Az Orbán hőzöng Martin Schulz ellen című írásban a szerző, Peter Müller kiemelte, hogy a kormányfő beszédében Európára veszélyes politikusnak nevezte Martin Schulzot, a német szociáldemokraták kancellárjelöltjét, akiről elmondta, hogy tiszteli, mert nagy harcos, de úgy véli, nem értette meg az európai politika három fontos elemét, a vallást, a nemzetet és a piacot, és súlyos helyzetet jelez, hogy egy ilyen ember német kancellár lehet. A Spiegel Online szerzője a többi között hozzátette, hogy Orbán és Schulz viszonya már régóta feszült. A miniszterelnök beszédével kapcsolatban kiemelte: Orbán Viktor nem mondta meg, miként fér össze "Európa ostorozása" azzal a ténnyel, hogy Magyarország az EU-s támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője, az pedig teljesen nyitott kérdés, hogy mennyi szövetségest találhat az EU-ról alkotott nézetei érvényesítéséhez, mert számos tagállam készen áll arra, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump jelentette kihívásra szorosabb együttműködéssel válaszoljon.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Erre az 59 darab földbe ásott lyukra ment el 558 millió EU-s támogatás.
A bicskei menekülttáborral szemben áll az a drótkerítéssel elkerített terület, amelyen mindössze 59 darab, földbe ásott lyuk és néhány zászló nélküli zászlórúd árválkodik. Az ide tervezett logisztikai központra összesen 558 millió forintnyi uniós támogatás ment el; a palyazat.gov.hu szerint a beruházás megvalósult, a projektet sikeresen lezárták. Az utolsó részletet idén május 9-én fizette ki a támogatáskezelő.
444.hu/2016/06/09/erre-az-59-darab-foeldbe-asott-lyukra-ment-el-558-millio-eu-s-tamogatas
A rohadt korrupt banda tagokat de kellene beledöngölni !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zeta
@Clavigo: ahogy annak idején ő kérte az eu- , hogy állítsák le a Magyarországnak adott pénzeket.
A népesség újra termeléséről, meg a jogos létről annyit , temeti hazánkat is? Az intézkedéseik ellenére sem javul a népesség. Ez Európai tendencia. Vagy ő is a Surján László , a 90 es évek elején tett mondását tarja?- a magyarság fenntartó ereje a cigányságban rejlik?
cs.n.
Orbán, ez meg mi akar lenni? :
"súlyos helyzetet jelez, hogy egy ilyen ember német kancellár lehet"
Te csak ne bíráld, mikor te sem viseled el a bírálatot. Mindig azzal jöttök, hogy felhatalmazást kaptatok. Kikéritek magatoknak, ha belepofázik valaki a politikátokba, most meg te pofázol bele a német belpolitikába. Mi közöd hozzá, hogy melyik pártnak ki a kancellárjelöltje? Ha megválasztják akármelyiket, az lesz, akár tetszik neked, akár nem.
Clavigo
Orbán elvtárs csak tarhálni jár a Zunijjóba.. Köszönetképpen az asztalra szarik,,ahogy tanulta a csutkai Vályog-Quarterben ,,,oszt jó napot.
Nessy
Drága Orbán elvtárs! A nemzeti belügyekbe ne szóljon bele senki, mondja maga! Akkor ne tessen a szájából ellenpólust csinálni, és ne szóljon bele a német belügyekbe!
nyanya001
@cs.n.: @Clavigo: Már Európa vezetőjének hiszi magát ez a kretén.
telegdilaci
Gerinctelen csúszómászó féreg oda szarik ahonnan enni kap!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.