A migránsválság és a határkerítés felállítása nagy mértékben a Fidesz mellé állította a szimpatizánsokat 2015 nyarán, így eltűnt a ciklus során szokásos népszerűségi hullámzás – mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője vasárnap az M1 aktuális csatornán.

A szakértő szerint azért érdekes a mostani helyzet, mert a kormánypártok általában a ciklus elejére időzítik a kényesebb ügyeket, így népszerűségük is csökkenhet, míg a választásokhoz közeledve előtérbe kerül a "választási költségvetés", a gazdasági eredményekre fókuszálva.

Nagy Dániel az intézet által szerkesztett, az összes magyar közvélemény-kutató cég által jegyzett kozvelemenykutatok.hu nevű honlapon publikált információk alapján elmondta: a Fidesz toronymagasan vezet mindenhol, a második-harmadik helyen vannak eltérések a mérések között. A második erő alapvetően mindenhol a baloldal, a Jobbik a harmadik – ismertette.

A Fidesz-KDNP támogatottsága a Nézőpont szerint 49 százalékon áll, ami kétharmad közeli eredmény lenne a választásokon – mondta.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tothjani
Tízparancsolat kezdő diktátoroknak. (Sylvain Timsit 2002)
1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.
2.) A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

desiro
ja me az a sok visium kötvínyes is azt monta, ugye samu?
coni
El kell ismerni, hogy húsz év alatt mesterien megdolgozták a hipnotizálásra érzékeny agyakat. Nem hiszem, hogy a fejlett világban van még egy nép ahol tanult emberek ennyire tudnak rettegni nem létező dolgoktól (mint pl. a pirézek de akár a Mo.-on megtelepedni szándékozó migránsok) vagy örülni olyan dolgoknak amin zokogni kéne (rezsicsökkentés a la Fidesz). És akkor még nem esett szó azemberekről akik egy 10e forintos utalványért cserébe elveszítik az emlékezetüket.
öcsi55
@Eladott Ország: na és még a Század Vég tudományos intézményről nem is beszéltünk...
Eladott Ország
@öcsi55: kolozsvaros.com/2016/08/22/tudta-nem-tudta-akkor-minek-tapsol/
Gondoltam, hogy amíg elkészül a legújabb Századvég(bél) felmérés a konyhaasztal mellett, amelyből kiderül, hogy a magyarok 87,9%­-a mindennél jobban szeretne budapesti olimpiát.
Fidesz álértelmiségi házikurvája, a Századvég Alapítvány nevű pénzmosoda feje, a Corvinus Egyetem rektori székébe ejtőernyőzött hivatásos talpnyaló tehetségesnek nevezi Orbán kormányzását és meggyőződése, hogy erről a vezetői kreativitásról „száz év múlva, nagyon érdekes szakdolgozatok születnek majd”. Egyébként ez nekem is szilárd meggyőződésem, bár valószínűleg egyáltalán nem ugyanarra gondolok, mint Lánczi elvtárs. Viszont és ámazonban. Súlyos gondolatok ezek. Egy elvetemült gazember, egy szakmailag középszerű, erkölcsileg rothadó, a Fidesz körül a kezdetektől fogva sertepertélő csinovnyik beismerő vallomása arról, hogy minden, amit az állampárt naponta ellop a néptől az csupán egy
legitim politikai elképzelés megnyilvánulása, és mint ilyen megkérdőjelezhetetlen. Lánczi szerint lehet persze vergődni és siránkozni azon, hogy maffiaállamban élünk, de fölösleges, semmi értelme az erkölcsi mocsoknak és a szellemi züllésnek egy olyan szintjére jutottunk, hogy ez az emberszerű lény rektor lehet egy valamikor hírneves magyar egyetemen. Mert azért hangsúlyozzuk ki: ha valaki a sarki köpködőben támasztja a pultot 8 kisfröccs után és ilyesmiket dumál, az rendben van.
papa.49
Ne csodálkozzatok a pacák idomul a főnökéhez, még a ,,húsosfazék,, mellett akar maradni, csak a nevét kell jól megjegyezni, a bukta után az ellenkező oldalon fog feltűnni a szarházi!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.