Cselgáncsot nézni jön és egy rövidet tárgyalni, mégis reggel kilenctől este fél kilencig lesznek terelések a Budapest Sportaréna környékén.

A TEK közleményben tudatta, hogy ők látják el a személyvédelmi feladatokat Putyin látogatásának idején.

Terelések lesznek az útvonalon

Mivel Vlagyimir Putyin kiemelten védett személy, ezért amíg Budapesten mozog a küldöttségével, időszakos terelésekre, forgalomkorlátozásokra, lezárásra kerül sor. Hajdu János, a TEK vezetője azt ígérte, a korlátozásokat csak a külföldi delegáció biztonságos mozgásához feltétlenül szükséges ideig tartják fenn.

Erre ne járjon ma Putyin miatt

Fotó és nyitókép: AFP

A korlátozások egyebek mellett a Hungária körúttól az Utász utcáig a Kerepesi útra, a Kerepesi úttól a Mogyoródi útig az Utász utcára, az Utász utcától a Hungária körútig a Mogyoródi útra, a Hungária körúttól a Szobránc közig a Stefánia útra, a Stefánia úttól a Dózsa György útig az Ifjúság útjára, a Papp László Budapest Sportaréna P+R parkoló melletti parkolótól a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében lévő kijelölt gyalogátkelőhely vonaláig az aréna déli oldalán lévő gyalogjárda által határolt területre, valamint a Stefánia úttól a Szobránc utcáig a Besnyő utcára terjednek ki.

Az intézkedés ellen nincs helye jogorvoslatnak – szögezte le a TEK vezetője.

A korlátozásokkal érintett területre sem autóval, sem gyalog nem lehet majd bemenni. Parkolni már vasárnap több helyen tilos volt, és a csatornafedeleket is lehegesztették a Papp László Budapest Sportaréna környékén. Ezt Putyin legutóbbi látogatásakor is megtették, erre egy esetleges robbantásos merénylet kizárása miatt van szükség.

Cselgáncsosok hívták meg Budapestre

Putyint a Nemzetközi Judoszövetség vezetője hívta meg, mint a szövetség tiszteletbeli elnökét a Budapesten tartandó cselgáncs-világbajnokságra. Az elnök részt vesz a világbajnokság megnyitóján, valamint néhány dzsúdómérkőzésen, de találkozik Orbán Viktorral is, akivel aktuális világpolitikai témákról fognak beszélni.

Kihagyja a debreceni egyetemmeglátogatását

Debrecenben a múlt héten avatták az egyetemen díszdoktorrá, a hivatalos indoklás szerint azért, mert a paksi atomerőmű bővítésében a magyar kormány és Oroszország egyaránt fontos szerepet szán az intézménynek. Persze talán jobb is, hogy nem látogat oda, a hallgatók eléggé ki vannak akadva Putyintól, ráadásul az egyetemen minden évben egyre több ukrán hallgató van, akik nem rajonganak az orosz elnökért.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
Putyinnak nem kellene erre járni mindjárt lehetne közlekedni.
Jozefina
Egyszer már vinné magával orbánt is!!! Egyébként alig-alig látogat külföldre, mert sehol sem látják szívesen ugyanúgy, mint orbánt. Ezért kölcsönösen egymáshoz járnak, hogy mégis történjen valami... Férgek!!!???
nepszava.hu/cikk/1138728-putyin-vizit---mobil-tuntetesre-hiv-az-egyutt
nepszava.hu/cikk/1138825-putyin-haza---uzent-az-lmp-video
levarosbukta
Meddig lesz itt ez a majom, holnap Pestre kéne' mennem!
lampa laz
@Sámannus: Az általuk felújított 3-as metróval, légkondi a nyitott ajtó...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.