Bár gőzerővel folyik a Simicska-cégek ellehetetlenítése, és kiszorítása az állami üzletekből és a piacról, a Blikk talált egy olyan céget, amely a Simicska–Orbán háború ellenére is százmilliókat kap most is a kormánytól.
Az erről szóló szerződést még novemberben kötötték, a kormány részéről Lázár János írta alá.
A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Kft.-nek a megállapodás szerint a Miniszterelnökség számára kell rendezvényeket szervezni, mégpedig fejlesztéspolitikai kommunikációhoz kapcsolódóan. A keretszerződés bruttó 635 millió forintról szól.
Az idei első negyedévben bruttó 162 millió, a másodikban 42 millió, júliusban pedig 154 millió forintot fizettünk ki a Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft.-nek
– árulta el a Blikk érdeklődésére a Miniszterelnökség. Ez azt jelenti, hogy a keret több mint felét kifizették a cégnek, eddig 358 millió forintot.
A lap információi szerint Simicska cége konferenciákat, roadshow-kat szervez a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai államtitkárságának.
24 hozzászólásarrow_drop_down_circle
...aki három helyiértéknél többet is ismer, az láthatja, hogy ez csak aprópénz...
Sunyiannyitisérlézer bany@lt a Lajosnak !
de szerintem dolgoznak rajta ! :))
Végig abban reménykedtek, hogy Lajos kiborítja a bilit :)
Te annak örülsz hogy a mutyik nem kerülnek napvilágra? Akkor te még a ballibeknél is hülyébb vagy.
ha kiderülnek, nekem attól egy fillérrel sem lesz több pénzem, mint ez már számtalanszor bebizonyosodott - lényeg, hogy az enyém ne derüljön ki (a csalókat természetesen meg kell csípni, csak a hierarchiából következően akik megcsíphetnék őket, azok is ugyanolyan görény csalók!)
korrupció mindig is volt-van-lesz, teljesen mindegy, hogy ezt szemét csalásnak nevezzük, vagy ügyes lobbitevékenységnek
ha kiderülnek, nekem attól egy fillérrel sem lesz több pénzem,"
Pedig ahol állami korrupció van akkor ott bizony tőled is lopnak, vagy kevesebb jut. Persze ezt agyilag nem mindenki fogja fel. Amit a Simicska és bűntársai elvisznek az bizony hiányzik a költségvetésből és neked kevesebb jut és többet kell adóznod de azért te csak szard le a korrupciót.
a pénznek nincs szaga, ezáltal teljesen mindegy neki honnan lopják
azért lopnak a büdzséből, mert a sajátjára mindenki vigyáz
www.napi.hu/magyar_gazdasag/kitort_az_eu-tamogatasi_botrany_elindultak_a_letartoztatasok_magyarorszagon.599609.html
És ez csak egy a sok közül !
Új hozzászólás