Ilyen az, amikor a magyar állam a legrosszabb arcát mutatja. Ezek után Lázár János főminiszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő is elismételték a dolgot kihangsúlyozva, hogy Magyarországból nem lehet Köln, szóval itt keményen odalépnek a lányokat zaklató, törő-zúzó migránsoknak. Az eset után egy héttel Körmenden már totális volt a hisztéria, a többség nőgyűlölő terroristának látta a menekülteket és bevándorlókat, a rendőrök meg szájba veréssel fenyegették, aki például a nyílt utcán mosolygott. Csak közben kiderült, hogy a dologból egy szó nem igaz. A helyi rendőrkapitány és a polgármester is cáfolta, hogy bármi erőszakos, vagy egyáltalán, bármi említésre méltó dolog történt volna. Az ATV legfőbb szemtanújáról kiderült, hogy a helyszínen sem volt, amikor az ablak betört. "(...) az ablak betörésének egyáltalán nem volt szemtanúja, a sportcsarnokba senki sem ment be, az iskola tiszthelyettese csak utólag vette észre, hogy betört az üveg, a hatóságok pedig semmilyen agresszív...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: bundi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bundi
atanú a helyszínen sem volt...muris...
Hellcat
Szokásos fideszes propaganda...most akkor el lehet gondolkodni azon mennyi alapja lehet a fideszes károgásoknak.
kkalman
Semmi más célja nincs az ilyen migránsokról szóló hírekkel továbbra is félelemben lehet tartani a népet, és ezzel lehet sikerre vinni a népszavazást a kvótáról.
Cicamama55
Nem tetszik az a változás, ami az ATV-ben jó ideje már történik. Tegnap este egyszerűen kiakadtam a "szőke Juditka" bulváros hírekben kutakodó műsorára, mely Volner János ellen irányult. Felvezetésként kihangsúlyozta 56-szor, hogy nem a bulvár hírek miatt tartja fontosnak az eset körbejárását, utána pedig a feleség reakciójára hegyezte ki a nyelvét. Mi a fene lesz ezekkel a csatornákkal?!
papa.49
@Cicamama55: Az atv. (nem véletlen a kisbetű) BEÁLLT A SORBA, A TÖBBI KORMÁNYKÖZELI TV MELLÉ, észrevehető, hogy már nincsenek adásban az igazán karakán kérdező riporterek, az Olga is megváltozott a ,,hosszan tartó ,, betegsége után, már ő sem kérdez olyanokat mint amiért szerettük őt...
Cicamama55
@papa.49: Engem a két Judit ténykedése irritál leginkább...Eleve, ahogy kommunikálnak, de ezen felül a felkészültségük, téma választásuk, azt, hogy már bulvár sajtót varázsolnak az ATV-ből is...Olga és Antónia nagyon felkészültek mindig az adott témából, utóbbit különösen kedvelem. Az Andrásokkal, Egonnal és Gergővel is ki vagyok békülve. Érdekes módon én a női vonalon érzem inkább a jobb oldal felé való csúszást.
Csizmás Kond
...sőt az a nap még a kalendáriumban sem szerepel...
bundi
@Csizmás Kond: ööö...akkor szerinted most volt, vagy sem...?
eugen4402
@Cicamama55: Talán emlékszel arra, amikor a Hitgyülit nem akarták elismerni hivatalos egyházként. Akkor megzsarolták az ATV-t, hogy tűnjön el az Újságíróklub, K. O. fogja vissza magát, és nyugodjon le mindenki, ha kell az 1%-os felajánlás... Kellett...és a Hitgyüli azóta a 14. hivatalos egyház.
Áldassék az egek ura..! Mert még mindig sokan nézik...
bundi
@Csizmás Kond: bocs de ezt hogy kellene értenem?...
Csizmás Kond
@bundi: ...gondolom magyarul ...de ha nem érted hát nemérted...
...próbálj gondolkodni...
írod :akkor szerinted most volt, vagy sem
én :nem most...a múltkor
...tehát nem most volt
...mert ha úgy írod..akkor szerinted most volt vagy nem volt... arra nem lehetett volna úgy válaszolni ahogy tettem...na ???
namihami
A hír 100%-ban igaz volt, csak nem úgy, nem ott, nem azok és nem akkor. Bemondta a jereváni média is.
Ja és még annyi: nem történt meg. A többi stimmel.
