Vívó- és ökölvívócentrumot adtak át szombaton Hódmezővásárhelyen, a beruházást a kormány 655,6 millió forinttal, a Magyar Vívó Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma további 50-50 millió forinttal támogatta. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője az átadóünnepségen elmondta, a Hódmezővásárhelyen 2005-ben bevezetett mindennapos testnevelés keretében ma már öt iskolában mintegy négyszáz gyermek vesz részt vívásoktatáson. Az új vívócentrum az ő képzésük mellett arra is lehetőséget biztosít, hogy Hódmezővásárhely a vívás dél-alföldi fellegvára lehessen. A hódmezővásárhelyi önkormányzat a városi stadion felújításával, a Balogh Imsi Sportcsarnok létrehozásával, a fedett uszoda bővítésével, az 1700 négyzetméteres vívó- és ökölvívócentrum kialakításával hozzájárul ahhoz, hogy a település fiataljai egészségesek, tehetségüknek és szorgalmuknak megfelelően boldogulni képes emberek legyenek - hangsúlyozta a politikus.

Forrás: epulettar.hu
Feltöltő: épülettár.hu
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.