A rendőrség – a BKV feljelentése nyomán – megindította a nyomozást a BKV fakocka-ügye miatt.

Egy fakocka akadályozta a hármas metró elindulását a múlt héten, a főpolgármester szabotázsra gyanakszik. Az atv.hu megtudta, hogy a rendőrség – a BKV feljelentése nyomán – megindította a nyomozást.

Múlt hét csütörtökön tartott sajtótájékoztatót Tarlós István főpolgármester, itt került szóba többek között az a fakocka is, ami a közlekedést megbénító ajtózáródási problémát okozott a hármas metrón.

A főpolgármester szerinte valaki két állomás között úgy tett, mintha a cipőfűzőjét kötné, miközben elhelyezte az idegen tárgyat az ajtónál.

Mindezt Tarlós arra alapozta, hogy a fakockát pontosan úgy helyezték el, „mintha odaöntötték volna”.

A főpolgármester úgy fogalmazott:

„A fakocka nem tréfadolog”

A főpolgármester és Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója azt is elmondták, hogy büntetőeljárás indul az ügyben.

Az atv.hu megtudta, hogy az eljárás megindult, az ügy nyomozati szakaszban van. A lap megkeresésére a BRFK közölte:

 „A Budapesti Rendőr-főkapitányság közérdekű üzem működésének megzavarása bűntett gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen a BKV Zrt. feljelentése alapján”

(A címoldali illusztráció forrása: atv.hu)

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Nem akarok besúgni, de az egyik asztalosüzem dugig van fakockákkal...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kookas
@Nessy: jó jó de ez a fakocka csak egy fadarab.
karma1
@quadrocopter: Egyaltalan: Te hiszel abban, hogy letezik egy ilyen fakocka? Tudod, mi volt az? Valamibol letorhetett egy splint, egy nagyobb szalka, akar a szerelveny takaritasakor is odakerulhetett veletlenul... Csak meg akarjak lovagolni a dolgot, es valakire rakenni. (Soros a soros mumus, persze),...
Maskepp ugyanis nem tudnam elkepzelni, hogy valaki odament egy sublerrel, hogy a nut belso meretet pontosan megmerje es egy abba illo fadarabot gyartson, majd visszajojjon, es valamelyik jaraton elhelyezze. Egyebkent sem muxik a dolog, mert hogy elobb ki kell nyilnia az ajtoknak, es akkor, abban a rovid idoben kell kitamasztani a kis fadarabbal - de SEMMIKEPPEN KOCKA ALAKUVAL! - az ajtot, hogy ne tudjon becsukodni...(A kocka alaku fadarabot siman eltolna az ajto maga elott, ugyhogy ezt a "fakocka" format egesz nyugodtan el lehetne felejteni.)
Tenyleg, miert nem adtak kozre errol meg egyetlen fotot, kepet sem? Mert NEM LETEZIK, ha pedig fakockarol beszelnek, az nevetseges, es nem okoz semmilyen fennakadast...
De a magyaridok okos nepe tovig beszopja ezt az infot, csak sokat kell ismetelgetnie a fotahonak ...
Eladott Ország
@karma1: Azt tesztelik, mennyire lehet hülyére venni a jónépet. Csak egyszer betelik a pohár és csúnya világ jön el a szarházi, tróger zsiványok számára. És van még bőr a pofájukon, jópofáskodni!
karma1
@Mirabilis: A szambol vetted ki a szot! Sehol nincsen egyetlen foto sem az esetrol, csak "valaki" allitja, hogy egy fakocka volt. (A kocka alak eleve nem alkalmas arra, hogy beakadjon, csak az ek alaku fadarab tudna ilyen kart okozni...)
Eladott Ország
@karma1: tegnap, 23:52 De ezek, az egyszerű éknél is hülyébbek.
Jozefina
Ez tarlóstól gurult el!!!??? Azután miért nem nyomoznak, hogy a horror összegért felújított metrókban miért nincs klima és meg lehet dögleni benne???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.