Jankó123
Október 2-ig nagyon sok munkája lesz a hírhamisító Papp Dánielnek és hasonszőrű nyalógépeknek, hogy sok hasonló hírt kreáljanak a benyalószavazásig.
A többi seggnyaló addigra csak összehoz végre egy terrortámadásnak nevezhető valamit!
-Mennyivel könnyebb dolguk lenne, ha legalább egy papírzacskót eldurrantanának ezek az elvetemült migráncsok!!!
Cicamama55
@eugen4402: Jaj ne is emlegesse őket, inkább elhallgatok... :(
bundi
@Csizmás Kond: oké, szavak nagy varázslója fussunk neki mégegyszer...csak ne csavard nagyon, mert még beleszédűlsz...tehát...te hogy gondolod? május 4-én megtörtént ez a nagy migránsbűnözés vagy sem?...remélem konkrét voltam...tudod a cikk erről szól...erre te írod ezt:
"..sőt az a nap még a kalendáriumban sem szerepel..."tehát ismét...szerinted akkor május 4-én megtörtént ez az eset?...
ami a rendőrség szerint:
"Még aznap este megszólalt az ügyben a Vas megyei Rendőr-főkapitány, Tiborcz János is, aki cáfolta Lázár állításait, elmondása szerint
Nem történt tettlegesség a helyszínen, a lányokat a migránsok egy csoportja megbámulta,
-fizikailag senkit sem bántalmaztak.
-Nem tudni arról, hogy az ablakot berúgták.
-Senki sem látta hogyan történt az eset.
-Mivel az ablakok eleve repedtek voltak, az sem biztos, hogy azok rongálás miatt törtek be.
-Nem kellett senkit, sehonnan kimenekíteni."
tehát mi a véleményed a cikkről?...
index.hu/belfold/2016/07/04/emlekszik_a_kormenden_ablakokat_toro_migransokra/
ugyanez máshonnan...
Csizmás Kond
@bundi: ...tudtommal akkor betörtek egy ablakot, amit az akkori szemtanú úgy fogalmazott, hogy a menekülttábor lakói közül volt valaki..
- az biztos, hogy akkor betörtek egy ablakot
- az biztos hogy betörni csak kívülről lehet
- az is biztos hogy az ablak a menekülttáborra nyílik
-az is biztos ahogy akkor a táborban és főleg az ablak közelében más nem lehetett csak táborlakó
...lehet csűrni csavarni, okoskodni kerülni tagadni...
Az amiket írsz szerecsenmosdatás...védsz egy olyan elvet aminek már a lelkedben nem adsz igazat csak hívatásból vagy butaságból pártolsz
bundi
@Csizmás Kond: gondolom nem vetted észre hogy egy cikkhez írunk kommenteket...és mivel eléggé együgyű lehetsz meg sem fordul a fejedben, hogy egy ablakot belülről is ki lehet törni...főleg ha a tornateremben kéziznek is...és gondolom elkerülte a fifógyelmed hogy amit írtam az a hivatalos rendőrségi álláspont...névvel címmel beosztással...mégegyszer csak a te kedvedért..."Még aznap este megszólalt az ügyben a Vas megyei Rendőr-főkapitány, Tiborcz János is, aki cáfolta Lázár állításait, elmondása szerint
Nem történt tettlegesség a helyszínen, a lányokat a migránsok egy csoportja megbámulta,
-fizikailag senkit sem bántalmaztak.
-Nem tudni arról, hogy az ablakot berúgták.
-Senki sem látta hogyan történt az eset.
-Mivel az ablakok eleve repedtek voltak, az sem biztos, hogy azok rongálás miatt törtek be.
-Nem kellett senkit, sehonnan kimenekíteni."
továbbá:
"Tiborcz János rendőrfőkapitány szerint a tornacsarnokának betört ablaka ügyében már huszonegy embert hallgattak meg, de a tanúk közül senki sem látta, miként tört be az ablak. A tanúk vallomása is változott: az egyik kézilabdás lány édesanyja látott migránsokat, akik a tábor területén
az épület falának támaszkodva napoztak, és az ablak párkányán ültek."
ellenben a te verziód honnan is van?...
név cím, időpont ki nyilatkozta...hol jelent meg mikor?...
tehát
"...lehet csűrni csavarni, okoskodni kerülni tagadni...
Az amiket írsz szerecsenmosdatás...védsz egy olyan elvet aminek már a lelkedben nem adsz igazat csak hívatásból vagy butaságból pártolsz" csak hogy felfogd miről is beszélsz...kisszerecsen...
