"A "tahóság elleni reménytelen küzdelem" jegyében levelet kaptunk egy olvasónktól, Zsolttól, akit kiakasztottak Magyarisztán parkolási szokásai.

Zsolt azt írta:

Budapesten, a XIII. kerületi Marina Parton csináltam ezeket a képeket, ahol valaki – talán egy sportoló – csakis kizárólag ilyen módon szokott parkolni.

(Két alkalommal fotóztam így le, de nem lenne nehéz többször is.)

Egyébként a Marina Part olyan, mintha valami erőtér lenne itt, és mindenkinek elmenne az esze, ahogy ide betéved. Vonatkozik ez a közlekedésre és a parkolásra mindenképp, így a képeken látható helyzet nem extrém errefelé, de azért meglepő, hogy szponzori autóval sem tudja magát valaki visszafogni.

- zárta szomorú sorait.

A történetben különösen lehangoló, hogy nem kell sokat kutakodni, ha az ember többet szeretne megtudni az autón olvasható szponzori feliratról, a "Rio Klub"-ról. Ugyanis még két hete sincs, hogy az alábbit írta a kezdeményezésről a Magyar Olimpiai Bizottság:

Szerdán hivatalosan is elindult a sporthőseinket támogató Rio Klub. (...) A Rio Klubhoz páratlan szakmai és üzleti összefogással vállalatok is csatlakoztak, hogy a klubon keresztül támogatást nyújtsanak azoknak a sportolóknak, akik hazánkat várhatóan képviselni fogják a 2016-os riói olimpián, segítve őket a felkészülésben. Ez alkalommal öt sporthős vehette át az Audi A3 limuzinokat: Dudás Miklós (kajak-kenu), Joó Abigél (judo), Szász Emese (vívás), Tobai-Sike Renáta (sportlövészet) és Ungvári Miklós (judo).

(...) Tóth Tamás, a Rio Klub elnöke kiemelte: „Mi, akik a Rio Klubot létrehoztuk és működtetjük, hiszünk abban, hogy ezzel a személyes támogatással egy kicsit mi is részesei lehetünk a sikernek. Tesszük a dolgunkat annak érdekében, hogy Magyarország sporthősei diadalt arassanak a 2016-os nyári olimpiai játékokon is. Ugyanis ők hozzák nekünk a dicsőséget, ők azok, akikre minden magyar büszke. Értük dobban a szívünk!

Persze hozzá kell tenni: nem tudni biztosan, hogy tényleg a fent említett élsportolók közül került-e ki a notórius szabálytalanul parkoló vagy esetleg más is használ-e hasonló szponzorautót, de hogy mindenképpen ciki és sportszerűtlen a dolog, az biztos.

Ha Önök is láttak tahóságot és ezt megosztanák, akkor ne habozzanak képpel együtt megírni a [email protected] címre!"

Vajon ennyire nem tud parkolni...
Olvasói fotóVajon ennyire nem tud parkolni...
... vagy csak nem akar?
Olvasói fotó... vagy csak nem akar?
"Értük dobban a szívünk!" - olvasható a kocsi oldalán...
Olvasói fotó"Értük dobban a szívünk!" - olvasható a kocsi oldalán...
Az elhaladó autósoknak nem biztos, hogy ilyen kedves gondolataik voltak.
Olvasói fotóAz elhaladó autósoknak nem biztos, hogy ilyen kedves gondolataik voltak.

