A Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) két munkatársa hívta el kávézni Bayer Zsolt kormánypublicistát.

A parlamenti igazságügyi bizottság ülésén tiltakoztak némán táblákkal civilek a civiltörvény ellen nemrég, ezen húzta fel magát Bayer Zsolt fideszes publicista, aki rádióműsorában azt magyarázta, hogy az ilyeneket, akik megzavarják a parlamenti munkát, azokat erőszakkal kell eltávolítani. 

Bayer szavai a rádióműsorában:

(...) ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. (...)

Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.

Bayer ellen az LMP társelnöke, Szél Bernadett és az Együtt alelnöke Berkecz Balázs is feljelentést tett, Szél ráadásul már nem is először. 

A TASZ két munkatársa, Dojcsák Dalma és Szeles András azért készítette a videót, mert ők is ott voltak és némán demonstráltak a bizottsági ülésen, vagyis rájuk is értette Bayer, amit mondott. 

 

Dojcsák Dalma a videóban úgy fogalmazott,

most fordult velem elő először, hogy valaki a megverésemre buzdítson

és hozzátette, sejtette, hogy eljön ez az idő, de azt nem gondolta volna, hogy pont így, egy szívecskés pólóban történt néma tiltakozása után. 

Szeles András így vélekedett:

Sokat gondolkodom rajta, hogy mennyien élhetnek ebben az országban azok, akik legszívesebben megütnének, ha kiírnám magamra, hogy a TASZ-nál dolgozom. Ez a szám most Bayer Zsoltnak köszönhetően biztosan növekedett.

Dojcsák elmondta, nem ijedtek meg. "Ha ellenünk uszítanak, az csak megerősít minket abban, hogy ezzel a hatalommal szemben erőszakmentesen, de határozottan kell fellépnünk."

Szeles pedig a következőt mondta a videó végén:

Mielőtt véresre veretnél minket, üljünk le egy kávéra, és beszélgessünk arról, hogy te mitől félsz, Zsolti.

(Címlapi kép: részlet a videóból)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Mitől fél Zsóti ?
Munkától.
Attól, hogy a fröcsögés közben kiesik a cumi a szájából
Attól, hogy a bálvány Viktor megharagszik rá.
Attól, hogy elveszti megmondó ember jellegét a fideSS hívek között.
Mindentől és mindenkitől.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Mitől fél Zsóti ?
Munkától.
Attól, hogy a fröcsögés közben kiesik a cumi a szájából
Attól, hogy a bálvány Viktor megharagszik rá.
Attól, hogy elveszti megmondó ember jellegét a fideSS hívek között.
Mindentől és mindenkitől.
Aki Én
Ez az ember kizárólag a sokat hangoztatott 5-ös fidesz párttagkönyvével ilyen bátor és megmondó. Gondolom azt is azért emlegeti olyan gyakran, hogy ne felejtse senki hova tartozik, kik állnak mögötte. Ez is gyávaságát, gerinctelenségét igazolja.
És most mindenki képzelje el, hogy milyen reakciókat váltana ki a fideszben, ha ezeket a mondatokat egy ellenzéki személy mondta volna róluk.
De szerintük szólásszabadság, sajtószabadság, úgy általában véleményszabadság van ebben a demokráciában.
Az már mellékes, hogy ha élsz vele, akkor a beleidet akarják hangosan kiontani.
Külön köszönet a kormányfőnek, aki ezt némán tűri.
Béla333
"Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat."

Akkor talán ezt most nézzük meg fordítva! Értse mindenki ezt a felszólítást a környezetében élő, köztudottan Fideszes fanatikusokra, azokra, akik helyeslik Bayer (csicska) Zsóóóti fröcsögését!
advocat
Szóval. Szerintem egy ember nem így beszél a másikról. Még ha nem is szeimpatikusok egymásnak. Magyarán. Ekkora szemétládával rég nem találkoztam. Az 5-ös számú tagkönyv meg a pártját minősíti.
papa.49
Válaszolni esetleg fog elmenni soha...
Klubtag
Kedves, nagyon szimpatikus TASZ-os fiatalok!
Szvsz rossz vágányom haladtok.
A horhtysta vallató és verőlegények, továbbá a rákosista ÁVH-s bribékek stilusában megnyilvánuló emberszabású borzalomlényekkel nem kávézik épeszű ember. Nem ez a megoldás.
Nyilvánvaló, hogy velük ellentétben- tisztelve a szólásszabadságot - fenyegetésüket sajnos komolyan és tudomásul kell vennünk – tekintettel arra, hogy a hivatott szervek és személyek csendben, kezüket dörzsölve hallgatnak ez ügyben, sőt némelyek még meg is erősítik a kilátásba helyezett pogromot a lelkes egyetértésüket hangoztatva.
Tehát: ki kell nyilvánítani, hogy ha erre sor kerülne (és amilyen gyáva, primitív banda) még akár sor is kerülhet, tudjuk, hogy mi a teendő. Tudjuk, hogy mi a teendő???
Az egyelőre még érvényben lévő törvények a jogos önvédelmet elfogadják, ha az arányban áll a fenyegetettség nagyságával. És ugyan mi lehetne fenyegetőbb, mint ez az állati, bayer-féle kirohanás a teljes párt és kormány hallgatólagos beleegyezésével.
Egyébként azt - hogy szellemesen kávézni hívtok egy a végkifejletet tekintve akár gyilkolásra felszólító ámokfutót – nem érti ám meg a hat lelket számláló település Bözsi nénije. Neki továbbra is Orbán az isten, mint a disznói, hiszen ugyanúgy érez irántuk – az életét adó haszonállatok.
Mindemellett szeretettel és tisztelettel figyelem tevékenységeteket. Engem már holmi fideszes dresszbe öltözött emberi torzulámnyok nemigen tudnak megfélemlíteni.
nezelodo
Nem annyira tökös gyerek az, hogy elmenjen,csak bandában olyan bátrak! Nem is tudom, honnan ismerős ez a csordaszellem?
Klubtag
@Klubtag: ...van egy-két melléütésem bocsika, de fel vagyok dúlva...
cs.n.
Bájer nem ért civilizáltul. Azt kellett volna üzenni: "Na heló röfi! Gyere, aztán verjél véresre. Én meg feljelentelek, utána mehetsz a sittre. Oda, ahová való vagy"
silber13
@advocat: Hát teddék! " Ecce homo !"
Klubtag
@silber13: ..."Ecce interfectromen homo"!
Klubtag
@Klubtag: ...ma nagyon sokat hibázom, mert hosszú idő óta nem éreztem ekkora veszélyeztetettséget, és ez bizony nagyon ismerős...
szóval..."Ecce interfectorem homo"!
Desischado
Mitől fél? Attól, hogy kiesik a vezér kegyeiből!
kukac50
Bayer egy Orbán seggnyaló! Amit mond arról Orbán Viktornak tudomása van, Neki van a Fideszes ötödik tagkönyve.Közel áll Orbánhoz.
Pálinkafőző Rézüst
@kukac50: ott áll a háta mögött, közel. Nagyon közel. Sőt, túl közel... :)))
Klubtag
@bakcsubakka: "A homo jelző a zsóti esetében messzemenően nem alkalmazható !"
Egyetértek, de ettől még félelmetes és életveszélyes jelenség...mindíg így kezdődik...
quadrocopter
Helyes! Hívjátok csak meg "kávézni" és jól rúgjátok szájba ezt a primitív ecthe szervestrágyát, a horda "értelmiségijét"! Olyan is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.