Jelenleg az érintetteken kívül senki sem tudja megmondani, hogy akkor Fonyó Károly vagy Andy Vajna-e a TV2 tulajdonosa. A csatornánál és a kormánynál is teljes az értetlenség – tudta meg a VS.

Mint a lap írta, a TV2 dolgozói először fellélegeztek a hír hallatán, hogy Vajnáé a csatorna, hiszen ezzel rendeződött volna "több hónapnyi bizonytalanság". 

Aztán, amikor kiderült a Simicska-szál, akkor először a Hírcsárdára gyanakodtunk. De a legtöbben azt tartjuk valószínűnek, hogy Lajosék csak blöffölnek

- mondta az újság egyik ott dolgozó forrása.

A kollégák egyébként nem aggódnak azon, hogy Vajna érkezésével irányváltás lenne:

Ha tényleg le akarják nyomni az RTL-t, akkor nem csinálhatnak propagandacsatornát.

Egy másik informátor úgy vélte: a TV2 megvásárlása felér a beismeréssel, hogy a közmédiával már „semmit sem lehet kezdeni”. 

Eközben egy kormányközeli médiaszakértő forrás arról beszélt a VS-nek:

Ez egy zseniális húzás volt Simicska részéről.

Szerinte a Közgép-tulajdonosé lesz a csatorna. Azt is hozzátette: hamarosan, „akár még pénteken” megjöhet a Fidesz válaszreakciója a helyzetre.

A kormányból sem értik

A lap által eddig megkérdezett kormányzati kapcsolatok sem értik, mi történhet most a tulajváltás körül:

Az a helyzet, hogy mi sem látjuk át a folyamatokat. Csak spekulálunk

- mondta egyikük.

Simicska környezete viszont bizakodó: szerintük az oligarcha „nem fog itt megállni”, és egy meghatározó online médiumra is kivetette a hálóját. Volt olyan forrás is, aki szerint „másra is van opciós szerződése Lajosnak”, de nem árult el részleteket – idézte a VS.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Remélem a Simicska még millió fájó helyen betart a fociörült hazugovicsnak))))))))))
Szurkolok neki hogy sikerüljön hátha megüti a guta a pacákot))))))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Remélem a Simicska még millió fájó helyen betart a fociörült hazugovicsnak))))))))))
Szurkolok neki hogy sikerüljön hátha megüti a guta a pacákot))))))))))))
papa.49
Még mennyi mindent NEM ÉRT A KONTÁR ELKURMÁNY EZENKÍVÜL???
nyanya001
index.hu/kultur/media/2015/10/16/simicskalajos_andyvajna_fonyokaroly_tv2_tv2eladas_televizio_yvonnedederick_simonzsolt/

Simicskáék azonnal fizettek is a TV2-ért.

Természetesen sok pénzbe került nekünk, hogy megszerezzük a TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékos üzletrészét

– mondta az Indexnek Fonyó Károly.

Simicska Lajos üzlettársa azt nem akarta elárulni, hogy cége, a Megapolis Media Zrt. Yvonne Dedericknek és Simon Zsoltnak utalta-e a pénzt. Fonyó szerint „egyelőre korai lenne” nyilvánosságra hozni a tranzakció pontos menetét, de mint mondta,