Csizmás Kond
@bundi: ..be vagy ki...döntsd el végre már...és ne bundázz.
...annyit segítek, hogy az üvegdarabok a terembe estek...
bundi
@Csizmás Kond: ne hadoválj össze vissza ...perpillanat a rendőrség hivatalos álláspontját rágcsálod...tehát ha jobban tudod...nevet címet elküldeni és jelentkezz hogy te tudod a tutit...mert ha nem az bümntetendő...de ha kamutanú vagy az is...sőt ha kamuzva másokra uszítod az egybiteseket...na akkor is...ja és esetleg...megneveznéd hogy honnan vannak az információid?...mert tudod addig csak egy beteg elme szüleményei, amíg nem mondod meg honnan szerezted őket...
Csizmás Kond
@bundi: na mi van...bedugultál ?...amúgy az infó innen a propiról van...olvasd el az első híreket
...és mégegyszer...az ablak betörött nem ki...persze ez csak akkor értelmes ha tudsz magyarul.
bundi
@Csizmás Kond: látom megint terelsz...sem az infót sem a híreket nem nagyon tudod hitelesíteni...csak makogsz össze vissza rugózva azon hogy az ablak kitört nem be...vagy ha tényleg komolyan gondolod...akkor megértem miért teljesítetek annyira alul a pisa teszteken...igaz eddig is tudtam, csak nem hittem el, hogy ennyire egyszerűek vagytok...és csak a tisztánlátás miatt...mi ez a bogarad a be vagy kitöréssel?...ja és a cikkeket érdemes végigolvasni ha már arcoskodni akarsz...legalább is nem árt mielőtt hülyét csinálsz magadból
Csizmás Kond
@bundi: ..nem kitört..betört vazze...de neked mindegy mert úgysem érted...na pá!
bundi
@Csizmás Kond: mivan?...ki mondta hogy kitört...épp az a gond hogy se ki se be...senki se látta és előtte is törött repedt volt...
Csizmás Kond
@bundi: ..mindezt albionból látod ?...olyan szemed lehet mint a sasnak...csak nem annyira éles...
papa.49
@eugen4402: Ahogy mondod, nálam már nincs tv számban!!!
bundi
@Csizmás Kond: megint terelsz...a cikkben írták...
Csizmás Kond
@bundi: ja...csak olvastad...és ez nálad a tutitipp...na húzz a fenébe.
papa.49
@Cicamama55: Az atv. ben már nincs az amiért szerettem nézni, nem titkolom pl. az Olgáért, mert kérlelhetetlenül kiakarta deríteni a delikvens gondolatait, aztán jött a hosszan elhúzódó betegsége, ami után az Olga már csupán a szemeit mereszgeti, ha a riportalany nem válaszol a kérdésre, na erre már NEM VAGYOK KÍVÁNCSI,a Juditokra meg szót pazarolni is felesleges, az Antónia is kissé visszafogottabb lett egy ideje, a pacákok meg szóra se érdemesek, a Bánóval az élen, hát kb. ez a véleményem...
bundi
@Csizmás Kond: tudod a kommentelés lényege, hogy a fenti cikkhez fűzzük hozzá a véleményünket...értem...neked a hangok a fejedben mást mondanak...és szerinted az megbízhatóbb forrás mint a fenti cikk...de akkor is...
a másik...elkéstél...már elhúztam...és mivel te nagyon okos és támogatott emberke vagy...aki mint említetted jó pénzért teszi ezt...megnézheted mind az ip mind az ep címem és láthatod...nem kamuzok...tehát harcra fel cicus...és hidd el bizonyos gyógyszerektől ezek a hangok elhalkulnak...
bundi
@Pálinkafőző Rézüst: nyugi még élvezem is hogy bosszanthatom cicust...
Csizmás Kond
@bundi: ...hazudsz mint mindig...
- hol mondtam, írtam hogy engem ezért fizetnek...,
- ki támogat engem és miért ?
- milyen ip vagy ep cimekről hadoválsz ...írd ki.
..hazudsz mint mindig.
bundi
@Csizmás Kond: aranybogár...ismét terelsz...a cikkről írj ne személyeskedj...
