A Fidesz szerint "az oktatást a szocialisták verték szét", akik kormányzásuk alatt bizonytalanná tették a fiatalok, a pedagógusok és az iskolák jövőjét is. A nagyobbik kormánypárt frakciója ezzel Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök vasárnapi kijelentéseire reagált.
A szocialista politikus sajtótájékoztatóján azt mondta: az oktatási rendszer "tudatos szétverése" a legnagyobb akadály az emberek boldogulása, jóléte előtt. A Fidesz-frakció reagálásában az áll, hogy a szocialista párt kormányzása alatt a kistelepülések iskoláinak százaira tettek lakatot, több ezer pedagógust tettek utcára, kötelező tandíj bevezetését tervezték, a szakképzést és a diplomát elértéktelenítették, megduplázták a fiatalok munkanélküliségét és már a tanulásuk alatt eladósították őket.
"A polgári kormány mindent megtesz azért, hogy a fiatalok versenyképes tudást szerezhessenek, és a tudás ne pénz kérdése legyen" – tették hozzá. Az oktatási reformnak köszönhetően újra becsülete és értéke lesz a szakképzésnek, a diplomának és a pedagógusi hivatásnak is. A pedagógusok béremelési programja mellett béremelés indulhat a felsőoktatásban is – írták.
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
lehet kapálózni, de van ebben némi igazság ismerjük be.
EGY,... CSAK EGYETLEN olyan iskolat mondjal amit bezartak, pedig lett volna ertelme mukodtetni!
Amikor valaki azt mondja, hogy "szazaval, ezrevel",... akkor az azt jelenti, hogy "SENKI sem, mert nincs egyetlen konkret adat sem a nagyszaju, szenzaciohajhasz kezeben!
Szoval, bogaraszd vegig a Google-t es mondj EGY olyan iskolat, amit bezartak, pedig 50 gyerek volt a faluban iskolaskoru,... (Duledezo epuletek eletveszely miatti bezarasa NEM szamit!)
egyetértek! és arra meddig hogy lassan a Mohácsi vész miatt is az Orbán!
Új hozzászólás