Naponta megkínozott három rabtársa egy férfit az egyik Győr-Moson-Megyei intézetben. Az oka az volt: megtudták, hogy pedofília miatt tölti büntetését – írta a Délmagyar.
A rabot heteken át bántalmazták, megalázták: papucsot kellett húzni a kezére és négykézláb mászkálni a zárkában, míg a három zárkatárs folyamatosan ütötte. Nedves törölközőt kötöttek csomóra, azzal is csépelték. Fojtogatták, ráhúzták az ágyneműt, s csak akkor engedték ki, amikor már fuldoklott.
Az orvosszakértő megállapítása szerint az áldozat sok könnyű sérülést szenvedett 25-30 éves kínzóitól. Ezek egyenként nyolc napon belül gyógyuló sebek voltak, de olyan sok volt belőlük, hogy összességében három hétre tették a gyógyulás idejét.
Az ügyészségi szóvivő elmondta: a vádlottakkal szemben aljas indokból, folytatólagosan elkövetett, súlyos testi sértés bűntette, valamint aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emeltek vádat.
40 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A rabtársak igazságosabbak mint a bíró.
Én inkább elengednék a büntetésükből 1 évet mintsem bántanám.
Csak arról feledkeztél el, hogy szabadságvesztésre, nem pedig a zárkatársak általi megkínzatásra ítélte a bíróság az illetőt.
Nagyon helyes, hogy az elkövetők ellen vádat emeltek.
A retek pedofilnak pedig nem börtönbüntetést, hanem egy kiskorút kellett volna megítélni a bírónak.
A büntetésvégrehajtásban nincs helye a bosszúnak.
A kislány érdekeit nem szolgálja, ha a tettest bárki megkínozza, és ha erről tudna, az érzelmeire sem lenne jó hatással.
Neki egészen más dolgokra van szüksége: terápiára és sok segítségre, hogy amit átélni volt kénytelen, fel tudja dolgozni.
Ha magad nem gonoszkodsz és nem kínoznál meg senkit, akkor mástól se várj ilyesmit.
Sok ember szerencséjére, mert a hirtelen fellángoló érzelmeid téged is bűncselekménybe sodornának, ugye?
A szemet- szemért, fogat-fogért nekem jobban tetszene a jogban. Régebbi eset amikor a tampont lopót elítélték börtönre az sem volt igazságos, a bűnnel nem egyenértékű büntetést kapott.
Mondjuk a pedofilokra simán visszahoznám a halálbüntetést.
Aki kicsi gyereket képes szexuális tárgyként kezelni, az nem érdemli meg az életet, az sem érdekel, ha kitalálják, hogy beteg. Pusztuljon, akkor legalább többet nem tudja elkövetni.
Örüljön a rohadék, hogy még él! Semmi más nem történt, mint amiről idekinn is beszélnek. Azok az elítéltek, akik gyerek ellen követtek el bűncselekményt, benn ki vannak téve a cellatársak megvetésének, kínzásnak.
És ha többet ls sűrűbben is kap, akkor sem fog érte a szivünk megszakadni.
mondhatom...fínom úri közönség...
...aztán, ha szabadulnak, mindenki folytatja a környezetében, családjában...ki a kínzást, verést, ki a ...ööö... a gyermekek szeretetét...
Ja, és még annyit, hogy dögöljenek csak bele a kínzásba, de csak nagyon sokára!
Ezen az alapon ugyanis teljesen mindegy kit miért ítélnek el, ha rabtársak úgy döntenek, halálra verhetik rabtársukat.
És ehhez mit szól Pintér elvtárs? Így gondolta a két hetes rendcsinálást?
Új hozzászólás