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

soljanka
Mondjuk nem értem. Van ugye a Magyar Olimpiai Bizottság. Kap pénzt az államtól, azt felosztja a klubok között, akik továbbítják - vagy nem - a sportolókhoz.
Kiegészíthetik a keretet szponzorok pénzével is. Akik a Magyar Olimpiai Bizottságnak utalnak.
Akkor mi a fenének hoznak létre egy újabb "sóhivatalt" a bizottságon belül?
Hogy legyen elnöke, elnökségi tagok, felügyelő bizottsága stb.
Nem lenne egyszerűbb, ha kiiktatnánk őket, és a fenntartásukra elköltött pénzt inkább további sportolók támogatására - vagy akár a tömegsportra- költenénk?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr lópicigáspár
Én ma reggel csak azt láttam, hogy egy rendőrautó jön mögöttem, egyszer csak eltűnt mögülem. Hátranéztem, egy nőt vett fel...
Nem tudom, szabad-e ilyet, lehet-e? Szerintem a rendőröknek mindent szabad. Vagy talán az egyik tiszt felesége volt, aki reggel 6,45 perckor nagyon igyekezett valahova. Mondjuk dolgozni...
human
Ha Smart-ot kapott volna még csak ki sem lógott volna nagyon, ha annyira szeret keresztben parkolni.
www.newraleigh.com/images/made/images/articles/Smart_ticket02_500_375_80.jpg
lópicigáspár
Egy 30 éves zsigával "véletlenül" legombázni oszt jónapot! :-)
Lepényleső
Úgy vannak vele mint ovi az országgal,vagy mint egy olasz fasiszta tábornok mondotta a miért
kérdésre;"megtehettük".
Mobil123
Undokok vagytok szegénnyel ! A másik két autós a hibás mert nem hagyott elég helyet neki!! :-DD
soljanka
Mondjuk nem értem. Van ugye a Magyar Olimpiai Bizottság. Kap pénzt az államtól, azt felosztja a klubok között, akik továbbítják - vagy nem - a sportolókhoz.
Kiegészíthetik a keretet szponzorok pénzével is. Akik a Magyar Olimpiai Bizottságnak utalnak.
Akkor mi a fenének hoznak létre egy újabb "sóhivatalt" a bizottságon belül?
Hogy legyen elnöke, elnökségi tagok, felügyelő bizottsága stb.
Nem lenne egyszerűbb, ha kiiktatnánk őket, és a fenntartásukra elköltött pénzt inkább további sportolók támogatására - vagy akár a tömegsportra- költenénk?
Aki Én
,,...akik hazánkat várhatóan képviselni fogják a 2016-os riói olimpián, segítve őket a felkészülésben. Ez alkalommal öt sporthős...''
Valószínűleg ezek a sportolók fognak a politikában szerencsét próbálni, mikor kiöregednek. Legalábbis az alap már megvan hozzá. Olyanokra gondolok, mint ,,képviselik hazánkat" meg ,,hősök" és hasonló igen találó jelző.
Pedig a suttyó az csak suttyó, messze nem hős, az ilyen meg ne képviseljen senkit. Természetesen ha sportoló ha nem, egy suttyó az ilyen. Sajnos tele van az ország ilyenekkel.
wagabund
Molnár Piroska művésznő ezt látván azt mondaná: paraszt!

