Jelenlegi árfolyamon akár 23 millió forintot is vissza kellene fizetnie Kovács Zoltán kormányszóvivőnek, ha Soros György visszakérné a korábban fideszeseknek adott támogatást – írja a Magyar Nemzet.
Kovács Zoltán nemzetközi viszonylatokban is elitiskolákban tanult. A Közép-európai Egyetemen teljes doktori képzésen, valamint egyéves előkészítő képzésen vett részt. Ezeknek tandíja évente legalább 4,5 millió forint, ami négy évre számolva, jelenlegi árfolyamon több mint 18 millió.
A kormányszóvivő ráadásul Soros Györgynek köszönhetően egy évet az Oxford Egyetem Queen’s College intézetében tölthetett. Az elitkollégium honlapja szerint itt
a lakhatás összege egy tanévre 1,2 millió forint, míg az Oxford Egyetemen a tandíj 3,7 millió forintnak megfelelő angol fontba kerül.
Vagyis itt – jelenlegi árfolyamon számolva – közel 5 millió forintba kerültek Kovács tanulmányai, így Soros György akár összesen 23 millió forintot is visszakérhet tőle.
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
www.facebook.com/photo.php?fbid=1702600433334917&set=a.1395726164022347.1073741829.100007549300517&type=3
ps: és ezt MENNYIRE BÁNJA MÁR A SZÓVIVŐ úr!!!
és számára ez a lényeg..(amúgy a tanulmányi osztály fizetné vissza, közérdekű oktatásban való részvétel címén)
Ami pedig a Szájjártató külgarázdát illeti 16évesen kapott ösztöndíjat???
Mert ugye undormányék egyébként az nem hitel volt, esetleg, hogy szakadjatok meg >> devizahitel!
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/13315759_1201575999874855_6928290571556091157_n.jpg?oh=18e282de401979aa51ac699f276002f5&oe=57CB511A
Se a jobbikot se többi pártba nem látom a megváltót ..A fidesz se az ..
Új hozzászólás