostobasága " volt,
hogy téged a világra hozott !!! Nem igy gondolta , hogy ez
lesz belöled gülükém !!
JAJMÁR
Szavahihető egy ember, és milyen következetes ! Gondoljunk csak a devizahiteles problémára, mert ő azt is megmondta...
micfild
@bretagne: Nekem inkább úgy tünik.. nem most óta.. hogy nem köztelnök, hanem Elnök akar lenni. totális hatalommal... ami amugy most is van neki. Kiagyal valamit, a csicskák beadják a népnek, és végrehajtatják ... js.. meg is szavazzák..bocs- mert ugye a 2/3.
Aztán már csak a korona hiányzik a fejéről .
Dr. Felipe
A vasárnapi zárva tartást is ostobaságnak minősítették még a szavazás előtt egy nappal is. Még akkor is tagadták.
bretagne
@micfild: Idén már nem fagy be a Duna, így koronázásról nem lehet szó.
Abban igazad van, hogy most is borzasztó nagy a hatalma. Az a baj, hogy nincs
egy ember sem, aki ellenmondana neki. Főleg, most hogy "ibolya" lett! Őrület!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.