(de lehet, hogy még sokan mások is?)
Dr.SzabóAnita
Kedves Zsolt!
Mielőtt bárkit, főleg egy olyan sportolót hoznál kellemetlen helyzetbe, aki ne adj Isten olimpiai érmet hoz majd nekünk, nézz szét, és informálódj. Ez nem szabálytalan parkolás. Ha te is itt élnél, ahogy én, akkor tudnád, hogy kb ölik egymást az emberek a parkolóért. Nincs itt semmi látnivaló. Ilyenkor persze mindenki törvénytisztelő, soha egy szabályt sem megsértő állampolgárként viselkedik...
Levendula
@Dr.SzabóAnita: Én speciel jobban örülnék, hogyha Nobel-díjakat hoznának nekünk honfitársaink...
soljanka
@Dr.SzabóAnita: Kedves Anita, Zsolt nem azt írta, hogy szabálytalan, hanem azt, hogy tahó.
Az meg bárki lehet, még szabályt sem kell szegni érte. :)
HowlingWolf
@Dr.SzabóAnita: A képeket elnézve ez bizony szabálytalan parkolás. Persze elnézzük neki, mert olimpiai reménység. Az, hogy esetleg távolabb támassza le gépet és gyalog menjen oda az meg sem fordul a fejében, mert ő az olimpiai reménység, akinek ki van grammolva az ideje.
Dr. Felipe
Kár hogy bunkóságban nem lehet indulni a riói olimpián. Egy biztos aranytól estünk el.
Dr. Felipe
@Dr.SzabóAnita: Szerintem meg szabálytalan parkolás mert abban az utcában nem úgy van meghatározva a parkolási rend hogy az autó eleje kilóg az úttestre.
Nézd meg a többi autót hogy milyen rendben parkolnak.
sokanvagyunk
@Dr.SzabóAnita: Hazánknak dicsőséget, aranyat hozó sportoló - aki pl. megharapta az aranyérmet - rá is vonatkoztak a "szabályok"! Persze lehet, Neked van igazad..., akkor a többi autóvezető a bunkó, akik egymás mögött sorakoznak, matricák nélkül.
Regzoli
@Dr.SzabóAnita: KRESZ 40.§ (1) bekezdés. Át kéne olvasni még 1x...
Hista
Igen is, meg nem is... Sztem nem a vezetési tudásáért kapta az autót, hanem a sportsikereiért... Egyébként Marina Part... Annyit tudjatok, hogy az ottlakóknak sincsen elég helye, és folyamatosan megy a harc a parkolókért... Ha vendégek jönnek, akkor K.O. a helyzet... Btw lehet, hogy nem esztétikus, de tegnapig ez is szabályos volt... (www.kozszolgaltato.bp13.hu/kozterulet/hirek/20150320-valtoznak-a-parkolasi-szabalyok-a-marina-part-kornyeken/ - tegnaptól büntetnek... de semmi hivatalos közlemény róla a lakóknak... ) És amennyire a kép nem mutatja, még ma is rohadtul sokan állnak így, mivel ha két autó kicsit tahón áll be a három helyre, a harmadiknak esélye sincs... Én is rákényszerülök, hogy így parkoljak sokszor... aki szokott arra járni, az tudja... aki nem, azt meg nem zavarja, mert rohadtul távol van mindentől elzárva... mellesleg... ha megbüntetik, kifizeti... majd rá fog szokni arra, hogy ne így parkoljon... kiszúrtátok... gratula!!! szép volt Sherlock, sasszem vagy! A mögötte lévő Audi?! Az is szabálytalan... és az is szabályos (megtűrt) volt még pár nappal ezelőtt... Na mindegy... a köpködés az megy... kibicek...
jancsipapa
Nem nagyon értem a kitakart rendszámot...
m.macskosz
@soljanka: @soljanka: @soljanka: Hány éves vagy, Királylány, hogy még hiszel a mesékben?

