A Spiegel Online német hírportál az európai migrációs válságban követett magyar kormánypolitikáról közölt elemzést.

Keno Verseck Magyarország nacionalista kurzusa: az Orbán-betegség című írásában úgy vélte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "félelmet gerjeszt" a menekültekkel szemben, "rágalmazza a +liberális blabla-Európát+" és nagy "esélyt szimatol" a jelenlegi válságban, hiszen "modelljét" jól fogadják Délkelet-Európában.

A szerző kifejtette, hogy a kormányfő az utóbbi években "radikálisan átalakította" Magyarországot, most pedig "Európa és az EU" következik; úgy vélte, Európának meg kell őriznie etnikai-kulturális összetételét, és ezért a határok lezárásával le kell állítani a bevándorlást. Orbán már régóta "meggyőződéses euroszkeptikus", de "Európa-ellenes beszédeinek eddig túlnyomórészt belpolitikai funkciói voltak", ezúttal viszont hosszú távú programként fogja fel "a liberális Európa ellen intézett hadüzenetét". Ezt igen komolyan veszi, ezt jelzi legutóbbi rádióinterjúja is, amelyben a terrorveszélyre hivatkozva kevesebb uniós és több nemzetállami megoldást sürgetett, és úgy vélte, hogy módosítani kell az uniós szerződéseket – írta a Spiegel Online szerzője.

Egyebek között hozzátette, hogy egyelőre nem indult Orbán Viktor iránymutatását követő közös kelet-európai kezdeményezés az EU reformjára, de a menekültválság és különösen a párizsi merényletek révén a Baltikumtól Bulgáriáig egyre inkább terjed az kételkedés Európával szemben, és vezető kelet-európai politikusok növekvő csodálattal nyilatkoznak "Orbánról és az EU-hoz intézett hadüzenetéről".

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Butautáló
@cs.n.: Az ebéd finom volt, köszönjük szépen! Most pedig rászarunk a tisztelt vendéglátó asztalára! Na ezt jelenti a csuti B...asz hadüzenete!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
katalin70
Most először tudok egyetérteni Orbánnal.Úgy tűnik, mi,Közép-es Kelet-Europaiak reálisabban látjuk a világot.
cs.n.
"Orbánról és az EU-hoz intézett hadüzenetéről"
Mi a lófittyfene van? Mi is az EU vagyunk, vagy nem jól tudtam?
Butautáló
@cs.n.: Az ebéd finom volt, köszönjük szépen! Most pedig rászarunk a tisztelt vendéglátó asztalára! Na ezt jelenti a csuti B...asz hadüzenete!
Főlökött
Már elnézést, de akkor ki ül, fordítva a lovon és azt sem tudja, akkor merre, az előre...???

"Angela Merkel kancellár bár későn, de mégiscsak megértette ezt. Így a "kelet-európaiak érdekében", és a német iparral szembeszállva megszervezte az Oroszország elleni szankciókat , és "Orbán hálátlansága", illetve a saját pártjában keletkezett ellenállás dacára "drasztikusan csökkentette a menekültek által Magyarországra nehezedő nyomást", továbbá enyhíti a görögországi megszorítások szigorát és Tornado harci repülőgépeket küld Szíriába."

Ő csökkentette a nyomást :)))) Helybetopizáson kívül, semmit nem tett ténylegesen !

Forrás : www.vg.hu/kozelet/politika/welt-merkel-orban-halatlansaga-ellenere-segit-magyarorszagon-461693

Összehozta : 24.hu/kozelet/2015/12/01/az-utolso-pillanatban-kosarazta-ki-merkel-orbant/

No komment, mindenki vonja le mindenki a tanulságokat, gondolatait :) - ebből. Maflanagy közpénzből dotált, minket állítólagosan - érdekeinket képviselő személyek, tényleges ténykedése.
Hol a panaszkönyv ??? Izibe :)
eugen4402
@nyanya001: Erre az ügyre kíváncsi leszek, sikerül-e elsumákolni, mint eddig a többi hasonlót, vagy lesz belőle egy marha nagy nemzetközi botrány...?
nyanya001
@eugen4402: Elsikálják, elbagatellizálják.
eugen4402
@nyanya001: Szerintem is lenyelik, elhallgatják, mert ebben már hatalmas gyakorlatuk van.
sentinel216
Merkel úgy volt eddig a köpcös vezírrel, hogy mikor kezdett már nagyon idegesítő lenni, odanyomott neki pár milliárd Eurót, - Nesze öcsi vegyél magadnak fagyit, rágót, vagy építsél még egy stadiont!
A kiscsávó most már nagyon elkapatta magát, nem kér, hanem követelőzik, sőt a néni helyére vágyik. Nem tudnak vele mit kezdeni, mert saját magukat kellene szembe köpniük, hogy idáig fajultak a dolgok.
gulyasgyula
@cs.n.:!! Tudod az a baj hogy az EU-un belül is külön EU van ..Mi abba vagyunk a szegényebb EU-ban ...Néz meg az Osztrák és a NÉmet életszinvonalat a béreket , a nyugdíjakat...Ez nagy EU a nyugat és a kapitalizmus terjeszkedéséről szól , ezért fegyver nélkül kiraboltak és ma is minden nap kirabolnak bennünket ..Most még arra is kotelezni akar az USA a nyugat kapzsisága miatt földönfutóvá lett migrásokat is mi tarsuk el.
Desischado
Én már csak abban bízom, hogy lesz egy banánhéj, amin végre elcsúszik ez a nemzet kirablója! Remélem, orbán ámokfutását nem nekünk kell megfizetni!
Jozefina
Végre az EU vezetőinek is észhez kellene térniük, hogy kígyót melengetnek a keblükön.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.