Ha nem is kell mindent a nulláról újrakezdenie, azért bőven lesz hová visszatornáznia magát hazánk egyik leghíresebb sztárséfjének, Buday Péternek – írja a Blikk.

A jól ismert szakács ugyanúgy beleesett a frankhitel okozta csapdába, mint több százezer honfitársa. Nemrégiben elvesztette álmai otthonát, amelyet sok millió forint veszteséggel el kellett adnia, mert egyszerűen nem tudta tovább fizetni a törlesztőrészleteket.

Csődbe vitte a frankhitel, elbukta álmai otthonát a sztárszakács

Amikor a séf kilenc évvel ezelőtt banki kölcsönből felépítette egy Buda környéki falucskában álmai otthonát, azt hitte, hogy nem is kívánhatna többet, ott éli majd le az életét. A gazdasági válság, az elszálló frankárfolyam és a megemelkedett törlesztőrészlet azonban közbeszólt. Több mint a duplájára nőtt a havi hiteltörlesztését jó pár évig tudta fizetni, tavaly azonban egyszerűen besokallt.

A bank egy ideig­ elnéző volt, azonban jött a kíméletlen felszólítás: vagy maga a sztárséf adja el sürgősen a házat, és fizeti vissza a kölcsönt, vagy a bank értékesíti azt.

Az idegesség nem csak lelkileg, fizikailag is megviselte, a séf 15 kilót adott le az állandó stressz miatt. Végül meghozta a döntést, és eladta házát, ám ez csak jóval áron alul sikerült, sokmilliós veszteséggel. Azóta visszaköltözött a fővárosba, egy kisebb lakásba.

Buday annyit mondott: úgy érzi, ezután csak jobb jöhet.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Az Orbán-Matolcsy párossal megbeszélheti a dolgot.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Butautáló
Ez csúsztatás, a dagi hazudik! A Magyar Kurmány mindenkit megvédett a csúnya bankoktól!
Bercifiu
Kilenc évvel ezelőtt a frank 160 körül mozgott, most nem éri el a 300 - at, akkor hogy növekedhetett a törlesztés duplájára? Matolcsy ezt kellene megmagyarázni.
Clavigo
Kellet volna Békemenetelni...Azt a b@rom Patakit is kihúzták a cc@rból...
verőce21
Akkor ez a muki kétszeresen jóljárt!
Egyrészt megtanulta egy életre, hogy menekülő valutában nem szabad hitelt felvenni, mert annak az árfolyama megháromszorozódik a futamidő alatt, másrészt átmenetileg leadott 15 kilót, ami csak használ az egészségének.
Cicamama55
@Bercifiu: Az én közeli ismerőseim 10 éve vettek fel hitelt. Akkor 58.000Ft volt a részlet, ma 142.000Ft a könnyítés után, ugyanis 168.000 -re ment fel 4 éve. Ez már nem is a duplája régen!
justhpeter
Az Orbán-Matolcsy párossal megbeszélheti a dolgot.
eszegfu
Lehet itt bárki is "sztár" a szakmájában... ha volt/van devizahitele, akkor u.olyan "csóringer", mint bárki más. Még örülhet, mert nem kellett Ócsára mennie...
eszegfu
@verőce21: 13:47 Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy annak idején a "menekülő" valutában felvett hitellel talán évekig is jobban jártak, mert az árfolyam ingadozás miatt (1x kicsivel többet, 1x kicsivel kevesebbet kellett törleszteni) viszonylag kiegyenlitetten alacsony volt a törlesztő részlet egyik eleme a kamat, a HUF hitel igen magas kamatával szemben. Én emlékszem rá, hogy a bankban mindent "bevetettek", hogy ne HUF-ban vegyem fel a hitelt, mert a devizával jobban járok...bizonygatták. Az, hogy a futamidő alatt 3x-ra nőtt, előre nem lehetett látni, sőt még sejteni sem... igy utólag már "könnyü" belátni a tévedésünket... egy kicsit drága volt a "tanulópénz" mindenkinek!!
verőce21
@eszegfu: (18:22) Nem véletlen, hogy a bankok a CHF hitelre vették rá a pénzügyi analfabéta lakosságot. Csak tudni kellett volna, hogy a CHF húszévenként mindig megháromszorozta az árfolyamát a forinthoz képest. 2010-1990-1970-1950
(Amíg pl. az angol font 1960-ban is 363 Ft volt, és ma sem több, mint 411 Ft.)
eszegfu
@verőce21: Kicsit "erős" az a megállapitásod, hogy "analfabéta" lakosságot vették rá... ugyanis a fiatalok (20-30 év közöttiek) nem nézték, vagy nem tapasztalták meg, hogy egyáltalán mi az az árfolyam változás... nem érintette őket, hiszen még bőven a rendszerváltás után is csupán a HUF hitelekkel lehetett kapcsolatuk. Lehet, hogy rossz a hasonlatom, de érzésem szerint ez pontosan olyan lehetett, mint ahogy az emberek elvesztették a munkájukat és "vállalkoztak". Tudták mondjuk a törvényeket, csak valahogy ugy "egészében" nem fogták fel, mert nem volt még ilyen tapasztalatuk, mivel is jár ez igazán. Alapvetően azért igazad van: egy devizában kötött üzlet (ez akár a hitel is lehet) mindig bizonytalanabb kimenetelü, mintha HUF-ban lenne, mert 1-2x nyerhetek rajta, de veszithetek is.
Cicamama55
Akik a devizahitelt nyereségre használták, már régen a mellékzsebből kifizették kedvező árfolyamon! Akik rászorultságból vették fel, azok egy része már régen bedőlt hiteles, a másik pedig nyögi az emelt árfolyamú részleteket!
verőce21
@eszegfu: (19:01) Ez a fickó korban már nem a nyeretlen kétévesek korosztálya, meg aztán vállalkozónak is sikeres volt már, így nem áll meg egyik példád sem ez esetben.