Ám, ha ezek költői kérdések voltak, akkor bocs. :)
stirliitz
Furcsán parkol, igaz; de miért kell ezt a neten ismertetni (ahol millió ilyen van, tehát nincs hírértéke), ahelyett, hogy személyesen szóvá teszi az illetőnek a helyszínen?
m.macskosz
@Hista: A szívem szakad meg szegény autósokért, akik nem tudnak fél percnyi sétánál többet gyalogolni, hogy letegyék a fáradt popsijukat a verdájukba! Több ok miatt tömegközlekedem, de sajnos, nem csak az autósok bunkók, ill.tahók.
Az ország egy tragédia a közlekedési és egyéb kulturálatlanság terén!
Tegnap- pechemre -akkor kellett utaznom, amikor "hajnali" 1/2 8-kor
az ifjúság hullafáradtan oskolába ment. Elcsíptem egy ülőhelyet, és ültem is egy teljes megállót, azaz, kb. 1 percet, amikor felszállt egy anyuka egy kb.másfél-két éves karon ülő babával. Találd ki, ki adta át az ülőhelyét számukra!
justhpeter
Mi van ha nem sportoló ? Mondjuk politikus ?
kamazuka
távolabb ,parkoló autó mellé parkoló az rendben volt?
rugacs
Nekem már gyűjteményem van az ehhez hasonló parkolásokból. Éppen tegnap fotóztam egyet, egy vidéki kórház parkolójában, ahol az óriási Marutival sikerült egy egészségügyi dolgozónak olyan "ügyesen" beparkolnia, hogy nem lehetett mellé rendesen beállni. A hölgy éppen kiszállt az autójából mikor kedvesen megkérdeztem, hogy elfogadja-e segítségemet a parkoláshoz. Mire közölte, hogy siet, mert elkésik a műszakból és örül, hogy egyáltalán sikerült helyet találnia.
Mondtam neki, hogy látom kettőt is talált, amit sikerült is elfoglalnia egyedül ezzel a monstrummal... :-D
Kicsit fontolgatta, hogy próbálkozzon-e újra, de inkább elsietett.
Ha ide lehetne képeket felrakni, tudnék még ilyen idiótákról néhányat! :-)
rugacs
Pár hete szintén vidéki kisvárosban kaptam lencsevégre egy ifjú osztrák hölgyet, aki hasonlóan óriás méretű, bécsi rendszámú VW Lupójával állt félig a járdára, miután egy Mondeo kombi távozott ugyan onnan. Persze a Mondeo rendesen befért, csak hát a Lupó hatalmas mérete miatt nem. :-)
Szóval nem kell élsportolónak vagy politikusnak lenni ilyen bénasághoz. A mindennapi élet is tele van ilyennel...
gulyasgyula
@Hista: Hol van az előirva minden autónak parkolót kell biztositani minden épület elé ...EGY KIS SÉTA SENKI SE ÁRT ...
kkalman
A szabálytalan parkolás már-már népi, mit népi, nemzeti sport lesz. Javasolni kell a NOB-nak, hogy vegyék fel az olimpiai sportágak közé. A dobogó mindhárom helyét hosszú távon ki tudnánk bérelni, a pontot érő helyekkel együtt.
Hista
@gulyasgyula: Kedves Gyula! Kitunik a kommentedbol, hogy fogalmad sincs mirol beszelsz, es sosem jartal a Marina Parton... Ures, de ami a fontosabb irrelevans lozungokkal dobalozol. Egy kis seta... Mirol beszelsz??? Setalni a jardan kell... A parkolo autok nem zavarnak... Az elhalado autok ki tudjak kerulni az eddig is oldalt, es a kepeken lathato modon parkolo autokat... Hoztak a kkzteruletesek egy a gyakorlati elettel teljesen szembemeno rendeletet, ami ezt tegnaptol tiltja... Akkor most kit is vedtek meg!? A tobbi autost... mert tomegkozlekedes joval messzebb erheto csak el... Alapvetoen olvasva a kommenteket mar a problemafelvetest sem ertem... Van gyalogos, meg tomegkozlekedo pelda... Gyalogosokat nem zavarhat... Tomegkozlekedoket nem zavarhat... Autosoknak eddig is volt eleg ter, elfer harom auto egymas mellett az uton... Lehet valakit tamadni, fikazni, aki egy teljesen a cikktol fuggetlen fronton sikeres az eleteben??? Jaaaa ertem... Eloremutato magatartas... Vigyunk be,e a sportba politikat, vigyunk bele penzt, vigyunk bele uszitast... Veletlenul se aszerint merjuk oket, hogy hogyan tlejesitenek, es mennyit dolgoznak azert, hogy az olimpiakor te is bekapcsold a tv-t es izgulhass ertuk... Persze... Tudom... Te nem... Elveid vannak, meg a valo vilagot sem nezed... Egyszeruen csak tudod mi tortent benne... :D meg kemeny is vagy... Meg abszolut szabalykoveto... Illetve a fentiek szerint fitt is! En orulok ennek! Tenyleg! Ha nem, akkor az irigyseget pedig setald le... Egy kis seta senkinek sem art!
