A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt szeretné, ha a mostani egy szabad vasárnappal szemben legalább két kötelező vasárnapi pihenőnap lenne a kereskedelemben dolgozók számára.

Harrach Péter, frakcióvezető pénteki budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: keresztényszociális pártként mindig a munkavállalók oldalán álltak, és folyamatosan konzultálnak, hogy a kereskedelmi dolgozók elviselhető helyzetbe kerüljenek a vonatkozó jogszabály visszavonása után.

Jelezte: a két szabad vasárnap mellett azt is szeretnék, ha a nagycsaládosok, a kisgyermekesek, vagy a gyermeküket egyedül nevelők mentesülnének a vasárnapi munkavégzés alól, és ilyen beosztást csak saját kérésre kapnának.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint kétszámjegyű béremelésre lenne szükség a kereskedelemben dolgozók számára. Kitért arra is, hogy javasolják, december 24-e is legyen a jövőben munkaszüneti nap.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
Az éjszakai műszakot is szüntessék be ennyi logikával. Nem tudom mit tudnak a kereskedelmi dolgozok, dehogy a káderenpé folyton recskázik rájuk, ez már kimeríti nálam a perverziót.
Szegény pincérekkel nem is foglalkoznak. A szerencsétlen szakácsok izzadnak a konyhában vasárnaponként. Ő velük mi lesz? Vasárnaponként vannak falu napok is. Odajárnak ők is zabálni. Ott is rendet kell vágni. Nincs fagyi vagy vattacukor. A benzinkutak se nyissanak ki.
Domony-völgyben a Lázár testvérek szépen pihenjenek vasárnap. Nem csicskáztatjuk a szakácsot, pincért, kertészt, lovászfiúkat. Nincs cirkusz vagy vidámpark. Az állatkert is legyen zárva. A gondozók nem tulajdonosok. Az összes gyár és erőmű is kapcsoljon le vasárnaponként. Ott van gyertya. Nehogy már áramot szolgáltassunk vasárnap, U'aim!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Perwool: Korábban is ez volt a ,,műfaja,, csak a célszemély változott))))))))))))))))))))
Bogar1938
Mi közöd van a munkához te nyalonc görény, távolról sem tudod mi az, hogy munka!
süsüasárkány
Kérem tisztelettel ez a csőcselék a magyar politikai élet alja.
Ezek nem keresztények, nem párt.
Hányingert lehet tőlük kapni.
Még a szemét domb is kiveti magából.
A trágyalé valószínűleg nemes ital mellettük!
Undorítóak.
Fradigege
@Mobil123: A papokat is kihagytam. Hosszú a sor.
telegdilaci
Ez az Álszent KDNP-0%-kos támogatottságú élősködő,ingyenélő csőcselékek,gyülekezete! állandóan hülyébbnél,hülyébb ötleteket találnak ki,amivel bosszanthatják,a dolgozó Embereket,akikből élnek,Semjén STÜSZI VADÁSZTÓL,egyenesen fel fordul a gyomrom,amikor,osztogatja a határon túliaknak,a Magyar adófizetők,PÉNZÉT! és milyen büszke hogy már egy millióan kaptak,Magyar állampolgárságot,kérdem én milyen alapon,és kiknek osztogatják! hány tolvaj,gyilkos,rabló,van közöttük?akik majd vagy már át is települtek!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.