Korántsem biztos, hogy megépül Paks 2 – állította a Hír TV Egyenesen c. műsorában Illés Zoltán, az előző Orbán-kormány államtitkára, a Fidesz egykori alapítója arra alapozva, hogy az előkészületek az elmúlt években nem jutottak még sehova, vagy ahogy fogalmazott: “még egy kapavágás sem történt”. Illés elmondta, hogy szerinte a 2018-as választásokon az ellenzék leváltja a Fideszt, egy új kormány pedig bizonyosan leállítaná a beruházást – amit Szijjártó Péter szerint már 2018 év elején megkezdenek. A napi.hu írta: “Illés Zoltán a Fidesz 19. számú párttagkönyvének tulajdonosa, a Fidesz tagja, ám szerinte értékorientált, erkölcsösebb politikára lenne szükség – aljas politika, hogy a párt ellenségképeket gyárt. Úgy véli, a Fidesz veszélyben van a 2018-as választásokat illetően, a szavazók leválthatják a jelenlegi kormányt. A Fideszen belül sok ember van, aki hasonlóan gondolkodik, mint én, legfeljebb nem mondja el a véleményét – tette hozzá.”
Megszólalt a fideszes ex-államtitkár: Orbán bukni fog 2018-ban!
Forrás:
pestibulvar.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Nem veletlen, hogy halogatja az epitkezest: tudja, hogy hunyo.
Most is csak pavatancolt, amikor a palsi polgit megtette atomugyi miniszternek - mert ez kifele egy latvanyos lepes - mintha dolgozna az ugyon ezerrel mindenki...
En tudom, hogy orban nem lesz miniszterelnok. az a baj, hogy nem tudom, hogy ki lesz helyette...:o(((
Milyen autokrata nagyképü tipikus fideszes volt államtitkárnak ahogy rugdalta ki a nemzeti parkok vezetőit és más környezetvédelemmel foglalkozó vezetőket,amikor védte emberét a vörösiszap katasztrófa után...stb.
Most meg erkölcsös politizálást kér számon.
Nulla ember !