Aki Én
@rugacs: 21:16 Csak a mindennapi életben nem feltétlen büszkeségeink, Képviselőink, hőseink ezek a tiszteletre méltó, kiemelt figyelmet érdemlő seggfejek, ajándék autóval. De igazad van, seggfejekben első helyen állunk. Ez nem politikai beállítottság kérdése.
Aki Én
@Dr.SzabóAnita: 12:09 Kedves Anita! Ez bizony nem személyes megítélés, hanem KRESZ kérdése. Szabálytalan és etikátlan parkolást láthatunk. Az emberi részét meg sem említem. A tahó az arany várományosként is tahó. A ,,hős" és a nemzet ,,képviselője" pedig minimum figyeljen oda a részletekre.
Desischado
Az én szivem nem dobog értük, egy percig sem. Munka ismerete hírből sem, nyernek egy érmet, agyon fizetik őket, életük végéig. És szemmel láthatólag, nekik lehet szabálytalanul közlekedni, a szabályok rájuk nem vonatkoznak? Én parkolnék így, már hülyére büntettek volna!
m.macskosz
@Mirabilis: Igen.
Egy élsportolótól, egy profi sportolótól, egyáltalán egy sportolótól elvárható lenne, hogy fegyelmezett legyen. Azaz: betartja a szabályokat és ismeri a fair play-t.
Feraj49
Mit érdemel ? Még egy autót ! Életjáradékot ! Új stadiont, kegyelmet.
gulyasgyula
@Hista: Eddig csak finoman ajálottam a sétát de ugy látszik egy spotolónak ez is sértő ..Nem szégyelitek magatokat kiváltságosok vagytok de az én és többi adófizető jóvoltából és ezzel kivátsággal vissza ÉLTEK ..Én már elég idős vagyok hogy tudjam mijen volt a KÁDÁR korszakba ..Az ilyen kivagyi szarházikat ugy vágták ki az egyesületből hogy a lába se érte a földet ..Gondolod Te többet dolgozol mint egy átlag Magyar válalkozó ?? Nem hiszem és mit tudsz felmutatni ?? Keveset mert nem mered a neved leirni ..Csak vilogsz a sponzori autóval ..Még az se saját.. Biztos nem izgulok a hozzád hasonlókért olyan vagy Te a spotban is mint az életbe KERESZTBE ÁLSZ A PARKOLÓBA VAGY A PÁLYÁN ..Nektek kellene példát mutatni a jövő sportolónak, fiataljainak ..Van szerencsém látni a TATAI edző táborban a hozzád hasonló nyikhajokat ..Ezért tart ott a magyar sport ahol van .Tisztelet a kivételnek ...Azt magyarázd meg miért vagy Te kivétel és miért nem vonatkozik rád a törvény ami minden adófizető polgára éevényes ..Még kulturáltan parkolni se tudsz ..Mert ilyen is van a kresz-be , vagy a jogsit is az autóval kaptad ..
human
@soljanka: tegnap 10:39-re. Gondolj arra, hogy a pénz a víz a tartályban. Minél több csapot teszel rá annál több vizet tudsz kinyerni belőle. Minden egyes csap egy bizottság, X területért felelős államtitkárság, amik állami forrásból saját költségvetéssel rendelkeznek. A fidesz már 2018-ig számol visszafele és igyekszik minél több forrást vinni amit csak tud.
coyote3
Ha látnátok, hogy a NEKA balatonboglári "edzőterme " elötti parkolóba hogy áll be Mocsai Lajcsika ! :)
m.macskosz
@coyote3: Szia! De rég láttalak! Üdvözöllek. :)
m.macskosz
@Mirabilis: Igazából tényleg csak egy szemétség a sok közül, igazad van.
Lassanként az ember megszokja, hogy az inkorrektség a menő...:(
Azért én már csak hadd háborodjam fel, ha unintelligens honfitársakkal találkozom!
m.macskosz
@Mirabilis: Ugye, Te is tudod, hogy nálunk ez nem egészen így működik...:)
m.macskosz
@Mirabilis: Ez a baj! Senkit nem ér hátrány, ha kilopja az emberek szemét, ha mocskos cipőjével terpeszkedik az ülésen, ha leß@rja az alapvető elemi normákat...
gulyasgyula
@m.macskosz: Szerintem nem is Magyar az úr csak itt kaplehetőséget hogy jól éljen . HÁT TISZTELJE MÁR ANNAK AZ ORSZÁGNAK A TÖRVÉNYEIT AKI EZT A JÓLÉTET BIZTOSITJÁK ..
picike
@gulyasgyula: megtanulja ha megbüntetik
m.macskosz
