A tervek szerint haladnak a déli határra épülő kerítés munkálatai, és már megközelítőleg 110 kilométeren áll a gyorstelepítésű drótakadály a kitűzött 175 kilométerből – írja a Napi Gazdaság.
A Bács-Kiskun megyei Kelebián, az egyik határ menti településen a lapnak a helyiek azt mondták, két hete szinte egyáltalán nem láttak illegális bevándorlókat. Eltűnésük feltehetőleg annak is köszönhető, hogy a napokban befejeződött a település és Szerbia határán felhúzott drótkerítés építése, ahogy Csongrád megyében is.
A Napi Gazdaság emlékeztet arra, hogy a teljes biztonsági határzárnak november 30-ig kell elkészülnie.
A speciális kiképzés rész abból állna, hogy be lenne építve egy szűrő, amin a nagyobb szerves anyagdarabok (rántott hús, egész krumpli) fenn tudnak akadni, ezeket - természetesen a fertőzések elkerülése végett - naponta a hulladéktelepre szállítanák.
...mert be kell jutni az unijóba...bármi áron...csak pár méter...na az nem akadály...