A nap nagy kérdése, hogy milyen kapcsolat volt a kedd délelőtt a Nemzeti Választási Iroda épületében felbukkanó Frady Security-s kopasz kigyúrt férfiak és a népszavazási kezdeményezést beadó idős, szót nem szóló nő között. Ezt nem volt könnyű eldönteni, mivel a helyszínen senki nem kommunikált semmit, a kopaszok azt sem tudták, hol vannak, és az idős nő sem nyilatkozott a sajtónak. Róla azóta kiderült, hogy az egykor még a Fidesz színeiben induló herceghalmi polgármester felesége, Erdősi Lászlóné. Ezt erősíti meg az a tény is, amire egy olvasónk hívta fel a figyelmünket. Az épületbe délelőtt csak akkor engedtek be bárkit, ha volt nála egy népszavazási kezdeményezés. Ezért szorongattak a Kubatov Gáborhoz köthető kopasz férfiak is mappákat. Azt azonban nem lehetett tudni, hogy ők milyen papírokkal érkeztek, hiszen végül kezdeményezést az idős nő adott be, megelőzve az MSZP-s Nyakó Istvánt. Az Origó cikkében azonban felbukkant egy fénykép, amin az egyik kopasz férfi kezében...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
2006 / 2016?
Nem csodálkoznék ha valaki előkaparná a 2006-os nemzeti ,,forradalom" fotóit és videóit, és megtalálná ezeknek az ,,emberkéknek" a pofázmányait a felvételeken.Sőt, még előfordulhat, hogy a vénasszony is szerepelne némelyiken.
Minden esetre, ez egy szemét lépés volt (ha tagadják ha nem) a fideSS-től.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Na a fidesz vezérkarnak most agyalhat a magyarázaton.
A hátráltatás már ott megtörtént, hogy a kopaszok a nőt előre engedték Nyakót pedig nem. Ez viszont bűncselekmény is lehet. Mivel a nő megbízásával voltak ott a kopaszok (másképp hogy került volna hozzájuk a nő aláírásával ellátott beadvány.), ezért ő felbujtó lehet. Persze Polt Péter egy mozdulattal fogja lesöpreni a feljelentést az asztaláról.
bencemacska
Hazug ember - sánta kutya effektus!
Ezek szerint a 20-30 ember közül tök mindegy ki bélyegzi le, az mind a vén p...hoz vezet!
Ezért nem kérte a NVI el a beadványokat, mert ők is tudták, hogy ezt találják!
Ezért közölték a rendőr járőrrel, hogy semmi probléma, minden rendben!!!
human
@bencemacska: Szépen le volt zsírozva. Benne volt az egész választási iroda az ajtónállóval együtt. Lézer Annyitisér János meg azt nyilatkozta, hogy Sikerült valakinek beadni népszavazási kérdést? Akkor meg mi a baj?
zöldszem
@human: Szia!
Bocs a zavarásért!
"Itt a bizonyíték, hogy összejátszottak a verőember külsejű kopaszok a rejtélyes idős nővel"
Szerinted nem léphet ki ez az ügy az országhatáron kívülre? Én, se köpni, se nyelni nem tudok. Az , hogy Polt vagy valaki is tegyen ellenük lehetetlen. Itthon ellenük tenni senki nem tud! Belügy az stim, de itt már egy diktatúra építés van. Lehet? Nem szólhat bele az EU, nem szankcionálhat??
Ekkora szemétségek még nem történtek az országban, amit ezek a gerinctelen férgek csinálnak.
Bocs, ha zaklatnálak! De, tényleg elkeserítő ami itt van!!!
ü:Zs
bencemacska
A NVI független. A becsülettől és tőlem!!!
John J. Dunbar
@human: Az pedig, hogy más által aláírt kezdeményezést érvényesített, bármiféle meghatalmazás, indok nélkül egy személy, már önmagában felveti a választási bűncselekmény lehetőségét - egyben érvénytelenítheti is azt!
Vagyis: amennyiben épp ennek kapcsán kiderül (bizonyítható), hogy a kérvényt benyújtó nem azonos a kérvényezővel - olyan bűncselekményre derül fény, melynek nyomán az adott kérelem/felterjesztés érvénytelen, a további, sorban következő kezdeményezést kell elbírálni!
human
@zöldszem: Az EU nem végezheti el helyettünk a munkát! Az a gyerek akinek a szülője írja meg mindig a házit soha nem fog tudni saját lábra állni. Ráadásul más országokban is felerősödhet az EU ellenes hangulat, hogy beleszólnak más országok ügyeibe.
