Botrányos körülmények között választatta újra magát Farkas Flórián. Videó a cikkben! A Kisújszálláson tartott tisztújító kongresszuson ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag választották meg újabb öt évre Farkast a küldöttek. Ahogy megírtuk: a Fidesz pár hete megújította a botrányos roma szervezettel a választási együttműködését, a papírokat akkor maga Kövér László írta alá. Mindezt úgy, hogy a korábban szintén Farkas Flórián vezette ORÖ ellen rengeteg nyomozás zajlik: többek között hivatali vesztegetés, hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás és költségvetési csalás gyanúja miatt is vizsgálódnak a hatóságok. Legutóbb az derült ki: Farkas közpénzből segélyezte a rokonait, 228 millió forint párolgott el. (erről itt olvashatsz bővebben). Az N1 tévé ott volt a szombati kongresszuson Kisújszálláson, ahol mind a bűnöző Farkas Flórián, mind a “küldöttek” szabályosan menekültek az újságírók elől. Bicskanyitogató videó:
“Ön nem fél a börtöntől?” – Így menekült a tolvaj Farkas Flórián a kamerák elől (+videó!)
Forrás:
nyugatifeny.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 09:35
"Mi se atombombáról nem akarunk hallani, se katonák küldéséről" – Menczer Tamás kiakadt Emmanuel Macronra
Itthon
- 2024. May 19., 09:10
Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Holdról is látszik
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Bocsi, Draga @Cefi, de en mar meg sem nezem ezt a videot, most ittam egy eros kavet, nem kell nekem egy szivroham.
Csak kivancsi vagyok, meddig lehet ezt meg huzni, meddig kapjak az allami vedoszarnyakat ezek a tetvek...:o((((
Csak kivancsi vagyok, meddig lehet ezt meg huzni, meddig kapjak az allami vedoszarnyakat ezek a tetvek...:o((((
eugen4402
A felvétel dokumentum! A roma alvilág vezéregyéniségei, akik ott megjelentek, alakítják a mostani Fidesz-KDNP kormány politikáját... ŐK a HÁTTÉRHATALOM...
1magyar
Meg is érdemlik a romák ha ilyen vezetőjük van! Szégyen a kormányra, de Kövérre is aki aláírta.
Cefi
@karma1: Amíg a főcigány az ország miniszterenöke.
justhpeter
@eugen4402: Hiába no ! Ingyen nem megy semmi.
Jozefina
Erre a videóra nagyon kell vigyázni!!! A felvonult sok zsíros cigány valószínűleg tudja, hogy hol van e flaóri által elsívol milliárdos mani! Ha kilóra vette meg őket, akkor bizony kellett fizetnie rendesen. Ezek az "emberek" valószínűleg nem a nógrádi éd szabolcsi kisfalvakból érkeztek! Egy nyilvános arculcsapása a cigányságnak és a magyar népnek egyaránt!
magyarbakancs
Amiig a fő Tádé mögötte áll addig nem lesz gond,majd ha mellette áll na akkor mind ketten gondba lesznek.
volvós
Kdnp,Fidesz, cigányok...hát rajongók, lesz kire szavazzatok egy év mulva...:-(((
Dr plágium
@karma1: Meddig védik? Azt hiszem amíg a fidesz van hatalmon . Utána illegalitásba vonulnak egy egzotikus szigeten :)
sokanvagyunk
"Milyen felhatalmazással?" - ...hát mi vagyunk a legsötétebbek, hisz még ezt sem tudjuk.
nusika
@Jozefina: ...igy tanítják a roma embereket a tisztességes életmódra!!! ..."nem csalunk, nem hazudunk, nem lopunk"!!! ...ez ,csak nem a 2018-as választások tréningje...??? így akarja nevelni a ...rendre...a tisztességre...a MUNKÁRA!!!???
hirtv.hu/ahirtvhirei/stikaban-ujra-farkas-floriant-1397506
hirtv.hu/ahirtvhirei/stikaban-ujra-farkas-floriant-1397506
Új hozzászólás
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Csak kivancsi vagyok, meddig lehet ezt meg huzni, meddig kapjak az allami vedoszarnyakat ezek a tetvek...:o((((