Éppen, hogy tudta már mitől döglik a légy, én inkább a nyerészkedő, ügyeskedő nagyobbik csoportba sorolnám. Csak egy nagyrészben aktív életszakaszra vonatkozóan eladósodni, ahhoz körültekintőbbnek kell lenni!
verőce21
@Cicamama55: Nagyon jó a megállapításod. Hozzáteszem, nem is fog már soha kijönni a lakáshiteléből, mert a bankok most azt játsszák, hogy eladják a hiteleket behajtáskezelő cégeknek, akiknek egyáltalán nem érdeke, hogy valaki visszafizesse a hitelét, hanem élethosszig adósrabszolgatásba kényszerítik még a gyerekét is.(Sőt, némelyik gyerek már eleve adósrabszolgának született.)
Borsodi
@justhpeter: Ha jól megbeszéli a Budai kislakása is elúszik.
Cicamama55
@verőce21: És ezek után kitalálták a CSOK-ot...Ki érti ezt? Megsegítés, de kiknek?! Akik nyakig ülnek az adósságban, azokat hagyták, s hagyják lesüllyedni, a MNB meg rajtuk gazdagszik meg. Ez egy újabb átverés, ami után megint lesz egy réteg, aki jól jár, a többi pedig mehet a süllyesztőbe! Nem a nemzeti kincset kellene gyarapítani a mások kárán felgyülemlett milliárdokból, hanem enyhíteni kellett volna a megkárosítottakat. Gazdasági menekülteket gyártanak a fiataljainkból, mert ilyen igazságtalan világból elmenekülnek!
verőce21
@Cicamama55: (04:48) Nem tudom mi lesz a vége a CSOK-nak. Mindenesetre a bankok nagyon nyomulnak a hitelekkel, úgy tűnik a kormány lefeküdt az otpnek. Új lakásokra is szükség van, mert a meglévő állomány siralmasan öregszik.
Pedig jobb lenne egy csok és más semmi. :)
verőce21
@Cicamama55: Nem csodálkoznék olyan hirdetésen: "Elvált nő két gyerekkel, keresi elvált férfi ismeretségét egy gyerekkel, CSOK-lakás megszerzése érdekében. Egy csok és más semmi! - jeligére."
kamazuka
@verőce21: A csok burkolt üzenete,hogy 8 éven belúl a reálbérek nem növekednek olyan mértékben,hogy azt, lejárat előtt végtörleszthesse az igénylő.
Köztisztviselői bérszínvonal alatt igényelni, halálcsapda kategória!
Sajnálom a szakács urat.
Várom az utolsó csekket.Mielőtt befizetném gyorsan elszaladok egy ügyvédhez és pert indítok a bankkal szemben,de kicsit máshogyan mint azt nagy általánosságban lehet olvasni,
Azt gondolom ez a per lesz az, melyet határozatlan időre napol el majd a bíróság.Amint ez megtörténik sajtóvisszhangot adok a storynak.Akkor az összes magyarországi devizahiteles kezdhet gondolkozni.Miért is fizettem?