Legkésőbb 2018-ban (rohadt hosszú idő) mindenki elmehet szavazni. Az is szavaz, aki otthon marad. A választási csalás pedig egyre valószínűbb, főleg a fenti eset alapján.
human
@zöldszem: Az EU esetleg annyit tehet, hogy a 2018-as választásokkor megfigyelőket küld az országba.
bencemacska
@John J. Dunbar: Szerintem is, de sok tanúja lesz, hogy az az ő keze volt!!!
nevemnick
2006 / 2016?
Nem csodálkoznék ha valaki előkaparná a 2006-os nemzeti ,,forradalom" fotóit és videóit, és megtalálná ezeknek az ,,emberkéknek" a pofázmányait a felvételeken.Sőt, még előfordulhat, hogy a vénasszony is szerepelne némelyiken.
Minden esetre, ez egy szemét lépés volt (ha tagadják ha nem) a fideSS-től.
John J. Dunbar
@bencemacska: A hírek alapján megvan a felvétel.
human
@John J. Dunbar: Szerintem erre is gondoltak. Lehet, hogy az óránál bárki bélyegezhet, a lényeg, hogy a leadást már a megbízott végezze el.
bencemacska
@nevemnick: A baj az, hogy közben 10 évet öregedtek és legalább 50 kg-ot híztak!!! Nehéz azonosítani!!!
nevemnick
@bencemacska: nem olyan nehéz, hidd el. Pláne, hogy jópáran közülük már megjárták a majomketrecet.
Azért már kabaré, hogy egy alig másfél milliós támogatottsággal rendelkező illegitim párt tartsa sakkban Magyarország 90%-át!
pbalage
@human: de hát az oroszok jobban szeretnének független megfigyelőket küldeni. Az angolok EU kilépési népszavazásakor már fel is ajánlották.
human
@pbalage: És hány évre jönnének azok a megfigyelők? Csak mert karórát terveztem venni, de akkor nem teszem.
zöldszem
@human: Nem egészen ide akartam ez írni,(üzibe) de ide sikerült, kicsit szélhámos vagyok. Több szálon dumálok, közben telefonálok... mellényomtam!-:)))
Az EU-tól eddig is voltak EBESZ felügyelők minden választáson. Nem is ez a "nevetséges" ügy miatt gondoltam az EU beavatkozásra. Sokkal inkább, a diktatúra kiépítése miatt!
zöldszem
@human: "Lehet, hogy az óránál bárki bélyegezhet, a lényeg, hogy a leadást már a megbízott végezze el."
Basszus, mintha egy Olimpiai szám lenne a népszavazás! Váltó futás (váltópapír) , stopperóra... célvonal... szánalmasak!!Kosa azt mondta szabad nép szavazni! De, valahogy 5 éve, sehogy nem jött még össze... vajon miért?
Toby
Tekintve, hogy bukta van, a karámnak semmi köze hozzá...tekintve, hogy szép, nagy, egészséges bukta van, a tagdósíval szemben !

Aki még rendesen hazudni sem képes, az annyit is ér ! Ez a primitív, amatőr hazugság, meglepően gyenge a csürhétől !
human
@zöldszem: A Választási Hivatal elnökét hallottad nyilatkozni? Azt mondja, hogy nálunk még mindig könnyebb népszavazást kezdeményezni, mint ott ahol nincs is népszavazás. Érzed ugye a gúnyt a válaszban.
John J. Dunbar
@human: Miután a bélyegezés a procedúra meghatározó része, ezért annak bárkivel történő elvégeztetése sem fogadható el - hiszen ez a procedúra lényeges eleme.
zöldszem
@human: Nem, nem hallottam! Ott tartok, hogy a jogállamot csúfolták meg, pofánkba köpött a hatalom.Tényleg nincs semmi köze a "fideszmaffiának" az ügyhöz:
1. van egy nő, aki a herceghalmi fideszes polgármester felesége!
2.van 10-12 kigyúrt majom akik a Ferencváros Biztonsági szolgálatához tartoznak.
3.van a ferencvárosi Kubatov a fideszes ingyenélő!
4. NVIT Orbán felügyelete alatt működik.
Tényleg semmi köze a Fidesznek!

Ijesztő amit a Fidesz művel, véresen komoly következményei lehetnek. Félelmetes:1956-2016.
eye
Hülye kopaszok, ti miért is gondoljátok magatokról, azt, amit?
A ketrecharc nem az erőről szól, hanem az intelligenciáról
Gyere ki a hóra, te hulladék keresztül-kasul segbebaszott, agyonszívatott kisköcsög!
Jankó123
Kopasz deltamatyik az öreg mammerrel együtt elkezdhetnének mostantól már "agyra is gyúrni"!
Abból eléggé deficites ez a kompánia!
:-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.