Havi 20 ezer forinttal kevesebbet vihetnek majd haza a magyar Tesco dolgozói, mert a cég megszünteti az éjszakai műszakot.
Megszüntetik a magyarországi Tesco áruházlánc egységeiben az éjszakai műszakot, a döntés nagyjából 4 ezer dolgozót érint, és dolgozónként nagyjából 18-20 ezer forint kiesést jelenthet a havi nettó jövedelemből – írta hétfői számában a Magyar Idők.
A lapot az angliai központú kereskedelmi óriáscég egyik képviselője arról tájékoztatta, az intézkedést a napokban fogják bejelenteni, és annak részeként a jövőben megszűnik az éjszakai árufeltöltés az áruházakban, azt a továbbiakban a nyitvatartási idő előtt, illetve napközben, a vásárlási időszakban végzik majd a Tesco alkalmazottai.
Az alapbérek 30 százalékát kitevő éjszakai műszakpótlékon becslések szerint 100-150 millió forintot takarít meg a cég éves szinten, mivel a dolgozók közül mintegy négyezret érintenek az átalakítások.
27 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Emberkínzás az éjszakaI MŰSZAK.Még a rabszolgás is alhattak éjszaka.
Egyébként az orvosok, tűzoltók,,még rendőrök is a kocsiban alszanak és ha eset van felkeltik őket.
Mivel vasárnapi zárvatartással csökken a bevétel, a költséget is csökkentik. Gondolod, hogy akkor embereket fognak felvenni?
Nem a munkakörülmény lesz nehezebb.
És nem azért, mert nincs a kormánynak pénz az ország működtetésére, hanem mert néhány agyament álkeresztény vasárnapimádó.
De én jól elvagyok ha nem nyitnak ki 1 napot az üzletek.De azt is elfogadom ha szeretnek nézelődni a családok. De ezt fizessék meg.
De az állam bevétele is csökkent, lehet tapsolni !
Na látod, miért nem ezt harcolták ki a csuhások???
Nem fizetnének dupla bért mint valaha volt és az ebédidőt sem kellett ledolgozni.
Egyébként az éjszakai pótlék is megjár azoknak,akik nem folyamatos műszakban dolgoznak.
Új hozzászólás