Németh Szilárd elnökként kétmilliárdot átpasszolhatott a saját címére bejegyzett alapítványnak. A "rendőrség" nem indított nyomozást a birkózószövetség egy alapítványnak áttolt 2 milliárd forintos tranzakciójával kapcsolatban. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szombaton fölényeskedő Facebook-posztban jelentette be, hogy elutasították azokat a feljelentéseket, amiket azért tett Szél Bernadett LMP-s képviselő és egy helyi szocialista képviselő, Szentenczky János is (akinek amúgy Németh kitakarás nélkül simán kirakta a Facebookra a személyes adatait), mert szerintük mégiscsak gyanús, hogy Németh Szilárd a birkózószövetség elnökeként dönthetett úgy, hogy a csepeli birkózóakadémia építésére elkülönített kétmilliárd forintot egy, az általa létrehozott, és az ő címére bejelentett alapítvány kezelje.
Elutasította a rendőrség a nyomozást Németh Szilárdék ellen
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Óriási a riadalom, határaik átrajzolásával fenyegetnek Putyinék két uniós országot?
- Reagált a köztársasági elnök Dobrev Klára vádjaira
- Drámai hír jött a verőcei végzetes hajóbalesetről: ittasan vezették a motorcsónakot
- Videó – Szijjártónak elege van, teljesen kikelt magából: megüzenhetik az őrültségeket beszélő politikusoknak.....
Itthon
- 2024. May 22., 16:55
Itt vannak a részletek a köztársasági elnök botrányáról: így működhetett Sulyok Tamás közreműködésével a szegedi földmaffia
Itthon
- 2024. May 22., 17:59
Friss kutatási eredmények: ő legesélyesebb főpolgármester-jelölt
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 22., 08:59
Nem várt dolog történt a forinttal szerda reggel, mutatjuk a részleteket
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:24
Trokán Nóra oldalmellett villantott, felforrósodott a hangulat a vörös szőnyegen – videó
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ráadásul miután köztudott, hogy Magyarországon zéró tolerancia van a korrupcióval szemben
(nem én mondtam, hanem Orbán Viktor az ő szájával, igaz, azt is Brüsszelben mondta,
Budapesten meg az nem feltétlenül érvényes), az volna a minimum – ahogy ez jogállamok
esetében lenni szokott egyébként -, hogy a regnáló hatalom írja elő, tegye kötelezővé a teljes
elszámolási kötelezettséget mindenki számára. Mivel nem is feltételezzük, hogy lopnak, ennek
semmi akadálya nem lehetne, nem igaz?
mandiner.hu/cikk/20141024_orban_viktor_magyarorszagon_zero_tolerancia_van_korrupciora
Új hozzászólás