A 2024-es olimpiát egy tőzsdére bevezetett vállalaton keresztül szervezné illetve bonyolítaná le Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiai Mozgalom vezetője - olvasható a Heti Válaszban. Az olimpiák történetében először fordulna elő olyan megoldás, hogy a szervezőbizottság az olimpia szervezése és lebonyolítása egy tőzsdére vitt vállalaton keresztül történne. Szalay-Berzeviczy szerint az olimpiai elnyerését követően az állam, a főváros és a vidéki önkormányzatok közösen létrehoznának egy szervezőbizottságot, amit a lakosság bevonásával egy nyilvánosan működő részvénytársasággá alakítanának át, melynek részvényeit bevezetnék a budapesti tőzsdére. A cég annyiban különbözne egy hagyományos tőzsdei cégtől, hogy csupán 8 évig működne, az éves osztalék helyett pedig az olimpiát követően fizetne hozamot, azaz egyfajta kötvényként viselkednének a részvények.
Tőzsdére vinnék a 2024-es budapesti olimpiát
Forrás:
portfolio.hu
Feltöltő: Yoda69
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Így reagáltak Várkonyi Andrea szülei, mikor meglátták Mészáros Lőrincet a lányukkal: egyetlen dologra voltak k...
- Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...
- Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
- Halálos hajóbaleset történt Verőcénél
Itthon
- 2024. May 19., 12:03
Komáromig jutott a Verőcénél halálos vízibalesetet okozó szállodahajó, ott állította meg a rendőrség: Ketten meghaltak, öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 10:20
Lázár János így tért ki a válaszadás elől, amikor a orosz hackertámadásról kérdezték – videó
Itthon
- 2024. May 19., 10:12
"Feljelentem Orbán Viktort aljas indokból elkövetett rágalmazásért” – Nem indul jól a pünkösd vasárnapja a kormányfőnek
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Aki bukni akar az most teheti.
Csak itt, csak most és csak önöknek!
A hozam ugyanannyi lesz, mint a Quaestor kötvényeknél.
Felelős is pont annyi lesz.
Max másodállásban vállalok még egy 47 ezreset.
Igenis vigyék tőzsdére.
Az állam egy fillért ne adjon bele, ne kockáztasson.
Csak akik bátrak, vakmerőek, naivak.
És persze a kassza legyen rákötve a NAV-ra, hogy azért ha van nyereség, ha nincs, azért az adó legyen befizetve.
Ha nyernek lesz saját olimpiai falujuk, vagy úszómedencéjük, vagy saját műrepülő pályájuk a levegőben.
Itt csak az járna igazán jól, aki az olimpiai lángba fektet. Az nem alhat ki soha. és most(2016) KÜLFÖLDÖN a gáz is olcsóbb.
A Questorosok telhetetlenseget is az adofizetok alljak. Ebben az orszagban csak a csalok es bunozok jarnak jol, foleg ha van kotodesuk a fideSShez.
Új hozzászólás