“Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért” - áll az emlékművön amit a magyar kormány meghívására Valagyimir Putyin holnap magyarországi látogatásán megkoszorúz. Kíváncsi leszek ki lesz az a kormánytag akit kizavarnak a koszorúzásra megszégyenülni, arra a koszorúzásra, ahonnan a magyar fél kéréséére a sajtót kitiltották, nem véletlenül. Ugyanis akinek Magyarországon akár a szabadság, akár az egyenlőség, akár a haza fontos fogalmom, annak 56 nem lehet ellenforradalom. 56 a forradalom ahonnan 25 éve a rendszerváltás ereztette magát, és 56 az a történelmi esemény, amelyből Orbán Viktor a legitimációját szerezte Nagy Imre újratemetésén elmondott beszédével. Ezzel a koszorúzással, és Putyin fogadásával Orbán Viktor egész politikáját szembeköpi. Szembeköpi az antikommunizmust, szembeköpi saját nacionalizmusát, szembeköpi saját szabadságharcát. Mert ez a politikai aktus és Putyin egész látogatása arról szól, hogy Putyin belén törli lábát. Ugyanis mint Hende Csaba egy korábbi parlamenti válaszából kiderül, már többször kértük a felírat módosítását, de válasz se jött. Most pedig idejön Putyin és még meg is koszorúzza a magyar kormány jóváhagyásával. Az van, hogy ez a magyar-orosz kapcsolatok valódi fokmérője és ez a valóság. Hogy tárgyaljuk le előnyösen a gazszerződést, a Paksi építkezést, hogy tudunk akár partneri viszonyt kialakítani Oroszországgal, ha egy felirat cserét, vagy egy koszorúzás elmaradását nem tudjuk elintézni? Ha nyilvánvalóan tudjuk ez a látogatás csak és kizárólag Putyin érdeke, Magyarországé nem? Nyilván ez nem lenne kérdés, ha nem sértené Orbán érdekeit, mert akkor a kormánypártot ez nem érdekelné. De ez sérti, ez fáj Orbán Viktornak, ez szavazatvesztést jelent és így se tudta elintézni. Mert egy gyarmat nem parancsol a királyának. Az a külpolitikai amiben a magyar kormányfő egyre és egyre mélyebben lavórozza magát bele az orosz illiberális demokrácia érdekszférájába ezért iszonyatosan veszélyes, mert nincs kiút, nincs menekvés, mert nincsen tárgyalási pozíciónk. Oroszország nagyhatalmat játszik bár pénzügyi tőkéje és gazdasága nincs hozzá, csupán katonai ereje. A rubelválság, az élelmiszerár emelkedés, az orosz gazdaság helyzete megmutatta valójában mennyire erős az orosz állam. De Orbánnak nincs lehetősége máshoz fordulni. Kínában a Közel-keleten nem tudta eladni a portékáját, az EU-ról nem tud több pénzt lehúzni, Amerika pedig nem érdekelt Kelet-Európában. Így sodródott bele Magyarország abba a helyzetbe, hogy amikor szövetségesei majdnem hogy háborút viselnek Ukrajnában Oroszország ellen, mi Oroszországgal szövetkezünk, és onnan várunk megmentést. Akkor amikor Kelet-Európában össze kéne zárni, a balti államoknak, a lengyeleknek, a cseheknek, a magyaroknak, a románoknak, a volt jugoszláv államoknak a bolgároknak össze kéne zárni. Akkor amikor a Putyin által pénzelt pártok fenyegetik az európai stabilitást, akkor, amikor amikor Ukrajnában háború dúl. Mi tényleg kilóra eladjuk magunkat a semmiért. És lényegében a semmiért, az új gázszerződés nem ér semmit, a paksi atomerőmű több adósságot hoz, mint hasznot, és Oroszország egész egyszerűen gazdasági helyzete miatt nem hoz pénzt Magyarországnak, esetleg a gázüzleten keresztül Orbánnak és körének. Game over mondanánk, de még nincs vége, lehet még rosszabb eredménye is az Oroszország felé sodródásnak- Akkor amikor arról beszélünk nincs különbség a Szovjetek és Putyin között valójában arról beszélünk (merthogy nyilvánvalóan van), mi nem szövetségesek vagyunk, hanem gyarmat. Egy meghódítandó terület az orosz érdekszféra határán. És ezt még 6 de még inkább 25 éve Orbán Viktor maga is jól tudta. Csupán ezt a tudást felülírja a kapzsiság, a pénzéhség, és a hatalmon maradás vastörvénye. Orbán Viktor ma bebizonyítja akár az ördöggel is hajlandó szövetkezni a hatalomért. Csak ő nem csak a lelkét, hanem az országot is eladja közben az ördögnek.

Forrás: Kettős Mérce
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Igen érdekes lenne egymás mellé tenni az 1990 évi Orbán beszédet a temetésről meg azt amit most mond!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hellcat
Ugyan már...hát a fidesz volt liberális párt is...ezek folyamatosan szembeköpik magukat...a sok vadbarom agy nélküli fidesz szavazó meg megette a sok hazugságot...komolyan mondom rájuk ugyan oylan mérges vagyok mint azokra kik b@sztak elmenni szavazni. Hogy lehet valaki ennyire ostoba?
Hofipisti
"Orbán Viktor ma bebizonyítja akár az ördöggel is hajlandó szövetkezni a hatalomért." Való igaz. Tudja, hogy Putyin nem kispályás, s mégis eladja a lelkét, no meg minket, az országot.
Putyin, a nem kispályás, viszont nagyon jól tudja, hogy ha megkoszorúzza a szerencsétlen kiskatonák sírját, azzal az "ellenforradalmas" feliratot is kihasználja annak érdekében, hogy a magyarok felháborodjanak, nőljön az Orbánnal szembeni elutasítás, ennek következtében Orbán kénytelen még jobba a TEK-re támaszkodni, erősíteni autoriter hatalmát, s ezzel - s ez a lényeg - még távolabb kerüljön Európától. Ha attól pedig távolodik, akkor csak Putyin térdére tud ülni, csak ő marad, aki a buksiját simogathatja.
Nagy játék folyik, s nem biztos, hogy Habony ezt mind követni tudja.
Hajrá Magyarország!
sokanvagyunk
A "kölcsönösen előnyös" és az "egymás tiszteletben tartása" szövegek ma repkedni fognak, mert "ez kell a dolgozónak"!
Clavigo
IIIgen,,politikussal ritkán fordul elő,hogy így szemen köpje magát,,,,,,De itt most az Orbán nevű Halljakendről szól a cikk.Ez meg már hozzászokott.
oncogito
Olvasom a kommenteket, de várok fidesz-fanokat, hogy hogyis van ez a berkeikben, hogy ítélik meg mindezt...!
Senara
Leköpte a 301 egyes parcellában fekvők emlékét .Gyurcsány tenne ilyet , hazaáruló orosz bérenc címet kapná .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.