Kicsi bakiparádé van a szerződésekben,de érdekes a jogászok ezt valami istenverte okból nem említik az ügyfeleknek!
Így tollasodik a károsúlakból?
Majd möglásgyuk!
Yoda69
@Cicamama55: A CSOK a csokosnak lett kitalalva.
eszegfu
@verőce21: 20:49 Biztos vagyok benne, hogy sok embernek az "agyára" megyek a számaimmal...most is ezt teszem. Buday -- saját bevallása szerint -- 2007-ben vette fel a hitelt 34 évesen... ugyancsak ebben az időben lett önálló vállalkozása, mert eddig "csak" alkalmazott volt mindenhol, és igy érte el szakmai sikereit. Lehet, hogy rossz volt a példám, sőt az is előfordulhat, hogy "dörzsölt" volt már mire felvette a hitelét... én nem tudom, max. feltételeztem az előbbiek alapján tapasztalanságát.
Cicamama55
@Yoda69: Nekem is csak ez a magyarázat maradt fenn a "szűrőn". Az igazi rászoruló párok, ha legalább 5 évig olyan lakhatási lehetőséget kapnának, hogy tudjanak spórolni, lehetőség nyílna az előtakarékosságra, amivel utána el tudnak indulni, másrészt pedig ennyi idő elteltével kiesnének, akik még a minimális rezsit sem tudnák kifizetni, kerülik a munka lehetőségét is... Ahol csak a sok gyermek adott..
verőce21
@eszegfu: (08:03) A "tapasztalanságát" jól feltételezed, sőt buta volt és hiszékeny! De a bankok felkészültek voltak az ilyen emberek kezelésére.
36
Sajnálom ezt az embert(is). Hisz az egész hitel dráma több célú fegyver.
1. Stresszelni az emberi szervezetet és ezzel lehetőleg betegség kiváltása.
2. Ha "csak" a stressz hatására, nem lesz lelki roncs, öngyilkos, vagy bomlik fel a családja, a betegség miatt, a sz...r magyar egészségügy veszi kezelésbe. Így is rövid úton a temetőben köt ki.
3. Nem tud a hivatásával foglalkozni. Márpedig egy szakács, az igazi szakács, alkot és az egész életét gyakorlatilag a konyhában tölti.
4. Lelép külföldre.
5. Az áron alul eladott házát, megszerzi egy újgazdag senkiházi.(Nem is biztos hogy magyar)
6. A külömbözetet fizetheti tovább.
Szóval maradt minden a régiben. Surányi, Simor, Matolcsi, egy kutya.
kukac50
Orbán és Matolcsi deviza hitelesek segítése az,hogy amit lehet elvonni a hitelesektől.
Ha igazságszolgáltatás működőképes lenne ilyen nem történhetett volna meg,hogy ha valaki felvett 1,5 millió forintot, vissza fizetett 6 milliót és még most is 1,5 millió adóssága van.
Ez a Magyar reformok működését jelenti!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.