“Dr. Czeglédy Csaba vagyok, Szombathely szülöttje. Minden szeretett városunkhoz köt; itt láttam meg a napvilágot 41 éve, itt jártam iskolába, itt nevelem két csodás gyermekemet, és az itt élőket képviselem már 20 éve, a szombathelyi önkormányzatnál” – kezdi a választópolgároknak küldött levelét Dr. Czeglédy Csaba, szombathelyi ügyvéd, önkormányzati képviselő, akit sokak szerint koncepciós vádak miatt tartanak előzetes letartóztatásban. “Szüleimmel és öcsémmel a Derkovits városrészen egy lakótelepi lakásban éltünk, szüleim nagyon sokat dolgoztak. Arra tanítottak, hogy tanulással és munkával, kitartással és szorgalommal sok mindent elérhetek, de bármit is érek el, bárhova is visz az utam, ne felejtsem el, honnan indultam. Úgy neveltek, hogy minden tudásommal segítsem az arra rászorulókat, legyek érzékeny mások problémáira, küzdjek mások és a saját igazamért, és osszam meg másokkal, amim hitvallásommá vált: támogatnom és küzdenem kell az emberekért minden erőmmel” – folytatja a...
Czeglédy Csaba nagy bejelentést tett a szegedi börtönből
Forrás:
pestibulvar.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 6., 13:04
Gulyás Gergely egyenesen az Európai Unió felbomlásáról beszélt
Itthon
- 2024. May 6., 13:13
Vajon melyik vármegyében lehet a legtöbbet keresni? A pestiek havi átlagkeresete 467 ezer, máshol csak 271 ezer
Itthon
- 2024. May 6., 11:15
Gyárfás Tamás hét év fegyházat kapott, majd gyorsan felesége nevére íratta cégét
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:01
Mi történt? Károly király olyat tett, amiért Vilmos nagyon nem rajong – Gyűlnek a bajok a királyi családban
Szórakozás
- 2024. May 5., 19:37
Tóth Gabi anyák napi köszöntésénél már nem lesz szentimentálisabb ma – fotó
Itthon
- 2024. May 5., 19:38
Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Valamivel el kell terelni a figyelmet az OLAF jelentésekről!
Az egesznek az a lenyege, hogy ma Magyarorszagon nincs egyetlen olyan szervezet sem, akihez jogorvoslatert lehetne fordulni, es aki ellenorizhetne azt, amit a kormany ill. a polt vezette ugyeszseg csinal.
Hiszen ez volt a legelso cselekedete a csuti miniducenak: szetverni az ervenyes alkotmanyt, mert abba bele volt epitve a demokraciat fenntarto es ellenorzo fekek es ellensulyok rendszere, de az Alapkatyvaszban ez mar nincs benne, vagyis azt csinalhatnak, amit akarnak.
Es sajnos most nem csak a fideszt hibaztatom azert, hogy igy tettek, de a teszetosza ellenzeket is, akik minden massal foglalkoztak, az egyeni erdekuket, anyagi kerdeseiket elorebb helyeztek az orszagos ugyeknel, es a torvenyesseg megtartasanal...
Ezert (is) jutott idaig az orszag.
miben bíznak? ezt a sok hülye ötletet fizetett tanácsadó adja, vagy jön magától, mint tehénből a sár..?
Új hozzászólás