Helmut Kohl egykori német kancellár a nemzetek és a kereszténység Európáját képviselte – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának szombaton Strasbourgban, a német konzervatív politikus rendkívüli európai búcsúztatását követően.

A kormányfő leszögezte: a nemzeteknek meg kell kapniuk a megbecsülést és az elismerést, mindent, ami "megilleti" őket.

"Tisztelni kell a jogaikat, nem lehet tőlük azokat elvenni, nem lehet föléjük erőszakolni, vagy föléjük ügyeskedni lopakodó alkotmánymódosításokkal valamilyen építményt, amiben a végén senki nem érzi magát jól" – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A kormányfő szerint ezek az alapigazságok nem mutatkoznak ma teljes valójukban és fényükben.

Dolgoznunk kell, hogy ezek láthatóvá váljanak, és ez a közép-európaiak mai küldetése Európában: a nemzetek Európája – jelentette ki Orbán Viktor.

Az Európai Unió jövőjére vonatkozó kérdésre leszögezte, hogy Európa jövője az emberi karaktereken és jellemeken múlik.

"Ha lesznek olyan vezetőink, akik a kellő pillanatban jellemerősnek bizonyulnak, akkor lesz fejlődés Európában. Ha nem, akkor így maradunk, ahogy vagyunk, ebben a mostani bénult állapotban" – mondta.

Orbán Viktor felidézte, hogy 1998-ban meglátogatta Helmut Kohlt, és a beszélgetésnek volt egy pillanata, amikor arról kérdezte, hogyan áll a morál, az erkölcs kérdése a politikában. Helmut Kohl erre válaszul azt mondta, ami üzenet a jövőre nézve is: ami jó a magánéletben, az jó a politikában, és ami rossz a magánéletben az rossz a politikában is – tette hozzá a kormányfő.

A miniszterelnök kijelentette: ha lesznek olyan vezetők, akik ki tudják mondani az egyszerű igazságokat, akik merik vállalni népeik véleményét például a migrációról, a nemzetről és a kereszténységről, akkor lesz Európának jövője.

"Egy dolog biztos, Magyarországon nem fog múlni" – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A kormányfő az interjú elején azt mondta: gyászszertartás még nem volt, a lelki búcsú este lesz a bazilikában. Hozzátette: egy politikai búcsúsztatáson vannak túl, és ezt onnan is tudni, hogy a kereszténység szó nem hangzott el, holott egy kereszténydemokrata politikust temettek.

Tehát mindenki a politikai korrektség szabályai szerint, ahogy az Európai Parlament épületében manapság szokás és szabad, úgy beszélt – tette hozzá Orbán Viktor.

Méltó volt Európához a búcsúztatás abból a szempontból, hogy a vezetők egyenesen és őszintén beszéltek Kohl kancellárral kapcsolatos munkatársi, kollegiális vagy baráti érzelmeikről. Mi közép-európaiak is megszólalhattunk, a mi hangunkat Donald Tusk hangja jelentette, hiszen ő, mint az Európai Tanács elnöke beszélhetett, és ő úgy beszélt, mint egy lengyel Gdanskból – jegyezte meg Orbán Viktor.

Azt mondta, úgy érzi, hogy Donald Tusk minden közép-európai ország, így a magyarok nevében is megköszönte mindazt, amit Helmut Kohl a magyarokért és a térségért tett.

Arra a felvetésre válaszolva, hogy német sajtóhírek szerint Helmut Kohl özvegye azt szerette volna, hogy a búcsúztatáson ő is mondjon beszédet, Orbán Viktor úgy fogalmazott: "ha nagy embert temetünk, és most egy nagy tölgyfa dőlt ki, akkor minden pletyka vagy lökdösődés, ami a temetés és a szertartás körül kialakul, szükségszerűen méltatlan. Ebben nem szabad sosem részt venni".

Elmondta: Helmut Kohl győzte meg arról az 1990-es években, hogy igaza volt "a régi nagyoknak", akik azt mondták, Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.

