Feltöltötte Tapolca honlapjára az önkormányzat azt a szerződést, amelyet az Eliosszal kötöttek 2014. februárban a helyi közvilágítás megújításáról – írja a 24.hu. Feltöltötte Tapolca honlapjára az önkormányzat azt a szerződést, amelyet az Eliosszal kötöttek 2014. februárban a helyi közvilágítás megújításáról – írja a 24.hu. A tapolcai projekt egyike annak a 35 közbeszerzésnek, amelyet az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) is vizsgált. Ráadásul a település által vállalt önrészt a Lázár János vezette Miniszterelnökség fizette ki. A 249,6 millió forintról szóló szerződésből kiderül, hogy az Eliost az a Mancz Ivette képviselte, aki akkor a közvilágítási üzletág vezetője volt. Róla egy korábbi cikkünkben azt írtuk, hogy az Elios üzletági vezetője az elvileg független pályázat-előkészítői munkák teljes spektrumán rajta tartotta a kezét. Az OLAF rábukkant egy olyan Word-fájlra, amelyben 15 önkormányzat számára készült szerződés vázlata volt. A dokumentumot Mancz hozta...
Elios-ügy: Tapolca önkormányzata nyilvánosságra hozta a szerződést
Forrás:
hirstart.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Véget ért Robert Fico többórás műtétje, ilyen állapotban van most
- Szlovák miniszterelnök-helyettes: Ficónak több lőtt sebe van, állapota nagyon komoly, életveszélyes, még most ...
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Dua Lipa átlátszó ruhája alatt a bugyi helyén valami egész más látszódott
Nagyvilág
- 2024. May 15., 23:54
Közel négy órás műtétet hajtottak végre Robert Ficón, három golyó talált el, sok vért vesztett – Az életéért küzd a szlovák kormányfő
Nagyvilág
- 2024. May 15., 21:12
Megszólalt Robert Fico támadója – Elmondta, miért lőtt valójában
Itthon
- 2024. May 15., 22:22
Már korábban elítélték azt a fideszes polgármestert, aki jogtalanul lakott az EU-s pénzből felújított orvosi ingatlanban
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Es meg ezt a Mancz Ivettet se kapjak le a tiz kormerol, mert akkor borulna a domino...
papa.49
Sok fejnek kell ott hullania mert nagyon szerteágazó az egész csalás sorozat !!!
karma1
Azert Tapolca nem egy kis hely, es ezek szerint tokos a vezetese. Marki-Zay is nyilvanossagra hozta a reszleteket.
A kormany meg nagyon fosik, mert Czegledynek van meg az OLAF anyagbol eddig eltitkolt resze is a birtokaban.
A kormany meg nagyon fosik, mert Czegledynek van meg az OLAF anyagbol eddig eltitkolt resze is a birtokaban.
Manhattan
A módszer ismert, csak egy cég tett ajánlatot Tapolca közvilágításának korszerűsítésére. Megjátszották a tutit...
quadrocopter
Amont összegyűlt a Nagy Lé, a kesegyerek felmarkolta és lelépett a cégektől! Tudta, miért!
nezelodo
Érdekes lenne tudni, hogy a maradék egyharmada a tapolcai maffiózóknak kap e valamit, vagy csak az állami hivatal a "büntetése"?
Sámannus
Ja! Ako most Folt nem viszi el? De fasza az emberünk, megdolgozik a jattért
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
A kormany meg nagyon fosik, mert Czegledynek van meg az OLAF anyagbol eddig eltitkolt resze is a birtokaban.