Locsogó esőben húzták fel a nemzeti lobogót az augusztus 20-i állami ünnepen, vasárnap reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A közjogi méltóságaink közül csak Áder János köztársasági elnök állt ki az esőre. Úgy látszik, hogy Orbán Viktor még nem ért vissza a szabadságról, Kövér László pedig egyelőre letudta az ünneplést szombaton Zalaegerszegen azzal, hogy átadott egy kettős keresztet. Áder a Kossuth téren felavatott tisztek előtt arról beszélt, hogy három évtizeddel szabadságunk visszanyerése után „újra látnunk kell, hogy csak az lehet igazán a miénk, amit újra és újra képesek vagyunk megvédeni”. Áder János mellett Simicskó István honvédelmi miniszter képviselte a kormány. Ő aról beszélt, hogy amíg vannak ilyen magyar fiatalok, akik a katonai hivatást választják, és esküjük szerint akár életüket is feláldoznák az ország védelmében, „addig van nemzeti jövőnk”.
Orbán és Kövér is ellógott a zászlófelvonásról
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 11., 20:15
Döbbenetes! Tömegével menekülnek az ukrán hadköteles férfiak a háború elől
Itthon
- 2024. May 11., 19:46
Százezreket bukhat, ha ezt elmulasztja – Itt a lista miért jár pénz
Itthon
- 2024. May 11., 19:27
Ez meg hogy lehet? – A kínaiak magyar pilótákat keresnek az állami repülőgépekre
További ajánlatok
Technika
- 2024. May 10., 22:58
Innovációra magyar! – a támogató ökoszisztéma az innováció motorja
Sport
- 2024. May 10., 22:42
Főszerepben a sport és az egészség
Szórakozás
- 2024. May 10., 17:31
Schobert Norbi: alig foglalkoztam a gyerekeimmel, Réka nélkül család sem lett volna
17 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Van ez igy... Ugy latszik, a horvatorszagi kitero miatt meghosszabbodott a grazi gyogykezeles...::o)))
Kérdem én, mit kellene ünnepelnünk? Elloptátok a kokárdát, elloptátok az ünnepeinket, elloptátok a befizetett adóinkat, elloptátok majd az egész országot! Mit nem loptatok még el? Minden a tiétek! Mi marad, maradt nekünk, az un. "polgáraitoknak"?
A nádfedeles meg éppen kimenős volt a tébolydából !!!
- a munkához meg hozzá kel szoknia >>> img21.dreamies.de/img/361/b/ahsb9ff9wuk.jpg
Új hozzászólás