minden dokumentálva van arról, hogy hogyan zajlott az adásvétel.
sentinel216
"Zseniális húzás volt Simicska részéről" – a TV2, de a kormány se érti, mi történik ...
Közel harminc éve mi sem értjük a Simicska húzásait, de most talán nem ellenünk játszik.
papa.49
@nyanya001: A videón ,,jelen pillanatban egy tök hülye idegbeteg faszkalap látható,,))))))
bencemacska
Azon nem csodálkozom, hogy a kormány nem érti a tranzakciót, az egész kormány fejében nincs annyi ész, mint a Simicskáéban!
Lackó50
Simicska komoly ellenfélnek bizonyul. Addig még a kormány a stadionokkal és az egyéb simlis üzletekkel van elfoglalva, addig ő a háttérben dolgozik. Csak nehogy váratlanul valami balesetben meghaljon, mint az már pár komoly veszélyt jelentő emberrel már megtörtént.
nyanya001
@papa.49: Úgy pofára estek, mint a lekváros kenyér :))))
nezelodo
Ha csak annyi esze lenne a Simicskának mint a bambán bámuló kormánynak, akik azt sem tudják Orbánnal az élen, merre van a fent és a lent, akkor nem lehetett volna királycsináló és most nélkülöznünk kellene az egykori Nemzethy KISZ titkárt.
Desischado
@Lackó50: Ha simicskával történe valami, az már nyílt corpus delicti lenne, hogy az eddig történt halálesetek sem a véletlen művei!
Éljen, éljen, többszörös bukta a maffia bandának! Utálom simicskát is, de ha kicsinálja a bandát orbánnal az élen, akkor megbocsájtok neki! Csak nehogy a jobbiknak csináljon ezzel helyet!
dr. prédikátor
Ez a torzonborz patkány még beszélni sem tud!!!
karma1
@nyanya001: Nem csodalom, mert en is...:o)))) Horiarcunak most vertikalisan fog nyulni a pofazmanya, nem keresztbe, mint fajtatesojanak, a mezei horcsognek...:o))))) (Tenyleg eszmeletlen a cikk ezzel a "magyarra forditassal"...:o))))
keresztapa
A TV2 Közízlésnek megfelelő és nézettebb műsorral nyomja le az RTL műsorát, senki nem fogja kérdezni, hogy ki a tulaj. Realitásnak megfelelő híreket ismertessen, részrehajlás nélkül, a jót és rosszat egyaránt a maga valóságában szűrés nélkül objektíven!
nyanya001
@keresztapa: A TV közizlésnek megfelelő műsort ad ?
Jól megnevettettél ! :))))
nyanya001
@karma1: A badzsetját tudja fedezni :))))))
Hehehehehehehe :)))))
keresztapa
@nyanya001: Többszöri elolvasását, értelmezését kérem a kommentemet, mert az értelmezésed nagyon hamis! segítség képen az értelmezendő szöveg következő.---- A TV2 Közízlésnek megfelelő és nézettebb műsorral nyomja le az RTL műsorát, senki nem fogja kérdezni, hogy ki a tulaj. Realitásnak megfelelő híreket ismertessen, részrehajlás nélkül, a jót és rosszat egyaránt a maga valóságában szűrés nélkül objektíven!
nyanya001
@keresztapa: AZ RTL pl objektív híreket ismertet, a TV2 ezt hírből sem ismeri.
A nézettsége az RTL-nek nagyobb amint a TV2 .- é.
Bennem nincs részrehajlás !
Ennyi ! ))
papa.49
@nyanya001: Az biztos hogy ez az ügy a nemzetközi bíróságon fog véget érni, hacsak a ,,nemzeti hörcsögünk,, nem szenderül előbb ,, jobb létre,,))))))))))))
nyanya001
@papa.49: Netán gutaütésre gondolsz ? :)
keresztapa
A TV2 Közízlésnek megfelelő és nézettebb műsorral nyomja le az RTL műsorát, senki nem fogja kérdezni, hogy ki a tulaj. Realitásnak megfelelő híreket ismertessen, részrehajlás nélkül, a jót és rosszat egyaránt a maga valóságában szűrés nélkül objektíven! @nyanya001: Erre van a kommentem kihegyezve a jövendő tulajdonos műsor kínálata legyen olyan, hogy az RTlL csak másod hegedűs legyen.
bencemacska
@keresztapa: ma, 11:17

Ha feltételes módot használnál, talán igazad lenne! Igaz, hogy a magyarban nem kezdünk HA-val mondatot, de ez nem esszéírás, hanem csevegés.
(Az élőbeszédet utánozzuk írásban!)
Yoda69
Lenyomni az RTL-t? Ezekutan? Szerintem evekre hazavagtak a TV2-ot barki vigye is el a vegen.
Szeparepa-
Még mindig inkább a simlicska, mint az orsósviktátor...
Szeparepa-
Mondjuk abban semmi meglepő nincs hogy a kormány nem érti, mivel az az ostoba dilettáns hazaáruló maffia söpredék az égvilágon semmit nem ért és semmihez sem ért...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.