Négy hónapos hallgatás utána múlt héten kezdett el beszélni a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László. Hétfői kihallgatásán azt mondta:

Valóban ő robbantott, de nem akart ölni

Brunner Tamás, P. László ügyvédje azt mondta a pestisracok.hu-nak, ügyfele arról is tájékoztatta az ügyészséget, hogy a bombát ő maga készítette, és a merénylet helyszínét is maga választotta ki. Bűntársa nem volt, a megsebesített járőröket pedig nem ismerte.

Állítja: a rendőrséggel nincs semmi problémája. Az, hogy pontosan mi motiválta, továbbra sem derült ki.

Mint ismert, a Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én, 22 óra 36 perckor robbant bomba, egy házi készítésű szerkezet. Percek alatt özönlötték el rendőrök a helyszínt, és a számuk a következő órákban csak nőtt, kisbuszok érkeztek, tűzszerészek jöttek, készenlétisek, de még terrorelhárítók is. Két rendőr sérült meg, egyikük életveszélyesen, társa pedig súlyosan. Papp Károly, országos rendőrfőkapitány a támadás másnapján azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit – idézi fel a 24.hu.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.