Helmuth Kohl "nagyapai szeretettel" a mi nemzedékünket arra terelgette, hogy vannak divatok, de egyetlen biztos pont van, amire Európát értékek szempontjából építeni lehet, ez pedig a kereszténység. Európa értékei ebből sarjadtak, és ezt meg kell őrizni, akkor is, ha ez nem mindig népszerű – mondta.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy az egykori kancellár mondandója mögött a keresztény derű és szeretet húzódott meg, és régen ez a hang az európai politika világában nem volt idegen. Mára ez teljesen kiveszett: most a kioktatás, a lebecsülés és a sértegetés kultúrája erősebb, mint a keresztény derűnek és szeretetnek a kultúrája – mondta a kormányfő, hozzátéve: biztos benne, hogy ezt a kultúrát nem tették sírba Helmut Kohllal együtt.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy Helmut Kohl egyfajta lelki kiáradásként élte meg az Európai Unió bővítését.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Wazze és az erős, büszke, európai(?) Magyarország ebben a forméban szóba se került - lazítasz Geci?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Kookas
és akkor ti miért az ellenkezőjét teszitek?az orosz pöcsről a török pöcsre egyből legalább egy szusszanásnyi szünetet tarthattatok volna!!
RonaGyuri
Jaj Viktor már megint kár volt kinyitnod a szádat! =))
quadrocopter
Wazze és az erős, büszke, európai(?) Magyarország ebben a forméban szóba se került - lazítasz Geci?
bakegya
SÍRGÖDRÖK FÖLÖTT SENKI SEM TUD OLYAN BÜDÖSEKET ENGEDNI MINT EZ AZ ORSOS VICCTOR!!!
Béla333
Kérdés, hogy ennek a maffia államot alapító mocskos, tolvaj, hazaárulónak a sírjánál mit fognak majd mondani?
A magyarság története fekete oldalain mi fog szerepelni róla?
tudode
Nagy arccal követel ez a politikai kalandor tiszteletet, megbecsülést akkor, amikor a pofagolóján már "csak" az "az", "vagy", hogy "sem" jön ki igazmondóan.
.
Vaze!
Nem a magyar népről, a VÉGVÁRI PARANCSNOKRÓL van meg a lesújtó véleményük azoknak, akik adják a kokikat, sallerokat sorozatban.
Nézzen tükörbe, és minősítse magát, nagyon sokat ártott, árt nem csak a NÉPÉNEK, saját magának is!
papa.49
Szarházi hazugovics annak az embernek a temetésén NEKED SEMMI KERESNIVALÓD NEM VOLT!!!
Te egy olyan bunkó vagy, hogy mindent, mindenkit összekensz azzal a mocsárral ahonnan jöttél, koszos bokszos!!!
kokopelli
Az a baj,hogy az Orbánc Ficktornak halovány fingja sincsen a H.Kohl-ról!
El kellene vele olvastatni azt a könyvet amit a nyugalombamenetele után
diktált a "privát írnokának,és ami véletlenül közkézre került,de csak na-
gyon kevés példányban!A könyv miatt a H.kohl még a bíróságon is harcolt!
Az összes politikusról (hazai és nemzetközi) lehúzta a vizeslepedőt,és mon-
dani lehet,hogy a legbrutálisabb jelzőkkel illette a volt kortársait!
Mindenki reméli,hogy előbb-utóbb egy-két kalózpéldányt sokszorosítanak,
és forgalomba kerül!
Megígérem,ha egyet elkapok feketén,lefordítok nektek pár általa említett
politikusról közzétett irományát! Még utána kell néznem,hogy mi lett a per
vége? A jelenlegi felesége blokkolhatja-e a hivatalos megjelenést,vagy sem!
Nagy "show" lenne,ha kiadhatnák a könyvet!
Az Orbán is nézne mint a vak a moziban! Biztos,hogy az ilyen nyaloncokat
utálta mint a saját ß@rát meg a leprát!
Reménykedjünk! :=)
nusika
""Az Európai Unió jövőjére vonatkozó kérdésre leszögezte, hogy Európa jövője az emberi karaktereken és jellemeken múlik."
...nem az emberek, hanem a politikusok karaktere és jelleme ...ha egy kormány olyan, akkor Farkas Flórián is ugyanolyan!!!...a fa és almája
Clavigo
A Cigànypàva nyilatkozott...Putyin bàcsi engedélyével,...oszt jó napot. Tiszteljék a Gazdaàllatot,,,parazitàk.!!!
Clavigo
@Clavigo: javít..Tiszteljék a Gazdaàllatot a sajàt féreg parazitài...oszt jò napot.
Nessy
Mindig tudtam, hogy neveletlen, modortalan , faragatlan manus O.V., de hogy ennyire azt azért nem gondoltam! Temetésen propaganda beszédet tartani, ez már olyan illetlenség, mint a gyászindulóra felkérni egy táncra az özvegyet!
bakegya
@Nessy: saját magának kampányol-MERKEL HELYÉRE PÁLYÁZIK -a rétinéger!
bakegya
@Horizont: már megint a TŰZZEL JÁTSZIK-és mi magyarok ÉGÜNK.
Eladott Ország
"Orbán: Kohl a nemzetek Európáját képviselte". Orbán meg a saját pereputtya, strómanjai és oligarchái érdekeit képviseli.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/07/02/moralis-hulladekok-kereszteny-deruje/
Morális hulladékok keresztény derűje. Remélem, Helmut Kohl öröksége valóban nem ment vele együtt a sírba, és senki nem gondolja komolyan, hogy Európa jövőjébe bármi beleszólása lehet egy megélhetési műanyag kereszténynek, aki főállásban sötét, véreskezű diktátorokkal hetyeg, miközben ott tesz keresztbe a Kohl-féle európai egységnek, ahol tud. Orbán egyszemélyben megtestesíti mindazt, ami a kioktatás, a lebecsülés és a sértegetés kultúrája. Mióta lapot osztottak neki az európai porondon minden egyes hörgése erről szól, azzal a kiegészítéssel, hogy az utóbbi években az állapota súlyosan progrediált. A világon senkit nem érdekel Orbán Viktor magánélete, azt viszont látjuk és a bőrünkön érezzük, amit a politikában művel. Ennek alapján pedig azt kell mondanunk: Magyarország vagy megszabadul ettől a korrupt, opportunista – politikai halottgyalázástól sem visszariadó – embertől, vagy itt kő kövön nem marad. És ez régen nem szóvirág. Már tegnap is késő volt véresen komolyan venni.
kokopelli
@Eladott Ország: Ha az Orbán a 80'-as években játszotta volna el ezt a "bunkószerepet",
úgy vagy a H.Kohl vagy a F.J Strauß rövid proceszben levasalták volna őt!
Az EU-ból pillanatok alatt kivágták volna mint a hasasmacskát ß@rni !

F.J Strauß-t (CSU) megkérdezték 1982-ben,hogy mit szól kancellár jelöltekhez:
-H.Kohl vagy Genscher vagy ...?
mire Strauß:
-Nekem mindegy,hogy ki lesz alattam a Kancellár! :=)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.