Csizmás Kond
@bundi: kisbunda te kezdted...én csak visszakérdeztem, hogy tudd igazolni a feltevéseidet...ha nem megy hát nem megy...mert hazudsz.
bundi
@Csizmás Kond: cicus...látom számodra semmit nem jelent hogy a lap tetején ott a cikk amiről beszélünk...benne nevekkel és időpontokkal...és ezek szerint nem nekem kell igazolnom a feltevéseimet, hanem neked a vízióid...amiket a hangok súgnak a füledbe...mert más forrást nem neveztél eddig meg...
tudod júl 05 1025-kor kijelented hogy történt a múltkor valami...míg én csak kérdeztem előtte, hogy szerinted akkor történt-e rongálás vagy sem...
a cikkben nem én jelentem ki hogy a hivatalos álláspont hogy csak hisztériakeltés az egész hanem :
"A helyi rendőrkapitány és a polgármester is cáfolta, hogy bármi erőszakos, vagy egyáltalán, bármi említésre méltó dolog történt volna. Az ATV legfőbb szemtanújáról kiderült, hogy a helyszínen sem volt, amikor az ablak betört.
"(...) az ablak betörésének egyáltalán nem volt szemtanúja, a sportcsarnokba senki sem ment be, az iskola tiszthelyettese csak utólag vette észre, hogy betört az üveg, a hatóságok pedig semmilyen agresszív magatartást sem tapasztaltak."
Ezt Tiborcz János dandártábornok mondta az eset után"
valam,int a rendőrség hivatalos közleménye is ez:
www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/helyi-hirek/lezarult-a-vizsgalat
és hivatkoztam az index cikkére is:
index.hu/belfold/2016/07/04/emlekszik_a_kormenden_ablakokat_toro_migransokra/
ebben ezt írják:
"Még aznap este megszólalt az ügyben a Vas megyei Rendőr-főkapitány, Tiborcz János is, aki cáfolta Lázár állításait, elmondása szerint
Nem történt tettlegesség a helyszínen, a lányokat a migránsok egy csoportja megbámulta, fizikailag senkit sem bántalmaztak.
-Nem tudni arról, hogy az ablakot berúgták.
-Senki sem látta hogyan történt az eset.
-Mivel az ablakok eleve repedtek voltak, az sem biztos, hogy azok rongálás miatt törtek be.
-Nem kellett senkit, sehonnan kimenekíteni."
ezzel szemben te kötöd az ebet a karóhoz hogy mégis...de hogy ezt honnan veszed?...gondolom a hangocskák a fejedben...mert ugye az a tuti...
bundi
@Csizmás Kond: és rugózol azon hogy kitört meg betört, holott csak te írtad, hogy kitört...milyen fura fintora a sorsnak...
"..nem kitört..betört vazze...de neked mindegy mert úgysem érted...na pá!"
és a személyeskedésed...
"..mindezt albionból látod ?...olyan szemed lehet mint a sasnak...csak nem annyira éles..."
ejnye bejnye...szabad ilyet?...
és a konklúzió...az fergeteges...
"ja...csak olvastad...és ez nálad a tutitipp...na húzz a fenébe."
meg ez:
"kisbunda te kezdted...én csak visszakérdeztem, hogy tudd igazolni a feltevéseidet...ha nem megy hát nem megy...mert hazudsz."
annak a fényében, hogy semmit nem mondtál arról, honnan szedted és mire alapozod a követleztetéseid...ez fergeteges...ellenben, mivel én csak a helyi rendőrkapitányt a polgármestert és a Vas megyei Rendőr-főkapitányt és a rendőrség hivatalos álláspontját neveztem meg forrásnak...tehát ha azt állítod, hogy hazudom akkor gyakorlatilag őket minősíted...de ha tudsz valami olyan infóról ami téged igazol...és nem közlöd...akkor bűnsegédletet követsz el...vagy bűnpártolást, esetleg feljelentési kötelesség elmulasztását
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_548_Buntetojog/ch09.html
olvass utána...
na szép napot cicamica...
bundi
@Csizmás Kond: ja...vagy csak simán elismered hogy faji vallási vagy etnikai kisebbség elleni agresszióra akarsz felbujtani...tied a választás...
Csizmás Kond
@bundi: ...maradjunk annál, hogy még a naptárban sincs meg az a nap...mert úgy is erre hajazol.
bundi
@Csizmás Kond: tehát...a te infóid honnan vannak?...esetleg tudod kik vagy mit csináltak?...ezt közölted a hatóságokkal is?...és ha nem...miért...és mit akarsz később csinálni...visszatartod őket?...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.