@rugacs: "Ha ide lehetne képeket felrakni, tudnék még ilyen idiótákról néhányat! :-)
Mi tart vissza? Lefotózod, felteszed a számítógépedre, utána www.kepfeltoltes.hu/index.php például ez is így készült:kepfeltoltes.hu/150603/hortob_gyi_h_sos_palacsinta_004_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Nyuszicsibe
Nekem egyszer a haverjaim április elsejére föltették a Marutimat a pingpong-asztal tetejére. Indultam dolgozni,kocsi sehol. Na mondom,ki a búgatós pics@nak kell ez a csotrogány ?? Szólok Robinak,ő meg csak vigyorog,hogy Nyuszi,de hát hova parkoltál ?? Még az se volt gyanús,hogy odacsődült a másik két srác is,akikkel fölpakolták. Elhívtak a ház mögé,hogy biztos ott tettem le valahol,csak nem emlékszem,napeeersze. Megláttam a pingpong-asztalon,azt hittem dobok egy hátast.
coyote3
@m.macskosz: Hi Macs! És Üdv mindenkinek. Lejárt a fogfházbüntetésem :)))))
csa-csa
@picike: ezeket soha, vagy kihúzzák a ...-ból!
csa-csa
@coyote3:.. tudom mit (t)ettél tavaly nyáron..!
csa-csa
@coyote3: nem láttad a filmet? csak egy összekapcsolás volt!
JAJMÁR
@rugacs: Ó, milyen kedvesen felajánlod a segítségedet a hölgyeknek,jaj, mert te nagyon tudsz és lencsevégre is kapod őket, ahogy ők nem :-D
rugacs
@m.macskosz: Jó ötlet, este visszatérünk rá..
Ticsi
Mert akkor a másik a szürke Audi nem zavarja az arra menő forgalmat? (4.kép) Meg parkolj már te be oda azzal a nagy kocsival kedves fényképész barátom. (1kép)
Persze elismerem, hogy szabálytalan, de ha nincs hely az rohadt idegesítő tud lenni. Csak körözöl a parkolóban mint a dögkeselyű helyet keresve. A többi kocsit nem zavarja a ki és beparkolásnál, a forgalmat nem zavarja jobban mint az a másik audi (ami ráadásnak szabályosan áll) Akkor?
Hozzáteszem én se parkolnék így a saját kocsimmal, mert félteném, dehát ez "csak"egy szponzor kocsija.
Tudom, hogy egyik sorommal "védtem" másikkal meg elítélem, ez pont azért van, mert sz@rjuk már le egy kicsit ezen dolgokat. Vagy az a bajod kedves fényképészem, hogy neked nem jut ilyen autó, vagy te nem vagy ennyire talpraesett? Csak a telefont előkaparni a zsebedből, lefotózni, megpróbálni belerugni másba mert neked is szar az élet?
Amióta minden kis suttyónak van pénze fényképezős mobilra, azóta nagyon ki vagyunk hegyezve az ilyen eget rengető dolgokra. Húha micsoda probléma.
stirliitz
Miért kell ezzel foglalkozni? Az országban sok ilyen eset történik, azokkal nem foglalkoznak ennyit.
A vamzerkodó figurának üzenem: legközelebb legyen tökös, várja meg az autóst és adja elő neki a problémáját, ne eszetlenül kattintgasson. Ja, hogy fosik, akkor legyen már kuss!!!
Ticsi
@Horizont: olvasd már el kicsit jobban amit írtam.
Ticsi
@Horizont: pont az ilyen vamzerek miatt hagytam ott azt az országot. Éljetek a saját kis egymást fikázós, fúrkálós, mindenkibe belerugós életetekben. Mert csak ez a fontos, hogy húha mit tett ez a sportoló, akinek példát kéne mutatni. Jujj istenem. Szabálytalan. Büntessék meg. Ennyi. A hírekben mindig csak a negatív ömlik, ezt nyomatják folyamatosan az emberekbe
Vagy ha szemtanú vagy és tökös, akkor menj oda. De gondolom ahhoz gyáva volt a fotós is.
Hidd el én mindig szabályosan parkolok, mert féltem a kocsim.
stirliitz
@Horizont: Persze, amikor a devizásokról volt szó, mert a spekuláló kölyköd hülyeséget csinált, akkor nem kussoltál! ))) DDD
Ticsi
@Horizont: mindegy mi miatt, a lényeg, hogy SZABÁLYOSAN.
Ticsi
@Horizont: mert külföldről írni tilos. Ki vagy te itt? Húha utáljuk azokat is. Pont azért mentem el hogy neked legyen munkád, tudd fizetni a netet, és tudd írkálni itt az okosságokat. Na én befejeztem eme eszmefuttatást. További szép napot mindenkinek. Fotózzatok sokat. :)
coyote3
@csa-csa: Sajna nem, pedig bizti jó volt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.