Levélváltás arról, hogy miért nem vagyunk dühösek?

Kaptam egy levelet. Márti, aki olvasta néhány korábbi írásomat, és ebből arra következtet, hogy én tudok válaszolni a kérdésére, arról érdeklődik, hogy miért nem vagyunk dühösek. Érteni ugyan én sem értem, de megpróbáltam megmagyarázni. Kedves Péter, elég sűrűn felmerül bennem mostanság, hogy miért nem dühösek az emberek? Miért nem dühösek annyira, hogy összefogjanak? Akárhányszor kint vagyok egy tüntetésen az olyan, mintha én haragudnék egyedül azért, amit az országgal és az emberekkel tesznek. Ott állok a rendőrökkel szemben, az egy ötvenes magasságommal és kiabálok, hogy változást akarunk. De egyre többször érzem azt, hogy szinte egyedül vagyok ezzel. Az ismerőseim között rengeteg az okos, értelmes ember, mégis sűrű-sötét hallgatás van, ha bármit posztolok, mondok, kiabálok. Pedig pont az a véleményük, ami nekem. Én ezt nem értem. Mitől félünk annyira? Mért nem vagyunk már igazán dühösek? Megköszönöm, ha írsz erre, biztosan naiv vagyok vagy nem elég okos, vagy nem is tudom,...