Életfogytiglani fegyházbüntetést kért az ügyész Biszku Bélára az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt a Fővárosi Törvényszéken, ahol a perbeszédek hangzottak el pénteken. A Kádár-rezsim belügyminiszterét többek között háborús bűntettekkel vádolják. Az ügyész szerint Biszku Béla soha sem bánta meg, amit tett, sőt büszkén nyilatkozott nagy nyilvánosság előtt is a forradalom leverése után történtekről. A vádirat szerint Biszku a forradalom leverése után részt vett annak a karhatalomnak a megszervezésében és irányításában, amely sortüzeket adott le fegyvertelenül demonstráló emberekre. Az ügyész arról is beszélt, hogy bár a vádlott közvetlen tűzparancsot nem adott ki, ennek nincs jelentősége, mivel a karhatalmat kifejezetten ezzel a céllal hozták létre. A védő részben az eljárás megszüntetését, illetve a vádlott felmentést kérte. Szerinte „a Biszku-ügyön keresztül próbálja a Fidesz harcos antikommunistaságát bizonyítani, nem mellesleg pedig szavazatokat szerezni a témában szintén...
Újra életfogytiglant kértek Biszku Bélára
Forrás:
magyaridok.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
- A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
- Újabb részletek derültek ki Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről
- A TV2 távozó műsorvezetője melltartóban mutatja meg mit veszített a csatorna, szűkölve könyörgik majd vissza ő...
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 08:26
Új campust nyit a Debreceni Egyetem – Nem is akárhol
Itthon
- 2024. May 18., 08:27
Azahriah is elmondta véleményét Magyar Péterről és Nagy Ervinről
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Jó akkor már nem lövettek, de nehogy már a lövést elrendelőnek miniszternek kellett lenni.
Ezt meg lehet etetni a mai 20 évesekkel, de aki valamit látott, vagy szüleitől hiteles forrásból tud, az nem minisztertől származó utasítás volt.
Múlt, és most: MSZP tag vagy előnyt élvezel, ma, FIDESZ tag vagy, még nagyobb előnyt élvezel, trafik, föld, állami beosztások.