Tegnap írtunk arról, hogy Gurmai Zita, a szocik elnökségi tagja csapatával meglátogatta a Kósa-féle sertéstelepet, hogy a helyszínen is megbizonyosodjon arról, miféle disznóságok folynak a Fidesz háza táján. Erre azonban megdöbbentő reakciót kaptunk, mégpedig Horváth Istvántól, a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének elnökétől és Tóth Pétertől, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületétől. A két civil szervezet úgy véli, hogy a fenti fideszes disznóságok teljesen rendben vannak, és lényegében aki felemeli a szavát ellenük, az a sertéstenyésztőket bántja. Szó szerint idézzük a levelüket:“Gurmai Zita, a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagja mai sajtótájékoztatóján megtámadta a sertéstenyésztőket. Mint ahogy az akár a sajtóból, akár a nyilvános adatokból megtudható, a mátészalkai sertéstelep, Kósa miniszter úr édesanyja rokonságának tulajdonában és üzemeltetésében van már 1994 óta. Ezért a telep elé szervezett „demonstráció” csak ürügy. A sertéstenyésztésből sok...
Megrázó levelet küldtek nekünk Kósa Lajosról - ami benne állt, teljesen lesokkolt minket
Forrás:
pestibulvar.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 11:54
Ketyeg az óra – elfogyott Orbán Viktor ideje – sok százmilliárd forint a tét az Eu-ban
Itthon
- 2024. May 10., 12:46
Végre! Rétvári Bence is elismerte a magyar kórházak állapotáról
Itthon
- 2024. May 10., 12:20
Eddig soha nem látott világ jön a választások után Budapesten – ez várható
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
Itthon
- 2024. May 8., 13:24
Udvaros Dorottya elárulta, hogy éli meg kirúgását – szívszorító
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hülye kérdés !
AZ EGÉSZ ÉLETÜK.
A két ,,aldisznó,, az egyik ,,fődisznó,, védelmére kelt ))))))))))))))))))))))))
Tudja a mama is,vagy csak azt hitte,hogy egy karácsonyi levelet ír alá? Mondták neki,
ha a jegyző hitelesíti,akkor nem vész el a levél?!
Új hozzászólás