Rohamtempóban készül a kormány egy új menekültellenes kampány beizzítására – tudta meg a VS.hu.

A december elején induló akció hasonlóan kemény üzenetekkel operál majd, mint a hírhedt nyári kampány. A kormány várhatóan ismét óriásplakátokon és hirdetésekben teríti majd bevándorlásellenes üzeneteit, de nem kizárt, hogy a témáról szóló, Orbán Viktor által írt levelet is eljuttatnak minden háztartásba.

Százmilliókért újabb menekültellenes kampányt indít a kormány

Az bizonyosnak tűnik, hogy a szokásos lózungokon túl a párizsi merényleteket is belekeverik a propagandába. Annak kiötlésére, hogy miképp lehet mindezt egy (vagy néhány) frappáns gondolatba sűríteni, két hete sincs a Miniszterelnöki Kabinet szakértőinek. Az akciót ugyanis még idén el kell indítani, mert a kampányhoz szükséges 380 millió forintot már az idei költségvetésből elkülönítették.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Az új plakát szövege; "Ha Magyarországra jössz pofára esel. Ez rosszabb mint Szíria".
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Freewolf: A sok mellébeszélés és semmit mondás helyett végre válaszolhatnál is a kérdésemre. Itt az alkalom, végre meggyőzhetsz. Ha van alapja a mondandódnak, akkor biztos vannak érvek is hozzá. De nehogy most már fél tízkor kezdődjön az ebédidő...
Aki Én
@Aki Én: Mindjárt dél, még mindig ebédelsz?
nevemnick
@Freewolf (tegnap 8:01) az a fajta realitás amely te hangoztatsz csak a ti kisebbségetek (minoritás) tulajdonsága, és azt az álmot tudatosítja bennetek, hogy ti vagytok többségben. Az alfarnyalás közben sz@ros orral ki-ki tekingettek és hazaárulóztok mindenkit, aki nem veletek, a ti utatokon jár.Szerencsére az ország felnőtt lakosságának majd 77%-a nem a diktatúra fekáliaszagú,barna csíkot tartja követendő iránynak. No, farkaska ez a realitás.
Freewolf
@nevemnick: Köztudomású tényekről kár vitázni, így én sem teszem. 2018 a következő választás időpontja! Orbán népszerűsége szárnyal, Vona picit stagnál most.
Lehet, nem lesz megint kétharmad, ami meglepne, de necces, hogy a Jobbikkal együtt már négyötödre jön ki!
Hol fog elhelyezkedni a sok kis himi-humi semmi baloldali és liberális pártocska, akik a parlamenti küszöböt sem tudják esetleg megugrani?
Lehet gúnyolódni, de lám, most Európában épp Orbán a legnépszerűbb politikus!
Itthon pedig a támogatóik büszkék rá, hogy ilyen határozottan és karakánul kiálltt a kontinensfoglalókkal szemben!
Öregem! Ez a realitás! :-)
nevemnick
@Freewolf: tudod, nagyon meglepne, hogyha a jobbik 2018-ban a fidesz mellé állna. Felesleges is lenne, mert addigra már alacsony röptű lesz a pártod. A baloldal és a himi-humi pártocskák meg nem az érdeklődési körömbe tartoznak. :)
Freewolf
@nevemnick: Én sem jósolgatok. Vona meg Orbán tudja, mit akarnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.