Nem nagyon keseredtek el azoknak a jobboldali médiumoknak a vezetői, akiket Orbán Viktor összetrombitált, hogy elmondja: nincs több állami pénz.

„Most olyan a hangulat, hogy mutassuk meg, lehet profi jobboldali újságírást csinálni” – a vs.hu szerint így fogadták az egyik érintett szerkesztőségben Orbán Viktor január közepi közlését arról, hogy mostantól nem kapnak állami pénzt a jobboldali médiumok.

A kormányfő a találkozón a legfontosabb jobboldali médiumok vezetőivel azt közölte, hogy a jövőben a „saját lábukra kell állniuk”, Orbán Viktor innentől kezdve a március 15-ig teljesen átalakított közmédiát tekinti majd a kormány elsődleges partnerének üzenetei közvetítésében. A közmédia több vezetője is jelen volt a Miniszterelnökségen, így ők is első kézből hallhatták, hogy lojalitást vár el tőlük a miniszterelnök.

Arra már a miniszterelnök is felkészült, hogy más hangvételű híradók készülnek majd, állítólag a kormányfő az üzenethez azt is hozzátette, nem fogja rossz néven venni a kritikákat. Kérdés viszont, hogy ez után hová vándorol majd az állami pénz?

„Az egyik meghívott ember megkérdezte, hogy ha a tavaly felállított Nemzeti Kommunikációs Hivatal nem hozzánk irányítja majd az állami hirdetéseket, akkor hova? Mire a kormányfő válasza nagyjából annyi volt, hogy az mindegy, a lényeg, hogy nem hozzátok, és ezzel el is volt intézve a dolog” – számolt be a vs.hu forrása a találkozóról.

A Világgazdaság azt írta, az évi 400 millió forintból Nobilis Márton (Nobilis Kristóf, volt Index-tulajdonos üzletember fia) vezetésével működő hivatal 40-50 milliárd forintot is mozgathat majd akár, hiszen többek között a Magyar Turizmus Zrt., az Államadósság Kezelő Központ, a Magyar Posta hirdetéseit is ők bonyolítják mostantól, ezek a társaságok milliárdos nagyságrendben szoktak kampányokat vásárolni. Azt egyelőre nem lehet tudni, mi lesz idén, a kifutó szerződések helyett egyelőre nem hirdettek meg új tendereket.

A hírek szerint a találkozón más témák is felmerültek. Orbán Viktor általános politikai értékelést is adott, azt mondta, tisztában van azzal, hogy a Fidesznek problémákkal kell szembenéznie, csökkenhet a népszerűsége a jövőben is, de szerinte szervezettségében a párt még mindig annyival erősebb vetélytársainál, hogy nem csak a 2018-as, de a következő egy-két választást is megnyerhetik. Hangsúlyozta, nem igazak azok a pletykák, hogy valaha is köztársasági elnök szeretne lenni, mert nem vonzó számára ez a szerep.

Orbán beszélt a Jobbik erősödéséről is, egy forrásunk szerint azt mondta, egyelőre nem foglalkozik vele, akár átmeneti is lehet a jelenség, majd csak akkor veszi komolyan, ha a párt támogatottsága tartósan a 20-25 százalékos sávba kerül.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
@m.macskosz: Lehet, hogy rosszul tudom, de közvetlenül nem kaptak pénzt, hanem az állami és talán fideszes hirdetések landoltak a "lakájmédiánál". A lényegen viszont ez nem változtat: a mi adónkból fizették ezeket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
m.macskosz
@magyarbakancs: Abban egyetértünk, hogy mindegyik TV elfogult, de azért ennek van előnye is: aki mindenáron szeretne belelátni a politikába, mindegyiket megnézi, aztán levonja a konzekvenciákat. De, ha csak egy hírcsatorna van, erre esélye sincs.
A --talán ennél még fontosabb-- különbség: az RTL Klub---elvileg egy független csatorna,
állami támogatás nélkül. A közszolgálatiakat meg én szponzorálom, hogy szakadjanak meg a MTVA-s sokfizetésűi is! Az ATV meg a hülyék gyülekezete pénzéből és a csekély reklámokból él, a Hír TV és az Echo meg a milliárdos urak mecenatúrája. (Széles, Demján)
magyarbakancs
@m.macskosz: Amennyiben tehetem megnézem a fenti tv híradókat és leszűröm magam ,hogy mi igaz és mi nem igaz.
Nem szeretem az elemző műsorokat mert egy bizonyos szemszögből állítja be a dolgokat.
Egy pszichológiai tanárom azt mondta az éremnek három oldala van ott van a széle ami rejti mindig az igazságot.Ezt kell észre venni.
m.macskosz
@magyarbakancs: A pszichológia tanárod egy dologban tévedett:
a mai magyar politikában az éremnek már legalább hat oldala van
és igen nehéz a hetedikben, --a szélében--megtalálni az igazat.
Én is gyakran kalandozom másfelé, hadd lássam az igazat, de ...:(
73
Persze,hogy nem sértődik meg.Nagyon vastag bőr van a pofáján!
silber13
@magyarbakancs: 0:13-ra : Akkor majd megtapasztalod, milyen is lehetett a sokat emlegetett Urunk színeváltozása, és láthatod, hogyan festett Janus fizimiskája.
Clavigo
Mitől sértődne meg a Csúzliszáju ?? Nem csak az eső pereg le a rinocérosz -szerű arcberendezéséről...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.