Holbok Sándor 2016 november végén 2 millió forintot nyert a köztévé Maradj talpon! című kvízműsorában – írta meg az Alfahír. Még a műsor Facebook-oldalán is felbukkant kétszer, mint írják: „jogásznak és történelem tanárnak is tanult. Jelenleg egy tanácsadó cégnél dolgozik. Ez azért érdekes, mert Holbok neve már tavaly augusztusban felmerült Mengyi Roland korrupciós ügyében. Csepreghy Nándort, a miniszterelnökség uniós pénzosztásért is felelős miniszterhelyettes árulta el, hogy Holbok Sándor a fő tulajdonosa annak a Public Sector Consulting Kft.-nek, aminek az egyik pályázatírója, B. Szilvia gyanúsított egy félmilliárdos pályázati csalás ügyében. De ezzel még nincs vége, ugyanis Holbok a Fidesz kampányában is részt vett: korábban Szájer József kabinetfőnöke volt, majd Habony Árpád központi kampánycsapatának egyik területfelelőse lett. És ősszel pont abban a műsorban nyert 2 milliót, amit egy Habony-közeli cég gyárt.
Fideszes háttérember nyert 2 milliót a Maradj talpon!-ban a köztévén
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 09:35
"Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről" – Menczer Tamás kiakadt Emmanuel Macronra
Itthon
- 2024. May 19., 09:10
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Holdról is látszik
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
az egyszerű ember a milliót érti, mert azt nyerhet tévévetélkedőben, a milliárd viszont már olyan, mint a kvarkok vagy bozonok. Lehet, hogy hallott már róluk, csak azt nem tudja, hogy eszik-e vagy isszák. :)
A korrupció pedig még messze nem bizonyított tény!
"Hurrá! Szóval húsz fontot kap az illető!.. Ne mondja azt, hogy százat! Maga rosszul hallotta! Annyi font csak számtanpéldában létezik! De húsz, az van, vagy huszonnégy is lehet! Annyit már láttam!" :)
nepszava.hu/cikk/1117418-az-orban-csalad-vagyona/
Csak ezért merészeltem ilyen enyhe dicsérő jelzőkkel ellátni. :)
Na.uram. a személy vonatot kell kitalálni.
kell kitalálni.
tessék..-
.- vasból van?
.- Igen.
.- Személy?
.- Igen..
.- Akkor nem lehet más csak személy vonat.
.- Igen
Akiknél csak az angyali butaságuk és tájékozatlanságuk az irányadó. :)
Új hozzászólás