A Fidesz szerint az MSZP által támogatott Gyurcsány- és Bajnai-kormány tönkretette Magyarországot, a szocialisták kormányzásának végén nem gazdasági növekedés volt, hanem brutális visszaesés. 

A kormánypárt frakciója ezzel Burány Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő szavaira reagált, aki arról beszélt, hogy a magyar gazdaság növekedésének üteme lassul, eközben a fideszes strómanok egyre gyorsuló ütemben gazdagodnak, a lassabb növekedésért pedig az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját tette felelőssé.

A Fidesz ezzel szemben úgy látja: az Orbán-kormány visszaszerezte az ország gazdasági önrendelkezését, szakított a megszorítások politikájával, gazdasági fordulatot hajtott végre, tartós növekedési pályára és pénzügyileg is stabil lábakra állította az országot.

Magyarország tavaly Európa egyik legjobb gazdasági növekedését produkálta, az idén is várhatóan 3 százalék körül alakul a gazdasági növekedés, ezzel együtt egyre több a munkahely, csökkennek az adók és nőnek a bérek – mutatott rá közleményében a kormánypárt frakciója.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Na végre megtudhatja az ország, hogy 5 év impotens,
mutyi kormányzás után kit lehet hibáztatni !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vonotok
Sajnos erről csak mi magunk tehetünk. Akkor amikor a fülkében eszement módon X-el -tünk. Hétünk a csaló hamis szavaknak. Akkor amikor tűrtük, hogy hülyét csináljanak az alkotmányból. Akkor amikor nem mentünk az utcára, Pedig de sokszor hívtak. Orbán okosan megossza a magyart. legyen erős a Jobbik és az MSZP, de ne legyen erősebb egyik sem a Fidesznél. És a szerencsétlen választó töprenghet, melyik ujjába is harapjon???
pistapapa
Gyere JOBBIK és tegyél rendet ebben a politikai,gazdasági,erkölcsi és etnikai fertőben!
Yoda69
pistapapa
En inkabb nem kiserleteznek veluk
lópicigáspár
@pistapapa: És ha a jobbik "rendet" rak mehetek masírozni fekete ruhában hétvégenként? Azt ne feledd, ők még "éhes száj", egy dologgal lennének elfoglalva, amivel a mostaniak, csak tetézve! Egyik kutya, másik eb!
evacica
@Gedeon74: Sajnos a legnagyobb hibás maga a nép, aki hagyja ezt! Bizony el kéne menni szavazni, és elzavarni ezt a velejéig romlott korrupt kormányt, akit nem érdekel semmi csak a saját jóléte!És, hogy kik teszik tönkre ezt az országot? nem kell messze menni, Orbán Viktor és kormánya. Már nincs egy barátja sem, de az országunknak sem, fut minden normális befektető kis hazákból, mi meg maradunk a romokon, Mészárosok és társaikkal!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.