December 13-án 23 millió euró kártérítést ítélt meg a nemzetközi vitarendező szervezet az Orbán-kormány által a piacról kiszorított Edenred nevű, étkezési utalványokal foglalkozó francia cégnek, a Ticket Restaurant márka tulajdonosának. Az Edenred a magyar állammal szemben nyújtott be panaszt - írja a 444.hu.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
A kormány nem a rohadt mocskos multiktól vette el a pofátlan extraprofitot, hanem újraosztotta a piacot. Olyan szabályozást léptetett életbe, ami lehetetlen helyzetbe hozta a versenytársakat. Tette ezt úgy, hogy a Magyarország által elfogadott, aláírt uniós joggal semmi módon nem egyező lépésekről első pillanattól fogva pontosan tudta, hogy per lesz belőle és azt a pert Magyarország el fogja veszíteni. Az Unió több ízben felszólította Magyarországot a hatályos rendelkezések betartására, de Orbánék erre igen nagy ívben tettek. A helyzetbe hozott étkezési utalvány köré egy nagyon nehezen átlátható cégháló épült és most felajánlom nyereményként a ballábas cipőmet egy fogadásra, hogy egészen jól ismert nevek bújnak meg az erőszakos piacfoglalásra kiépült cégek mögött.
Tehát a jelenlegi kormány nem találta fel a passzát szelet, hanem , egy meglévő és működő piacot kebelezett be és mindezt úgy próbálja eladni, mint Róbert bácsi a levesét, had háborogjon a keményen dolgozó kisember.
Erre vonatkozik a kormányzati ömlengésben a Brüsszel megtámadta hazánkat lózung. Brüsszel nem támadott meg semmit, a hazánkat főleg nem. Egyszerűen kötelezi a magyar kormányt arra, hogy betartsa az Unió országaira nézve kötelező törvényeket és jogszabályokat.